Etikátlan manipuláció – kacatvásárok az iskolákban és az óvodákban

–

A kétezres években még minden más volt – vagy mégsem?

Élénken él bennem a kép, ahogy általános iskolásként az osztálytársaimmal tülekedtünk a szünetben a folyosón, ahol szebbnél szebb kristályok, nyakláncok és mindenféle csillogó mütyürök sorakoztak az összetolt padokon. Mindenki akart venni valamit, akinél pedig nem volt pénz, az a szüleit próbálta rávenni a tanítási idő után, hogy vásárolják meg neki a kinézett tárgyat, ami nélkül abban a pillanatban természetesen nem tudott volna tovább élni. A kétezres években voltam kisiskolás, emlékeim szerint rendszeresen előfordultak vásárok a suliban.

Az is hamar kiderült, hogy a velem nagyjából egykorú ismerőseimmel közös emlékeink az iskolai vásárok. Tatabányától kezdve Kaposváron át Budapestig mindenhol nagyjából ugyanaz volt a forgatókönyv: félévente megjelentek az árusok az iskolában, hogy náluk költsük el a zsebpénzünket vagy a szüleinktől kikönyörgött aprót.

Körbekérdeztem a kollégáim és ismerőseim között, ők hogyan emlékeznek ezekre, és két dolog gyorsan nyilvánvalóvá vált: 1) mindenhol a hangulatgyűrű volt a sztár, az számított igazán menőnek, akinek volt; 2) a szülők általában adtak némi pénzt, hogy a gyerekük vehessen valami apróságot, de nem repestek az örömtől, hogy rendszeresen cipeltünk haza valamilyen kacatot a suliból. Az pedig, akinek a szülei nem akartak ilyenekre költeni, úgy érezte, kimarad valamiből.

Azt hittem, ezeknek az ideje azóta leáldozott, ezért igencsak meglepett, amikor az egyik kolléganőm azt ecsetelte, hogy a gyerekei milyen kristályt könyörögtek ki néhány napja az iskolában tartott ásványvásáron. Aztán ahogy tovább beszélgettünk, kiderült, hogy az iskolai és óvodai kacatvásárok kora korántsem járt le, majdnem mindenkinek vannak ilyen sztorijai.

Ezek pedig kivétel nélkül olyan rendezvények, amiket iskolaidőben tartanak, tehát a célközönség egyértelműen az adott intézmény diákjai és tanárai.

Más fenntartó, más szabályok

A köznevelési törvényben nincs arra vonatkozó szabály, hogy milyen kereskedelmi célú eseményeket tarthatnak az iskolákban. Ezt a mai rendszerben a tankerület dönti el, de nem volt mindig így.

„Korábban az önkormányzatok voltak az állami iskolák és óvodák fenntartói, ehhez a kérdéshez pedig hivatalonként eltérően, de gyakorta bevételorientált szempontból állt a fenntartó” – mondja Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke arra a kérdésemre, hogy ki és milyen szempontok alapján engedi be az árusokat az iskolákba. Majd hozzáteszi, hogy ma már a tankerületek vezetőinek kell engedélyezniük, hogy milyen rendezvények lehetnek az intézményekben, és általánosságban elmondható, hogy nem engedik be az árusokat.

„Kivétel, ha valamilyen projekthét vagy témahét van az iskolában, de akkor is mindig a fenntartó, tehát a tankerület engedélye szükséges.”

Más a helyzet a magániskolákban: ott az iskola döntheti el, hogy befogad-e ilyen eseményeket, vagy a magánintézmény épületének tulajdonosa (például az önkormányzat) dönt erről a kérdésről.

A műfaj él és virul

Bár a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint nem jellemző, hogy a tankerületek beengednék az ilyen jellegű vásárokat az iskolákba, számos általános és középiskola honlapján találni beszámolókat arról, hogy különböző intézmények előadást tartanak az ásványokról, a program után pedig lehetőségük van a tanulóknak vásárolni a kipakolt kövekből.

