–

Kezdjük úgy, hogy van egy jó meg egy rossz hírem

A rossz hírrel kezdem. Jobb előbb túlesni azon, és utána rátérhetünk a jó hírekre.

A rossz hírről beszélve igyekszem felfejteni, milyen ideológia háttere van Vlagyimir Putyin cselekedeteinek. Kik határozták és határozzák meg a gondolkodását, milyen lehet a világképe. Mi az a könyv, ami az orosz vezetőnek olyasféle sorvezetője lehet, mint Adolf Hitlernek volt a Mein Kampf – amit, ha komolyabban elemeztek volna az ellenfelei, annyi minden elkerülhető lett volna a múlt században.

Putyin nem írt vallomásokat, olyasféle politikai filozófia vagy geopolitika könyvet, mint Hitler, de érdemes megnézni, mit írtak a szívének kedves szerzők, a tanácsadója, illetve a tanácsadó kedvencei.

Legelsősorban az eszmei hátország élharcosa, a putyini rendszer prófétája: Alexander Dugin, akit a nyugati sajtóban hajlamosak ma már Putyin rossz szellemének, Raszputyinjának is nevezni.

„Speciális orosz igazság”

Az 1962-ben született, valóban kissé prófétai kinézetű, kilenc nyelven beszélő Dugin apja magasrangú katonatiszt volt, ő maga is járt katonaiskolába, és a nyolcvanas években száműzetésben élt. Érdemes végigkövetni, kik is hatottak rá, kik voltak az ideológiai előképei. Ha Dugin eszmetörténeti és geopolitikai nézeteit megismerjük, nem csodálkozhatunk azon, hogy milyen nagy hatással volt Putyinra, és közvetve a magyar jobboldal gondolkodására (elsősorban Vona Gáborra, aki nagy rajongója volt a könyveinek), másrészt azon sem, hogy Dugin már évekkel ezelőtt eljutott oda, hogy speciális orosz igazságról, és arról beszéljen, hogy ennek az igazságnak milyen szerepe lehet Európa felemelésében.

Alexander Dugin - Forrás: Wikipedia/Mehdi Bolourian

Kiss Lajos András nagyszerű tanulmánya Duginról (Dugin politikai és államelmélete) azt írja: „Dugin államfelfogása lényegét tekintve instrumentális: számára az állam nem önálló entitásként és értékhordozóként fontos, hanem mindig alá van ren­delve az orosz birodalmi törekvéseknek. Az olyan állam, amely elősegíti Oroszország geopolitikai érdekeinek minél hatékonyabb érvényesítését, a „jó” állam fogalmával jelle­mezhető, ami ellentmond ennek a primordiális érdeknek, végső soron „rossz” államnak tekinthető.” Dugin teoretikusan is megalapozza sajátos államelméletét, az Új Eurázsiai eszmét, elismerésre méltó műveltségét megmozgatva.

Akié a föld, azé a hatalom?

Dugin egyik fontos példaképe, Carl Schmitt ír arról egy geopolitikai művében, hogy az ember a gabonatermeléssel, a földműveléssel megajándékozza a Földet, és a Föld ezt termésekkel és növekedéssel hálálja meg. Aki olvasta Harari könyvét, a Homo Sapienst, rögtön felkaphatja a fejét, hogy is van ez, hiszen Harari éppen arról ír, hogyan vesztette el az ember önmagát és többezer éves létét, amikor gabonatermelésbe fogott, hogyan tette tönkre a gabonatermelés testileg és lelkileg is, és adta fel vele a szabadságot. Hiszen az étkezése így egyoldalú lett, a mozgásában a termelés korlátozta (mert a gabonaföldekhez kötötte), és ez hozta magával a városok kialakulását is.

Carl Schmitt ezzel szemben azt állítja, hogy a gabonatermelés pozitív hozadékai a városok és az emberi együttélés helyei, de még az emberi együttélés rendje is. Vagyis ahogy a Föld megjutalmazta a gazdálkodót, az tette lehetővé a társadalmi rend és ekképpen a jog kialakulását. Ez hozta létre az együttélés formáit, így a családot, a törzset, a nemzetet, a különböző tulajdonformákat és erre ráépülve a hatalmat és az uralmat is.

„Ezzel szemben a Tenger nem ismeri a tér és a jog, a rend és a hely eme érzékelhető egységét” – írja Schmitt. A tengeren nincsenek mezők, nincsenek határvonalak, a tenger nem képez államot. Leegyszerűsítve, de nem letarolva Carl Schmitt nézeteit,

a tengeri népek (mint amilyen az angol és az amerikai) ideológiája ezáltal a liberalizmus, akik a kalóz eszme bűvöletében élnek. E népek, mint mondja, „bir­tokon belül vannak, harcosan kiállnak a szabad kereskedelem és a kisebbségi jogok mellett”.

