„Mit jelent nekem a K.-ügy?” – Ezért nem hajlandó dr. Gyurkó Szilvi soha többé leírni K(aleta Gábor) nevét

–

K.

Először is nem vagyok hajlandó leírni a nevét. Soha többet. Sem pedig kiejteni a számon. Legszívesebben törölném az összes olyan agysejtemet és idevégződésemet, ami tárolja ezt az információt. Mert a gyerekekkel szembeni erőszak nem róla szól. Nem róla kellene beszélnünk, nem arról kellene össztársadalmilag fantáziálnunk, hogyan kasztráljuk, hogyan erőszakolták volna meg, ha börtönbe kerül, vagy hogyan lincselhetnék meg, ha lenne egy olyan nyilvános regiszter, ahonnan megtudhatná mindenki, hogy szexuálisbűn-elkövető. 

Nem vagyunk jobbak a középkori, vizelet- és vérszagú főtéren, a kalodába zárt pederasztát rohadt káposztával dobáló tömegnél, ha képtelenek vagyunk megérteni, hogy az indulataink csak káoszt szülnek. A fejlődéshez, a civilizációhoz gondolkodni kell!

Gondolkodni arról, hogy mit is jelent a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak, és hogy mi a mi felnőtt felelősségünk ebben az egészben. Gondolkodni arról, hogy miért fontos a gyerekek szexuális edukációja, testtudatossága, és az is, hogy ne legyen a nemiség tabu.

Azt hittem, az lesz a téma…

…hogy a szülők hogyan védhetik meg a gyerekeiket, és ez hogyan függ össze azzal, hogy otthon, a vacsoraasztal körül az internetről is beszélgetünk. Higgadtan, nyugodtan, nem indulattal eltelve.

Abban reménykedtem, hogy a K.-ügy kapcsán beszélünk az érzelmileg elhanyagolt és bántalmazott gyerekek kiszolgáltatottságáról, a szexuális kizsákmányolás áldozatairól, és arról, hogy a szexuális bűncselekmények elkövetőinek jó részét gyerekkorában szintén nem védte meg senki. Aki gyűlöli a pedofilokat, mert gyereket erőszakolnak, de azt szeretné, ha a börtönben minden pedofilt jól megerőszakolnának, az vajon tényleg érti, hogy mi a baj az erőszakkal? Vagy csak úgy akar változást, hogy neki magának ne kelljen változtatnia semmit? 

A K.-ügy egyik legnagyobb tanulsága számomra ez. Hogy a szemet szemért, fogat fogért elv és a jól látható ellenség iránti gyűlölet még mindig a legerősebb malter, ami összetartja a társadalmi építményeinket. És hogy »vérszagra gyűl az éji vad«.

Félreértés ne essék, nem K.-t sajnálom emiatt. Magunkat sajnálom. Kaptunk egy esélyt, és félek, megint elbaltázzuk. De addig, amíg még tart az érdeklődés, amíg még itt van a tömeg a főtéren, és bámulja a szégyenpadra húzott tettest, addig kihasználom, hogy mindenki egy irányba néz, és belekiáltom a levegőbe az igazi üzenetet: 

D. Mónika, R. Lilla és Katalin. M. Szonja, H. Laci, K. Miki, S. Dóri, K. Jennifer, P. Anna, P. Szilárd, A. Misi, K. Zsuzsi, P. Imi és Korina, B. Tamara, B. Viktória, K. Dorottya, E. Janka, H. Erika, T. Lili, D. Panka, J. Roland, Sz. Bogi, Sz. Fanni, K. Laura, L. Réka, B. Vanessza, V. Tamara, V. Sára, Sz. Zsófi, K. Vivien, D. Réka, K. Viki, N. Renátó, A. Viki, Cs. Szilvia, L. Norbi, R. Júlia, R. Kira, M. Lili, A. Nóra, D. Orsi, O. Timi, B. Viktória, Ö. Zsanett, I. Petra, K. Nati, Sz. Luca – és még 49 olyan gyerek, akiknek a nevét azért nem kiálthatom a tömegbe, mert soha nem árulták el a valódi nevüket. 

