„A cápák étlapján nem szerepel az ember”

–

Nevetséges, hogy sokszor olyan cápák kerülnek a hatásvadász címlapokra, amik főként planktonokkal táplálkoznak, így vérengzésre nem is lennének képesek. Mégis az ő fotójuk virít az újságokban, a vízimentők lezárják a partot, ha felbukkannak. A strandolók szemében ők jelentik a gonoszt.

Arról ritkán írnak az újságok, hogy a legtöbb cápa nem jelent veszélyt az emberre, még csak nem is kedvelik az emberi húst, mert azt túl csontosnak és száraznak találják a zsíros tengeri falatok után. 

Az, hogy mégis ördögi lényként emlegetjük őket, a filmiparnak és a médiának tulajdonítható: 1975, A cápa című film megjelenése óta még azok is rettegnek tőle, akik a tengerektől távol élnek. Míg kulcsfontosságú szerepüket alig emlegeti valaki.

A kék szén őrei, járőrök, vadászok, takarítók

A cápák több mint 400 millió éve léteznek – még azelőtt, hogy a fák gyökereket eresztettek volna –, így a Föld legnagyobb túlélőiként is tekinthetünk rájuk, mondja Karáth Emil tengerbiológus, kiemelve, hogy több mint 530 cápafaj segít megvédeni a tengeri ökoszisztémák érzékeny egyensúlyát, azaz hatással vannak az óceánokra, illetve a légkörre is.

Ugyanis az óceánjaink közvetlen hatással vannak a Föld klímájának szabályozására, és a bolygó egyik legnagyobb légköri szén-dioxid-elnyelői.

Mivel a hőmérséklet emelkedik, az óceánok ökológiai egyensúlyának és ellenálló képességének megőrzése egyre nehezebb az extrém éghajlati tényezők mellett, ezért is szükséges az egyensúlyt fenntartó élőlények jelenléte.

A cápák pedig a védelem mellett az egyensúlyról is gondoskodnak, hiszen kordában tartják a zsákmányállatok populációját, és eltávolítják a vizekből a beteg, gyenge állatokat. Ezzel hozzájárulnak a biodiverzitás fenntartásához, egészségesebbé teszik az óceánt. Ugyanazt az óceánt, amelyből beszerezzük az általunk fogyasztott tengeri ételeket és az általunk belélegzett oxigén felét – mondja Karáth Emil, hangsúlyozva: a cápák évente átlagosan 6-7 halálesetet okoznak világszerte, ami elenyésző ahhoz képest, hogy milyen pozitív hatást gyakorolnak a bolygóra.

Ők a kék szén, azaz az óceánokban tárolt szén őrzői, járőröznek és vadásznak a korallzátonyokban és a tengerifűmezőkben, vagy épp a tengerfenéken keresnek elhalt falatokat. Ragadozó viselkedésükkel egyensúlyban tartják a halpopulációt, amik így nem tudják túlfogyasztani az óceáni növényzetet. Ezzel védik a tengerifűmezőket és az algákat, amelyek létfontosságúak a szén elnyelésében.

A tengerifű például 35-ször gyorsabban képes megkötni a légköri szén-dioxidot, mint a trópusi esőerdők, és hatalmas mennyiségű szenet tárolhat évtizedeken át. 

Rejtőzködő, vándorló élőlények: gyakrabban találkozunk velük, mint gondolnánk

Karáth Emil arról is felvilágosít, hogy  a vizek melegedése miatt a cápák egyre gyakrabban változtatják a helyüket. Hidegebb áramlatokat keresnek a túléléshez, de az éghajlatváltozás egyéb hatásai, mint például az óceánok oxigéntartalmának csökkenése és a pH-szint változása, valamint a zsákmány eloszlásának módosulása szintén szerepet játszhat a vándorlásukban.

Közelebb merészkednek ugyan az ember lakta területekhez vagy a turisztikai célpontokhoz, ez azonban nem jelenti azt, hogy félni kellene tőlük. Ehelyett meg kell tanulni együtt élni ezekkel a rejtőzködő állatokkal.

Ha megtörténik a nagy találkozás, nem szabad menekülni, hisztérikusan csapkodni, célravezetőbb nyugodtnak maradni, és mozdulatlanul csak lélegezni, míg az állat továbbáll.

Érdemes a vizekbe ékszerek nélkül bemenni, mert a cápa a megcsillanó fülbevalókat, nyakláncokat, karkötőket apró halaknak hiheti, és megtörténhet, hogy emiatt harapja meg az embert – figyelmeztet.

„A cápák étlapján nem szerepel az ember”

Mint mondja, a cápatámadás valóban véres és tragikus esemény, egy sokkoló szerencsétlenség, de csöppet sem gyakori. Mert „a cápák étlapján nem szerepel az ember”, és ezt erősíti meg a Nemzetközi Cápatámadási Adatbázis 2022-es statisztikája is, e szerint az elmúlt 10 évben mélypontra süllyedt a „cápás incidensek” száma.

Noha a cápák nap mint nap a partjaink mentén úszkálnak, annak nem kellene nagy jelentőséget tulajdonítanunk, hogy a tengerben vannak. Hol máshol lehetnének, ha az az otthonuk?