Carl Schmitt szembeállítja mindezt a szárazföldi népek eszméivel, eljutva egészen odáig, hogy a liberális individualizmus és a népek fölötti univer­zalizmus nem lehet a nemzetközi jog alapja. Csak a nagy­tér-rendeken alapuló politika lehet az.  Az a po­litika, amelyben a rend és a térfoglalás elválaszthatatlanul egybefo­nódnak. Schmitt a különböző fogalmakban (nagyipar, nagykereskedelem, nagyhatalom) megjelenő nagy szóból is ideológiát kanyarít, nála a nagy-tér nem azonos a birodalommal, a nagy-tér elméletben a vezető szerepet olyan hatalmak láthatják el, melyek nagy-térrel, nagy területtel rendelkeznek.

Nem hagyhatjuk ki, hogy ne térjünk ki egy pillanatra a Mein Kampf élet-tér fogalmára, ami a német terjeszkedés egyik alapja is volt. Timothy Snyder írja el egy fontos könyvében, hogy ez az “élettér elmélet” részben Hitler klímaváltozással kapcsolatos félelmeiből is fakadt (igen), abból, hogy attól tartott, nem tudja a birodalmat elég ivóvízzel és gabonával ellátni. Snyder szerint éppen azért nem szabad ezt elfelednünk, mert

ha nem ismerjük eléggé a történelmet, és az nem óv meg bennünket a korábban elkövetett bűnök újra elkövetésétől, az bármikor újra bekövetkezhet. 

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy ennek a nagy-tér logikának, ennek a dualista álláspontnak volt egy misztikus oldala is. Szárazföldi és Tengeri elemien és egzisztenciálisan szembeállnak egymással. „Anglia és Amerika mindig meghatározott ideológiai pozíciókból kiin­dulva cselekszenek. Folyton a korlátlan ipari fejlődés nevében lépnek fel, és abban hisznek, hogy ez minden ember számára kivitelezhető […] Ezenkívül, mint tengerjáró népek, mindig a szabad kereskedelem és a szabad mozgás igényét hangsúlyozzák” – írja Schmitt. A metafizikai tartalom pedig szerinte a vallásbeli különbségben, a katolicizmus és az ortodoxia, valamint a tengerfikszált gondolkodásmódot támogató reformációban is tetten érhető. 

Egyház és politika

Duginra hatást gyakorolt a spanyol jobboldali ideológia képviselője, Álvaro d’Ors is, aki arról írt, hogy a keleti ortodox egyház és a nyugat-európai protestáns egy­házak, miután leváltak a római katolicizmusról, önálló civilizációs keretben kezdtek el működni. És arra jut, hogy

míg a protestáns vallás terméke a kapitalizmus, addig a szovjet szo­cializmus nem más, mint a pravoszláv vallás mutálódott változata, és ez még akkor is így van, ha Sztálin ül a trónon. És valóban, mintha Lenin bebalzsamozása is olyasféle cselekedet lett volna, mint a szentté avatás.

Az orosz egyház feje mindig is az uralkodó volt, „az ortodoxok már nagyon korán az úgynevezett Melchizedek-elméletre esküdtek, mi­szerint az uralkodó egyúttal főpapi funkciókat is ellát” – írja. És nyomában Dugin is az oroszok eredendő vallásosságáról ír, arról, hogy az oroszok képviselik az eredendő rendet. Az orosz vallást nem homályosította el a bolsevizmus. Mágikus bolsevizmusról ír, arról, hogy az orosz néphit jelenik meg Jeszenyin, Blok verseiben, Platonov prózájában.

Hanyatló Nyugat, felkent Kelet

Dugin Oroszországot és az orosz népet olyannak tartja, amelynek eredendően szüksége van nagy-térre, és a tengeri hatalmakat démonizálja – ehhez kiindulópontja a Nyugat alkonyáról értekező Oswald Spengler. Tanai megjelennek a Nyugatot sötét színekben felfestő orosz propagandában is.

Dugin a legalsó rétegekig hat, az ideológia vezérelt, a Nyugatot démonizáló hírekben is ott van. Abban is, ha azt olvassuk, hogy bomlik szét Európa egysége, hogyan válik a befogadott menekültek áldozatává egy-egy európai város.

Dugin számára Szentpétervár a legeurópaibb város a legszennyesebb: plasztikusan írja le, hogyan lep el ott mindent a szemét, a szenny, hogyan úszik a Néva folyón a dinnyehéj. Ezzel szemben áll a nem egyenes utcákból, nem belátható terekből összeálló Moszkva.

