Óvszer, fogamzásgátló tabletta és egyéb védekezési eszközök – ezekre vet ki új adót Kína 2026 januárjától, számolt be róla a BBC is. Az újévi intézkedés csak egy a kínai kormány erőfeszítései közül, amelyeknek célja, hogy több gyerek szülessen Kínában. Félő ugyanis, hogy az ország nem lesz képes nagyhatalom maradni, ha a népesség továbbra is csökken, ahogyan az az elmúlt években történt. A BBC a hivatalos statisztikákra hivatkozva azt írja, hogy

2024-ben mindössze 9,54 millió gyermek született az ázsiai országban, amely nagyjából fele annak a számnak, amelyet tíz évvel korábban regisztráltak.

Miközben az újszülöttek száma visszaesik, az idős, már nyugdíjas korosztály egyre csak bővül. Az ENSZ adatai szerint a jelenleg körülbelül 1,4 milliárd lakosú Kínában a népesség több mint 20 százaléka 60 év feletti, és az előrejelzések alapján ez az arány 2100-ra akár az 50 százalékot is elérheti. Ez különösen nagy terhet jelent a munkaképes korú lakosságra, akik eltartják és ápolják szüleiket, nagyszüleiket – sokszor egyedül, hiszen a korábbi irányelvek miatt nem születtek testvéreik. 

A ciklusukról és a családalapítással kapcsolatos terveikről kérdezik a nőket 

A kínai kormány tehát az elmúlt tíz évben több mindent is tett annak érdekében, hogy növelje a születések számát. Bevezettek különféle adókedvezményeket, pénzügyi támogatásokat, meghosszabbították a szülési szabadságot, ingyenes állami óvodai programot indítottak, valamint évi 3600 jüan (nagyjából 170 ezer forint) bónusz kapnak azok családok, ahol 3 év alatti gyermek él. Emellett a kínai kormány azt is bejelentette, hogy 2026-ra felszámolja azokat a kórházi szülésekhez kapcsolódó költségeket, amelyeket eddig a pároknak maguknak kellett kifizetniük.

Szintén ide tartozik egy kevésbé szimpatikus „taktika” is. A BBC és a CNN is említés tesz arról, hogy a közösségi médiában olyan történetek terjednek, amelyek szerint

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Kaiser Orsolya

A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Getty Images/ d3sign