Erről a helyzetről Stáhly Katalin pszichológus és gyerekjogi szakember, a Hintalovon Alapítvány munkatársa azt mondja, mindez etikai problémákat vet fel, mivel az ásványok kapcsolódnak az iskolai tananyaghoz, az előadásoknak pedig elsősorban a tudásszerzésről kellene szólniuk, nem a pénzköltésről. 

Illetve több szülő számolt be arról, akiknek a gyerekeik állami intézményekbe járnak, hogy rendszeresen előfordulnak különböző vásárok az iskolák és óvodák falain belül, sőt olyan is akad, hogy a tanárok és az óvodapedagógusok árulnak mindenfélét – könyveket, színezőket, játékokat.

Van, aki beadja a derekát, más következetesen elzárkózik attól, hogy pénzt költsön ezeken a vásárokon, de mindannyian azt mondják: nem szeretik, hogy ilyeneknek teret ad az iskola.

Konfliktusok és manipuláció

A tanítási időben tartott, gyerekeket célzó vásárok számos etikai és gyerekjogi kérdést felvetnek. Stáhly Katalin szerint egy ilyen helyzet hatással lehet a gyerekek kortársaikkal való viszonyára is. Hiszen vannak, akik megengedhetik maguknak a vásárlást, és vannak, akik nem, így ebben különbség lesz köztük. „Továbbá a gyerek-szülő kapcsolatban is lehetnek ebből konfliktusok, hiszen ez még egy olyan helyzet, amiben a szülőnek, ha nem akar erre pénzt költeni, nemet kell mondania” – mondja a szakértő.

Az pedig, hogy vannak tanárok és óvodapedagógusok, akik különböző portékákat kínálnak az intézményekben, azért is aggályos a pszichológus szerint, mert egyfajta hatalmi viszony van a szülők és pedagógusok, illetve a gyerekek és a pedagógusok között, ebben pedig nincs helye a kereskedelemnek.

Az etikai kérdéseken túl pedig gyerekjogi szempontokból is problémásak azok az iskolai vásárok, amik a gyerekeket ösztönzik a pénzköltésre, ugyanis a manipulációtól való védelem megilletne minden kiskorút.

„Ez a probléma nem az iskolákban kezdődik, hanem már a boltokban: a pénztáraknál kipakolt édességek és egyéb, gyerekek számára vonzó termékek azért vannak odapakolva, hogy a sorban álló szülőt a gyerek végül rávegye a vásárlásra. Ez nagy probléma, és szabályozni kellene.

De az, hogy az iskolában van egy vásár, ami pusztán arra szolgál, hogy a gyerekek pénzt költsenek, ugyanilyen beetető helyzet, ráadásul itt nincs jelen a szülő, hogy tudja kezelni”

– mondja Stáhly Katalin. 

Van vásár, ami mindenkinek hasznos

Adódik tehát a kérdés, kell-e egyáltalán, hogy az iskolában történjen pénzforgalom?

Erről a szakértő azt mondja, hogy az iskolabüfékben ma már szerencsére a gyerekek egészségének szempontjai szerint van szabályozva, hogy mit vásárolhatnak, ami jó dolog. A másik pedig, a vásár nem egyértelműen káros: ha van közösségépítő ereje, hasznos lehet az iskola és az óvoda számára. Amikor például a gyerekek és a felnőttek együtt készülnek az iskola által szervezett vásárra, a termékeket együtt készítik el, a befolyt pénzt pedig a közösség vagy az intézmény javára fordítják, akkor annak értékteremtő ereje lehet. 

„Felmerül továbbá a pénzügyi tudatosság kérdése is, amire az iskolának dolga nevelni a gyerekeket. Egy közösségi vásárral ez is megvalósulhat, ha a gyerekek részt vesznek a folyamatokban, látják, hogy mennyi kiadásuk és bevételük lesz, és ezt hogyan tudják elkölteni a közös célra. A lényeg tehát, hogy egy ilyen eseménynek legyen több haszna annál, mint hogy a gyerekek birtokoljanak egy tárgyat, a felnőttek pedig pénzt keressenek” – mondja Stáhly Katalin.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / stanley45

Dián Dóri