Mondjuk inkább ezeket tanítsák meg a gyerekeknek az iskolában!
Csenge tegnapi cikkével, amelyben gyerekszemmel elemzi a magyar oktatási rendszer problémáit, valóságos lavinát indított el a szerkesztőségben. Először Kormos Anettből szakadt ki egy szülői segélykiáltás, most pedig Takács Krisztián írta össze ötleteit. Nem is akármilyeneket. Csupa olyasmit sorol föl, melyeket egyelőre nem tanítanak az iskolákban. Takács Krisztián írása.
Előrebocsátom, hogy nem vagyok szakértő a témában és nincs semmiféle érdekeltségem. Csak figyelek és sajnálkozom, mert a gyerek az, aki egyre jobban szív. A jövője és a nemzetközi versenyképessége szempontjából a helyzete rosszabbodik, a ledolgozandó hátránya is nagyobb. A legutóbbi PISA-kutatás adatai szerint nem készítik fel az életre, sőt, mind nehezebben tanul meg írni, olvasni, problémát megoldani.
Na, nekem sem volt könnyű. Bár szerettem tanulni, mégis kételkedtem benne, hogy az elképesztő mennyiségű tényanyag bebiflázása alapvetően szükséges a Boldog, Nagybetűs Élethez! Éreztem, hogy aligha lesz szükségem a német kultúra olyan nagyságának életművére, mint Walter von der Vogelweide. Lesznek napok, amikor nem használom majd a citromsav ciklus és a terminális oxidáció következtetéseit, és munkahelyi prezentációkon nem a lyoni takácsfelkelés középkori összeurópai munkásmozgalmakra gyakorolt hatásait elemezem.
Úgy érzem, az írás-olvasás-számolás szentháromsága után ezek az igazán fontos témák, amelyek tényleg hasznosak az életben, ám az oktatásból hiányoznak! Íme egy csokorra való (nem fontossági sorrendben):
Idegen nyelvek
A jobb nemzetközi versenyképesség eléréséhez a legjobbakkal kell összemérnünk magunkat. A négynyelvű Svájcban a gyerekek kötelezően tanulnak ötöt. A három alapnyelv (francia, német, olasz) és az itt-ott még beszélt ó-svájci mellett az angolt. De nyelvtanítás szempontjából Svájc behelyettesíthető Hollandiával, Belgiummal, a skandinávokkal, Izraellel, Ausztriával, Szlovéniával vagy a Baltikummal. Minden országgal, amit öt–tizenötmillióan laknak. A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni. Látom külföldön a kétnyelvű bevándorlócsemetéket, akik a korai késztetés miatt később is sokkal könnyebben tanulnak nyelveket. Alapvetően szükséges az európai beilleszkedéshez.
KRESZ
Miért kell ezzel 15–17 éves korig várni, amikor lehetne már alsó tagozatban is tanítani? Nem készülhet egyszerű gyalogos, biciklis útmutató kisgyerekeknek? Életmentő lehet, ha félévente kell belőle vizsgázni, nem?
Gépírás
A nyolcvanas években élethalálharcot folytattam a tollbamondás nevű borzasztó akadálypályán. Egyszerre kellett helyesen és szépen írni, miközben a tanár gyors diktálással szívatott. Nekem csak helyesen és rondán ment, ezért a gimnáziumban kétszer tanultam újra írni. A tanár sajnos nehezen olvasta a Pulitzer-díj esélyes Takács–összes szösszeneteit. Az egyetemi felvételim óta géppel írok. Ha nekem már akkor gépírásra lett volna szükségem, vajon mi a mai diákok jövője?
Táplálkozási kultúra
Nehéz kérdés, hiszen az ország egyik fele elhízott, mindeközben pedig egyre több gyerek éhezik, és sokan csak az iskolában jutnak változatos és kalóriadús (?) főtt ételhez. A gyerekkel mégis meg kell értetni valamikor, hogy napi szinten nem vihet be több kalóriát a szervezetébe, mint amennyit felhasznál, különben ő lesz a Kisgömböc. A következő lépés lehetne a zsír/izom férfi/női egészséges aránya; a különféle vércsoportokhoz, testalkatokhoz leginkább passzoló étkezés; a minden vallásban meglévő, több évezredes böjtök haszna; vagy némely belsőszervek rendszeres, éves tisztítása.
