Szerda délután több lövéssel megsebesítették a szlovák kormányfőt, Robert Ficót.

Szlovákiában élek, szerkesztőként és újságíróként dolgozom a Losonci járásban, és igazából el sem hiszem, hogy leírtam ezt a mondatot. Nem hiszem el, hogy ez igaz. Amikor szembejött velem az első videó a támadásról, és láttam, hogy valaki rálőtt a miniszterelnökre, egyszerűen képtelen voltam felfogni a történteket. 

Utoljára akkor éreztem hasonló döbbenetet, amikor 2018-ban értesültem a Kuciak-gyilkosságról. Hat éve már Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírova megölésének, ami egyben a most megtámadott, és abban az időpontban is miniszterelnöki posztot betöltő Robert Fico akkori bukását is elhozta.

Ha igazán őszinte akarok lenni, be kell vallanom, újságíróként akkor megijedtem. Féltem, és értetlenül álltam az eset előtt. Hogy fordulhat elő egy ilyesmi ebben az országban?

Megfigyelték, majd lelőtték őket!

A meggyilkolt újságíró leginkább kormányközeli oligarchák adócsalásaival foglalkozott. Utoljára az olasz maffia és a szlovák politikai elit kapcsolatát boncolgatta. Forró pite, de biztos vagyok benne, senkinek még csak meg sem fordult a fejében, hogy ez a leszámolás megtörténhet. 

Ezután fejek hullottak a politikában, a rendőrségen és a bíróságokon. 

Az ország a merénylet után felbolydult, tüntetéshullám kezdődött. A kormányfő végül még 2018-ban lemondott.

Aztán tavaly ősszel a Smer újra megnyerte a szlovákiai parlamenti választásokat, vele az élen. 

Robert Fico több mint 20 éve meghatározó szerepet tölt be a szlovákiai politikában, ő vezette leghosszabb ideig kormányfőként az országot és ő nyerte a legtöbb választást. 

Fico 1986-ban a pozsonyi Comenius Egyetem jogi karán fejezte be tanulmányait, majd a Szlovák Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének munkatársaként kezdett dolgozni. Csatlakozott a Csehszlovák Kommunista Párthoz – a szlovák utódpárban, az SDL-ben (Demokratikus Baloldal Pártja) az alelnökségig vitte. Ennek kettészakadása után megalapította a Smert – a szociáldemokrata pártot, amely 2006-ban megnyerte a parlamenti választásokat. Robert Fico viharos kormányzásának az idejére esett jó néhány magyarellenes intézkedés is. (Betiltották a felvidéki magyarok számára a kettős állampolgárság lehetőségét, a szlovák nyelvtörvény módosításával jelentősen korlátozták a magyarok anyanyelvhasználatát, Sólyom László köztársasági elnököt nem engedték be Szlovákiába, stb. – a szerk.)

Ezek közül egy nekem különösen fájt. Malina Hedvig nevét 2006-ban mindenki megjegyezte. A lányt a Nyitrai Egyetemtől nem messze, az egyik aluljáróban két férfi támadta meg, miközben magyarul beszélt telefonon egy barátjával. Malina Hedvig kórházba került, de két héttel az eset után leállították a nyomozást, azon a címen, hogy az egész történet kitaláció. És ez még csak a kezdet volt, a fiatal nő kálváriája még hosszú-hosszú évekig tartott. Tizenkét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ügyet lezárják. Malina Hedviget bántalmazták, az állami szerveknek pedig az lett volna a feladatuk, hogy kivizsgálják az esetet, ám ennek az ellenkezője történt, sőt, még magát az áldozatot fogták perbe. 

Az elmúlt évek hasonlóképp abszurd történéseinek, és a populista, gyűlöletkeltő üzeneteknek a hatására a szlovák társadalom a végletekig polarizálódott. Nem csak nekem meggyőződésem, hogy ennek következménye az a nyílt erőszak, ami 2024. május 15-én történt.

Ez a merénylet nemcsak a kormányfő, hanem a demokrácia elleni támadás is.