De amíg ennyire rossz az imázsuk, addig akadályokba ütközhetnek a védelmükre irányuló erőfeszítések: például hiába a kutatók szava, a halászok a véletlenül kifogott egyedeket sem kímélik, mert nem tudják, hogy a cápák legalább annyira fontosak, mint a szárazföldön a méhek. 

Míg egyes halászok a hálóba gabalyodott vagy horogra akadt cápát „járulékos veszteségnek” tekintik, és alacsony értékű halnak minősítik, mások az uszonyaikért, a húsukért, a májolajukért és más testrészeikért ölik őket. Sok helyen hiányzik a cápahalászat fenntarthatóságát garantáló gazdálkodás, ez az oka annak, hogy gyakran a véletlenül kifogott cápákat is pusztulásra ítélik, és lassan már nincs is olyan tér, ahol a cápabébik megpihenhetnének és táplálékot találhatnának, mert a part menti területeket az emberek használják, és amit nem turisztikai célok miatt sajátítanak ki, azt felszántják a hálóikkal.

A kutatók úgy vélik, kulturális és kulináris szemléletváltásra egyaránt szükség lenne. A kegyetlen cápauszony-levágás még ma is elterjedt módszer. Ez abból áll, hogy a még élő cápákról levágják az uszonyokat, hogy cápauszonylevest főzzenek belőle, és az állatokat élve dobják vissza a tengerbe. Ott aztán elsüllyednek és megfulladnak, mert nem tudnak többé úszni.

Az Egyesült Államokban 2000 óta tilos ez az elvetemült módszer. De máshol még gyakorlat, és ha sikerül is teljesen felszámolni, még akkor is ott van a túlhalászás problémája. Sok országban túl sok cápát fognak ki rövid idő alatt, a populáció nem tud helyreállni. 

A cápák lassan szaporodnak, a part menti fejlesztések és a vízszennyezés pedig tovább rontja az esélyeiket, életkilátásaikat. A műanyagok, nehézfémek és vegyi anyagok nemcsak a cápák egészségét károsítják, hanem a szaporodási képességüket is. Arról nem is beszélve, hogy az emelkedő óceáni hőmérséklet és a savasodás az ő vándorlási szokásaikat is megváltoztatja, illetve hatással van a szaporodási helyeikre és a zsákmányfajok elérhetőségére is. 

Jelenleg a cápa- és a rájafajok több mint harmadát fenyegeti kihalás

Hiába a rengeteg pozitív tulajdonságuk, a cápa- és a rájafajok több mint harmadát fenyegeti a kihalás, elsősorban a túlhalászás és a káros halászati módszerek miatt. De ha a csúcs- és középragadozók eltűnnek a vizeinkből, az egyensúly összeomlik: megugrik a zsákmányállatok száma, túlszaporodnak azok a halak, amik a növényevőkkel táplálkoznak, elszaporodnak a növények és pusztulni kezdenek a víz alatti élőhelyek. 

„Ha a cápák eltűnésével elszaporodnak a domináns ragadozó halak a korallzátonyoknál, azok bekebelezik az algákkal táplálkozó halakat, és oda a fajok sokfélesége. Az alga pedig annyira elterjedhet, hogy az megfojthatja a zátonyokat”

– magyarázza Karáth Emil, aki kutatómunkája során látott már hasonló élettelen területeket.

„Amennyiben ez a jelenség elterjed, annak súlyos és messzire vezető következményei lesznek az ökoszisztémára és az emberekre nézve egyaránt. A korallok ugyanis jelentős szerepet játszanak a szén-dioxid megkötésében, ami segít a klímaváltozás mérséklésében. Pusztulásuk tehát csökkenti a szén-dioxid megkötésének hatékonyságát, ami tovább súlyosbíthatja a globális felmelegedést. 

A zátonyokkal együtt fajok ezrei tűnhetnek el, mivel elveszítik az élőhelyüket és a táplálékforrásukat. Ha a korallzátony elpusztul, a tápláléklánc minden szintje károsodhat, beleértve a halakat, rákféléket és egyéb tengeri élőlényeket, ami végső soron az ökoszisztéma összeomlásához vezethet” – figyelmeztet a tengerbiológus, hangsúlyozva, hogy a korallzátonyok a életfenntartás mellett őrző-védő szerepet is ellátnak. Természetes védőgátként szolgálnak a part menti területek számára, tompítják a hullámok erejét és csökkentik az eróziót, így eltűnésükkel a part menti területeket nagyobb mértékben veszélyeztetik majd a viharok, a cunamik és más természeti katasztrófák.

De a korallzátonyok pusztulása súlyosan érintheti a halászatot is, ami élelmiszerhiányt és gazdasági kárt okozhat, és eltűnésükkel csökkenhet a turizmus, ami megint csak negatív hatással lehet a helyi gazdaságokra. 

Összességében tehát, ha a cápák kihalnak és nem őrzik tovább a korallzátonyokban zsibongó életet, ezáltal nem tartják fenn az egyensúlyt, akkor a korallzátonyok elpusztulnak, ami súlyos ökológiai, gazdasági és társadalmi következményekkel jár. És a pusztulás a tengeri és szárazföldi életet egyaránt érinti.

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash / David Clode 

Bereczki Szilvia