Gyárfás Dorka kolléganőm éppen múlt héten írt arról, hogy bár Joe Biden tavaly júniusban aláírta az új fegyvertartási törvényt Amerikában, mindennek a hatása alig érezhető:

„2023. április 10-ig 146 tömeglövöldözés zajlott az országban, és több mint 11 ezren szenvedtek golyó általi halált.”

Miután múlt csütörtök este Ralph Yarlt először fejen, majd karon lőtték, nagy felháborodást váltott ki, hogy a lövéseket leadó férfi ellen először nem emeltek vádat.

„Egész egyszerűen nem nem lőhetsz le valakit csak úgy, mert valaki kopogtat az ajtódon, ez egyértelműen nem indok. A férfi ellen vádat kell emelni” – jelentette ki Ben Crump, neves polgárjogi ügyvéd, aki Lee Merritt-tel közösen képviseli a családot az ügyben.

Andrew D. Lester, a 84 éves fehér férfi, amikor a fiú becsengetett (vagy bekopogtatott hozzá, ez egyelőre nem tisztázott), ajtót nyitott, és fejen lőtte a fiút, majd amikor az összeesett, a karjába is belelőtt.

Ezután a súlyosan sebesült Ralph még képes volt elmenekülni, de a környékbeliek nem segítettek neki azonnal – írja a New York Times.

Kezeket fel, mondták a szomszédok 

„Ez az egész nem tévedésből történt, ez gyűlölet-bűncselekmény. Nem lősz fejen egy gyereket azért, mert véletlenül becsengetett hozzád. Pontosan az teszi Amerikát olyanná, amilyen, hogy a rendőrség szerint mindez puszta tévedésből történt” – nyilatkozta múlt héten a fiú nagynénje, Faith Spoonmore, aki jótékonysági alapot hozott létre unokaöccse számára, hogy megfelelő ellátásban részesülhessen. A nagynéni azt is elmondta a lapnak, hogy 

csupán a harmadik házban voltak hajlandók a mentőket és a rendőrséget hívni, és így is felszólították a fiút, hogy feltartott kézzel feküdjön a földön.

Az első golyó a fiú homlokát találta el közel a hajvonalához, a második pedig a jobb karját érte. Ralph Yarlt a hétvégén megműtötték, majd vasárnap este haza is engedték, hogy otthon lábadozzon. „Folyamatosan egyre jobban van, és szerencsére reagál a külvilág ingereire” – mondta a BBC-nek a fiú édesapja.

A hírek szerint Joe Biden, amerikai elnök hétfőn este személyesen beszélt a sérült tinédzserrel, és gyors felépülést kívánt neki.

Majdnem futni hagyták az elkövetőt

A Missouri államban érvényben lévő törvények értelmében, ha valakit őrizetbe vesznek, 24 órán belül szabadlábra kell helyezni, vagy vádat kell emelni ellene.

A rendőrség csütörtökön őrizetbe vette Lestert, pénteken pedig szabadlábra helyezték, anélkül hogy vádat emeltek volna ellene.

Mindez érthető okokból óriási felháborodást váltott ki a helyiekből, az eset után tüntetők tömegei vonultak a férfi otthona elé, és egy emberként skandálták, hogy „Igazságot Ralphnak!”, valamint, hogy Black Lives Matter”.

Kansas City rendőrfőnöke, Stacey Graves sajtótájékoztatóban ismerte el, hogy tisztában van az ügy faji megkülönböztetést érintő aspektusaival, és hogy érteni véli a közösség heves reakcióját az incidensre. 

Végül a tüntetők nyomására hétfő délután a rendőrkapitányság közleményben tudatta, hogy benyújtotta az ügy aktáját a Clay megyei ügyészséghez. Az ügyész, Zachary Thompson néhány órával később bejelentette, hogy vádat emeltek Lester ellen, és hozzátette, hogy az ügynek valóban van faji hovatartozást érintő eleme. Thompson elmondta, hogy

Lestert elsőfokú testi sértéssel vádolják, ami egy A besorolású bűncselekménynek minősül, ennek értelmében életfogytiglani szabadságvesztésre számíthat, ha elítélik.

Az egyelőre nem bizonyított, hogy a fiú kopogtatott vagy csengetett Lester ajtaján, azt azonban Thompson elmondta, hogy a fiú nem lépte át a ház küszöbét, a férfi egy üvegajtón keresztül adta le lövéseket. Az ügyész mindenkit biztosított arról, hogy az igazságszolgáltatási rendszer megfelelően működik. 

Lester azonban még akkor sem volt őrizetben, amikor a vádat ellene bejelentették. Thompson a sajtótájékoztatón elmondta, hogy elfogatóparancsot adtak ki ellene, és az óvadékot 200 ezer dollárban (közel 68 millió forint) határozták meg.

A közösségi média felületein olyan hírességek szólaltak fel Ralph mellett, mint Halle Berry, Viola Davis, Kerry Washington vagy Jennifer Hudson, de Justin Timberlake is tweetelt az esetről.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITTITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: Twitter / Jennifer Hudson

Krajnyik Cintia