Ahol az áldozatok inkább az öngyilkosságba menekülnek – Az indiai nők helyzete ma
Augusztus 16-án egy 24 éves indiai nő élő Facebook-adásban locsolt benzint magára a barátjával együtt, hogy megossza történetét a követőivel, majd az egyik legfájdalmasabb öngyilkossági módon elbúcsúzzon az élettől. Felgyújtották magukat. A fiatal nő és a barátja egészen az északi Uttar Pradesből utazott Delhibe, hogy a legfelsőbb bíróság épülete előtt tiltakozzon: a nő elmondása szerint ugyanis Atul Rai, egy parlamenti képviselő két évvel ezelőtt megerőszakolta. Rait akkor letartóztatták, és azóta is börtönben ül. Miért döntött mégis úgy az áldozat, hogy inkább a halálba menekül? Ezt magyarázza el Fejes Flóra.
–
A hátborzongató felvételen a nő elcsukló hangon mondja, hogy a képviselő arra használta a hatalmát, hogy zaklassa és megfélemlítse őt. Olyannyira, hogy a hónap elején elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert a férfi okirat-hamisítással vádolta. Az áldozat több rendőrségi tisztviselőt és bírót is megnevezett, akik szerinte összejátszottak Raival, hogy hiteltelenítsék őt. A múlt hónapi eset nem egyedülálló, korábban más nők is döntöttek az öngyilkosság mellett, miután életre szóló traumájuk után a rendszer csak tovább bántalmazta őket.
India minden évben szerepel a listákon, amelyeken bemutatják, mely országokban a legrosszabb nőnek lenni (2018-ban első helyen szerepelt a Thomson Reuters Alapítvány összesítésében, most negyedikként, Afganisztán, Pakisztán és Szomália mellett).
Minden tizenötödik percre jut egy nemierőszak-bejelentés (a legtöbb Új-Delhiből érkezik), és ezeknek csak 19 százalékában születik terhelő ítélet. Indiában ez az egyik leggyakoribb nők ellen elkövetett bűncselekmény, és a legtöbben úgy érzik, a kormány nem tesz semmit, hogy a helyzet változzon.
Az eset, ami megrázta Indiát
A #metoot is megelőző nőjogi mozgalom életrehívásának apropóját egy Új-Delhiben, 2012 decemberében történt, csoportos nemi erőszak adta: a moziból busszal hazafelé tartó 23 éves egyetemistát, Jyoti Singhet és a barátját, öt férfi és a buszvezető egy vascsővel véresre verte, majd a lányt megerőszakolták. Miután a tettesek végeztek, az életükért küzdő áldozataikat az út szélén hagyták. Amikor később rájuk találtak, kórházba szállították őket, de súlyos belső sérülései következtében Singh hamarosan meghalt.
Az eset annyira megrázta az egész országot, hogy az egyetemistát a sajtó Nirbhayaként, vagyis „a bátorként” kezdte emlegetni. A támadók azonban még ekkor sem tanúsítottak semmiféle megbánást – a buszvezető, Mukesh Singh például így nyilatkozott a BBC 2015-ös dokumentumfilmjében: „Egy tisztességes lány nem lézeng este kilenckor odakint. Egy nő sokkal inkább tehet a nemi erőszakról, mint egy férfi. A házimunka és a háztartás való a lányoknak, nem az, hogy diszkókba meg bárokba járjanak, illetlen dolgokat csináljanak és illetlen ruhákat viseljenek.” Hozzátette: „Amikor megerőszakolták, nem kellett volna küzdenie. Csak tűrnie kellett volna csendben.”
Miután pedig a bíróság halálra ítélte az elkövetőket, azzal fenyegetőzött, hogy ezek után az erőszaktevők „óvatosabbak lesznek”, és nem fogják elengedni az áldozatukat, hanem meg is fogják ölni, nehogy elmondhassa, mi történt vele.
A tettesek ügyvédei hasonló áldozathibáztató nyilatkozatokat tettek.
A férfi súlyos szavai sajnos később beigazolódni látszottak, amikor 2018-ban egy nyolcéves muszlim kislányt, Asifa Banót, egy héttagú csoport elrabolt a családjától a Himalája lábánál, majd elkábította, többször megerőszakolta, napokig éheztette, végül egy kővel fejbe verte, törékeny holttestét pedig kidobta a közeli erdőbe. Az elkövetők között egy hindu pap is volt, a 61 éves Sanji Ram, akit két másik társával együtt életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. A csoport másik három tagja azonban csupán öt évet kapott, egyiküket pedig felmentették.