Dugin első könyve Abszolút haza címmel jelent meg 1991-ben, a Konzervatív forradalom című nagyhatású munkája 1994-es, Vona Gábor pedig A negyedik politikai eszme című munkáját méltatta egy Facebook posztjában. Dugin az Új Eurázsiai eszme prófétája, amelynek nyugati forrásai közé sorolható a brit geo­politikus H. J. Mackinder. Mackinder »Világszigetnek« (World Island) tekinti az eurázsiai szárazföldet, a központ­jának, magterületnek (Heartland) pedig az orosz területeket, s ennek alapján készült hí­ressé vált okfejtése:

„Aki kezében tartja Kelet-Európát, az kezében tartja a Heartlandet. Aki kezében tartja a Heartlandet, az a Világsziget ura, és aki a Világszigetet tartja a kezében, az az egész világot irányítja”.

Kérdés persze, hogy mit ért a Putyinra olyan nagy hatást gyakorló, Putyin tanácsadójaként is ismertté vált Dugin ezen a magterületen, mely vidékeket. Hiszen ezek a magterületek azok, melyek nélkül Oroszország metafizikai értelemben sem működhet, nem állhat a világ-megváltás, a világ erkölcsi megtisztításának élére.

Vlagyimir Putyin - Forrás: Getty Images/Sasha Mordovets

Itt jön a képbe Magyarország

Ha felmerül a kérdés, meddig mehet el a Putyin, mi is a konkrét területszerzési célja, akkor erre az adhat választ, mekkora is a magterület. Mekkora az a nagy-tér, amit az eszme egyik ideológusa, Trubeckoj nem is annyira a Kijevi Ruszra, mint inkább a mongol birodalomra vezet vissza (az orosz eredettörténet fontos része a mongol iga lerázása).

Dugin beszél a nagy-térhez tartozó peremvidékekről (India, Afganisztán például) és a nagy-tér elengedhetetlen részének tekinthető Nagy Kelet-Európa nevű középbi­rodalomról. Ez Litvániából indul Lengyelországon és Nyugat-Ukrajnán át egészen Görögországig, és beletartozik hazánk is. Dugin jól ismeri a mi Hamvas Bélánkat, és tisztában van nem csak geopolitikai helyzetünkkel. A következőket írja rólunk:

„Az egyedüli kelet-európai nép, amely nem esik sem a »szláv«, sem pedig a »pravoszláv« meghatá­rozás alá – a magyar. De más oldalról nézve az ő esetükben is megjelenik az eurázsiaiság, mert egyértelműen eurázsiai kulturális jegyekkel rendelkeznek,

finnugor népekkel való rokonságukból fakadóan, és nagyobbrészt a Heartland területén élnek”. A nagy-tér határa tehát nem esik egybe a mi országhatárainkkal, ideológiai értelemben is hozzájuk tartozónak gondol bennünket Dugin – akit nem szabad hamis prófétának, vagy pusztán őrültnek tekinteni. Ahogy Mein Kampfot is hiba volt nem olvasni, nem kijegyzetelni, nem komolyan venni, hiba nem vitatkozni Duginnal, csak elutasítani azon az alapon, hogy „nem százas”.

  

Mit lehet vele szembeállítani?

Harari TED-előadását, amiben az izraeli gondolkodó azt mondja: az, hogy egyes nagy cégek – azok, melyek eddig magasról tettek a környezetvédelemre, etikai normákra, nem érdekelte őket, hogy rabszolgák varrják nekik a cipőt, rakják össze a telefonokat – most képesek beállni a nyugati szankciók mögé, azt jelenti, hogy valami fontosabb nekik a profitnál. Vannak eszméik, mégis csak van egy határ, amit nem lépnek át. A szabadság, nem egy nép szabadsága csupán, hanem a szabadság mint eszme, fontosabb nekik. A hatalmi dualizmus is vitatható, Dugin rendszerét is lehet kritizálni, de az biztosan állítható, hogy a Nyugat most éppen nem gyengének mutatkozik, nem épp hanyatlónak.

A most folyó harcokban mintha az mutatkozna meg – és ez a jó hír, Harari jó híre, és az a jó hír, amivel jöttem – hogy

a szabadság fontosabb minden nagy-tér eszménél,

hogy az ukrán nép az éppen oly sokat szidott (és a lengyel-magyar egyetértésben gyepált) Nyugathoz, Európához szeretne tartozni. Mert ott látják azt az eszmét, ami nemcsak gazdagabbá, hanem boldogabbá is teheti őket.

*(Gazdag Ferenc (2004): Előszó az orosz geopolitikai szöveggyűjteményhez. In Gazdag, Ferenc – Ljubov, Sise­lina: Oroszország és Európa. Orosz geopolitikai szöveggyűjtemény.)

Kolozsi László

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Adam Berry