Pénzügyi kultúra
A 2008-as hitelválság óta nyilvánvaló, hogy a gyerekek nagy része ezt sem tudja a szülőktől megtanulni. Az eszköz és a forrás közti különbséget stabilan kellene tudni, hogy a tinédzser ne agyonhasznált autót akarjon venni a pénzéből a „Mama-hotel” és az iskola/munkahely közötti útra. Az sem ártana, ha a költségeit ki tudná számolni vagy a bruttó-nettó fizetés arányaival, előtakarékossággal, jutalékkal, THM-mel tisztában lenne. A befektetési portfóliók összeállítását később is ráér elsajátítani...
Tárgyalás-technika, vitakultúra
Egy régi nyári egyetemen a szintén alapos ténybeli oktatást kapó horvátokkal csúnyán kinevettünk valakit a tudatlansága miatt. A huszonévesen három nyelven beszélő francia csaj diplomatának készült Oroszországba és nem ismerte Tolsztojt! Főbenjáró bűn ez nálunk, akik még álmunkban is képesek voltunk Walter von der Vogelweide-ről kultúrtörténeti kiselőadást tartani. Aztán kitört valami vita az olasz szervezők között, és miközben mi, okosok a verbális utcakövek elől kerestünk fedezéket, arcunkra fagyott a mosoly. A kis francia viszont Tolsztoj ismerete nélkül is gyorsan lerendezte az ellentéteket. Magyarországon mintha szellemi polgárháború zajlana. Sok a konfliktus és kevés a párbeszéd. Egyes történelmi problémáink kihatnak a mindennapjainkra is, mégsem tudunk szembenézni velük vagy kibeszélni őket. Szánhatnánk végre energiát a tárgyalási kultúránk fejlesztésére és mediátorok képzésére! Tán a trollok száma is csökkenne...
Szexuális kultúra
Ezzel nemcsak nálunk van baj, világszerte probléma. Olvastam, hogy az Egyesült Államokban az orális szex egyre kevésbé számít szexnek a tizenévesek között. (Köszönjük, Clinton úr!) Másrészt jobb buli tinédzserként titokban szexelni vagy pornót nézni, mint megtanulni, miként lehet a témát úgy tálalni, hogy mindkét félnek jó legyen. Mondjuk alapvető fogamzásgátlás-oktatásra is szükség lenne. Ritkábban találkoznánk például olyan kérdésekkel, hogy annak kell-e védekeznie, aki alul fekszik, vagy lehet-e a csaj szájon át terhes?
A belső „én” megismerése
Szerintem ez a legfontosabb. Rossz az oktatási rendszer alapvető hozzáállása. Csak a külvilággal kapcsolatos információkat tanítja, míg a gyerek belső dolgaival nem törődik. Hogyan ismerje meg a gyerek önmagát? Hogyan tanulja meg mire képes, és meddig terjednek a korlátai? Hogyan sajátítsa el, miként élje életét tartalmasan, vagy hogyan dolgozza fel a problémáit hatékonyan?
Sok kérdést vetettem fel. Mindegyik önmagában is megér(ne) tanulmányokat, további posztokat, társadalmi vitát, de legfőképpen egy helyes döntést a végén, politikai elkötelezettséget, hatékony és céltudatos végrehajtást. Biztosan van olyan, aki vitába száll velem. Akkor is, ha – megismétlem – én nem vagyok szakértő. Ahhoz viszont nem kell szakembernek lenni, hogy lássuk: a rendszerváltás óta eltelt 26 év alatt a négy nagy alapprobléma – a szegénység, az egészségügy, az oktatás és a cigánykérdés – egyikét sem tudta a politika érdemben kezelni. Pedig ez lenne a feladata.
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Robert Adrian Hillman