A 71 éves Juraj Cintula írót a rendőrség előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsította meg. Állítása szerint nem megölni akarta Ficót, csak megsebezni. A miniszterelnököt szerdán négy lövés érte, és az állapota még mindig súlyos. 

Robert Fico még áprilisban utalt arra, hogy bármikor megtámadhatnak, akár meg is gyilkolhatnak egy kormánypolitikust. (Az ellentétes politikai oldalon álló államfő, Zuzana Čaputová – akit Fico több alkalommal amerikai ügynöknek és Soros György bábjának nevezett – is több halálos fenyegetést is kapott ismeretlen személyektől – a szerk.)

A történtekre azonban senki sem számított. Azóta elszabadultak az indulatok, mindenki erről beszél, elméletek születnek és vádak harsognak, a kommentmezők „felrobbantak”; a szlovák rendőrség arra kérte a médiumokat, hogy kapcsolják ki a hozzászólás lehetőségét, hogy ne fokozódjon tovább a pusztító feszültség. Úgy érzem, ez a kérés jogos volt, hiszen a cikkek alatt őrült gyűlöletcunami kezdődött.

Mivel a merénylő, a jelenlegi információk szerint, „magányos farkas”, mindenki abban bízik, hogy nem lesz folytatása a támadásnak.

Szerda óta az egész ország döbbenten figyeli a híradásokat. De úgy érzem, kis idő elteltével, hasznos lenne levonni a tanulságokat. Nemzetiségtől függetlenül, hiszen mi, akik Szlovákiában élünk, mind érintettek vagyunk.

Szlovákiai magyarként én mindig az „élni és élni hagyni” elvét követtem. Újságíróként a célom a mai napig az, hogy a magyarokkal és a szlovákokkal is megértessem, hogy egy hajóban evezünk.

Én szlovákiai magyar vagyok, te szlovák vagy, de mind itt élünk ebben az országban, és ezzel érdemes lenne megbarátkozni végre. 

Mi, magyarok a Felvidéken sem engedhetjük meg magunknak, hogy egymás ellen forduljunk. A 2021-es népszámlálás során 422 065 ember vallotta magát magyarnak, ez 30 év alatt 150 ezer fős csökkenést jelent. Fogyunk. Asszimilálódunk. De ez most nem nemzetiségi kérdés, attól függetlenül fordulnak emberek egymás ellen. 

Sokakkal beszélgettem az elmúlt napokban, nem volt olyan, aki ne említette volna a miniszterelnök ellen elkövetett merényletet. Mindenkit ez foglalkoztat, és egy dolog közös bennünk: a megrázkódtatás, amit érzünk. Ezen túl már van szórás az emberek érzései között: sokan együttérzésüket fejezték ki, de volt olyan is, aki nem. És olyan ember is akadt, aki megkérdőjelezte az egészet, vagy csak annyival kommentálta, hogy „így járt”.

Úgy látom, a politika olyan feszültséget generált, hogy sokan már nem tudnak emberként tekinteni a kormányfőre, és ez lesújtó. A kommentszekciókat olvasgatni félelmetes, rémisztő, mennyi gyűlölet van a levegőben.

De továbbmegyek:

egy olyan zűrzavaros világot látok magam körül, amelyben nagyon sokan már arra sem képesek, hogy meglássák az embert a másikban, egymásban, ha más a véleménye, mint az övék.

Fájdalmas találkozni azzal, hogy az eltérő politikai nézetek miatt barátok, rokonok egymásnak feszülnek, akár kapcsolatok mennek tönkre. Fájdalmas és abszurd. Nekem azt mutatja, hogy beszűkült a gondolkodásunk, már nem halljuk meg a másikat, és talán már nem is érdekel minket, mit akar közölni. És ezzel be is zárult a kör. 

Most nehéz helyzetbe került Szlovákia. Bízom benne, hogy mindannyian tanulunk a történtekből.

Nagy Andrea

Kiemelt kép: Getty Images / Maryam Majd / Contributor

WMN szerkesztőség