A helyzet annyira elkeserítő, hogy egy Sujatro Ghos nevű művész néhány éve arra bátorította követőit az Instagramon, hogy húzzanak tehénmaszkot a fejükre, ezzel fejezve ki, hogy a hindu hit által mélyen tisztelt tehenekkel is jobban bánnak az országban, mint egy nővel, főként, ha az nemi erőszak áldozatává vált.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Felgyújtott menyasszonyok
De nem a nemi erőszak az egyetlen dolog, amelytől az indiai nőknek rettegniük kell. Legalább ilyen gyakori a családon belüli erőszak, a gyerekházasság (bár ezt a törvény 1929 óta tiltja) és a savas támadás, amellyel azokat büntetik, akik nemet mondanak a lánykérésre. A sav ugyanis olcsó és viszonylag gyors megoldás, ha a sértett férfi örökre meg akarja keseríteni a választottja életét.
Aki pedig eljutna odáig, hogy épségben hozzámegy ahhoz a férfihoz, akit szeret, az ország egyes részein akár a saját családja áldozatává is válhat, ha a választottja nem a kasztjához vagy vallásához tartozik. A becsületgyilkosságok ugyanis a mai napig hátborzongatóan gyakoriak bizonyos falvakban (a déli országrészekben és a nagyobb városokban azonban már egyáltalán nem hallani ilyen esetekről).
Az ok talán abban is keresendő, hogy a lányokat születésüktől fogva értéktelenebbnek tekintik.
Egy fiú születése inkább örömöt jelent, hiszen úgy tartják, ha egy férfi megnősül, azzal bővíti a családot a feleségével és gyerekeivel, a nőre azonban a házasság után már a férje családjának részeként tekintenek. Ráadásul anyagilag is nagy teher hárul a szülőkre, hiszen Indiában továbbra is létezik a hozomány szokása. Emiatt évente számtalan lánygyermek veszíti életét – vagy közvetlenül a saját családja keze által, vagy amiatt, mert elhanyagolják –, a lányokra ugyanis kevésbé szívesen költenek. De van, aki már a születése pillanatát sem éri meg.
1994-ben a kormány megtiltotta, hogy az orvosok elárulják a magzat nemét, annyira elterjedt a nemszelektív abortusz az országban.
A gyakorlatban persze ezt a törvényt a legtöbbször figyelmen kívül hagyják, ami nagyban hozzájárulhatott ahhoz az éles különbséghez, ami az országban a nemek arányát illeti.
A hozomány ráadásul még felnőttkorban is vezethet a menyasszony halálához, ha ugyanis a lány családja megtagadja az összeget, amelyet a vőlegény vagy annak családja követel, előfordul, hogy a menyasszonyt felgyújtják. Mivel a gázolajat a konyhai tűzhelyeknél is használják, a tettesek sokszor „háztartási balesetnek” állítják be a kegyetlen gyilkosságot. De előfordul, hogy öngyilkosságba hajszolják az újdonsült arát.
De mit tesz az ország vezetése?
Az említett, 2012-es Nirbhaya-eset után a törvényhozók a társadalmi nyomás hatására (az emberek csaknem egy hónapon át tüntettek) arra kényszerültek, hogy szigorítsanak a nemi erőszakra vonatkozó törvényeken. De a 2013-ban életbe lépő szigorúbb törvények ellenére a gyakorlati alkalmazásra nem kerül sor: a bíróság és az egészségügyi rendszer rendre cserben hagyja az áldozatokat.
Azóta több csoportos nemi erőszakról szóló eset is napvilágot látott, és az egyiknél például az óvadék ellenében szabadlábra helyezett vádlottak a bíróság előtt felgyújtották az áldozatot, amikor a meghallgatásra igyekezett.
A változáshoz még hosszú út vezet. A zaklatás és az erőszak gyakorisága miatt a nők gyakran félnek elhagyni az otthonukat, a társadalom pedig legtöbbször az áldozatot hibáztatja. És amíg az ártatlanoknak kell félniük a bosszútól, ha hallatni merik a hangjukat, addig az elkövetők egyre kegyetlenebb módszerekhez folyamodnak, nehogy fény derüljön a tettükre.
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Giulio Paletta/Education Images/Universal Images Group