Őket jelenti nekem ez az ügy.

Azokat a gyerekeket, akikkel találkoztam, akiket felnőttek arra használtak, hogy a szexuális vágyaikat kiéljék és kielégítsék rajtuk. Azokat a gyerekeket, akiknek nem hittek, akiknek azt mondták, „ne találjanak ki hülyeségeket”, akiket arra kértek, hogy hallgassanak.

Azokat a gyerekeket, akiket életük végéig elkísér majd, amit tettek velük.

És hogy mit jelent még? 

1. Azt, hogy a gyerekek biztonsága és jólléte mindannyiunk közös felelőssége. A pedofíliára nincs gyógyszer, őket nem fogjuk tudni megváltoztatni, de mi változhatunk. Beszélhetünk többet a gyerekeinkkel, és ezek a beszélgetések lehetnek mélyebbek, figyelmesebbek, minőségibbek – mert semmi nem védi meg jobban a gyerekeket azoktól a felnőttektől, akik ki akarják őket használni, mint a szeretet és az érzés, hogy „figyelnek rám, fontos vagyok”. Amelyik gyerek ezt nem kapja meg a saját családjában, elképesztő mértékben lesz kiszolgáltatott (és nemcsak a szexuális erőszaknak, hanem mindenféle kizsákmányolásnak).

2. Azt, hogy a gyermekpornográfiát nem fogjuk tudni eltüntetni az internetről, de tehetünk azért, hogy a gyerekeink nagyobb biztonságban legyenek.

Telepíthetünk szűrőprogramokat a gyerekek által használt digitális eszközökre, felkészíthetjük őket a biztonságosabb netezésre, és nem utolsósorban: a saját posztolási szokásainkkal megnehezíthetjük, hogy a gyerekünk áldozattá váljon.

Ha nem posztolunk nyilvánosan a gyerekünkről, és ha soha, de soha nem posztolunk ki meztelen, félmeztelen képet róla (még csecsemőkorából sem), akkor azzal egyrészt jó példát mutatunk, másrészt védjük a digitális személyiségüket.

3. Azt, hogy sajnos sokszor a gyermekpornográfia áldozatait a saját családtagjaik, rokonaik vagy azok a felnőttek kényszerítik szexuális szolgáltatások nyújtására, akiknek meg kellene őket védeniük. Ezeket a felnőtteket a pénz, és a saját érdekeik vezérlik. Őket nem fogjuk tudni megváltoztatni, mert a gyerekek szexuális kizsákmányolása is kapitalista iparág – amíg van kereslet, addig lesz kínálat is. De tehetünk azért, hogy megnehezítsük a dolgukat! Jelenteni kell minden esetet az NMHH oldalán, amikor gyermekpornográfia gyanúja merül fel.

Ha a Facebookon, Instagramon, YouTube-on találkoztok olyan oldallal, ami szerintetek nem oké felvételeket, történeteket oszt meg gyerekekről, jelezzétek az oldalon. És ha nem reagálnak azonnal, akkor jelezzétek újra és újra.

Figyeljetek oda azokra a gyerekekre, akik a környezetetekben élnek! Ha azt látjátok, hogy egy gyerek bajban van, nem figyelnek oda rá, akkor ne fordítsátok el a fejeteket. Az nem árulkodás, ha egy veszélyeztetett gyerek érdekében segítséget kértek. Ha ilyen gyerekkel találkoztok, jelezzétek az óvodai, iskolai szociális segítőknek, a gyermekjóléti szolgálatnak. A hallgatás mindig a bántalmazónak segít. Csak a tetteknek van esélyük, hogy az áldozatnak segítenek.

4. Azt is jelenti, hogy szerintem sem jó a jelenlegi jogi szabályozás, ami a gyermekpornográfiára vonatkozik. De nem intézhető el ez a probléma egy egyszerű szigorítással. Érdemi, valós és szakmai alapon hozott változtatásokra van szükség.

Értem az indulatokat

Értem, hogy sokakat felháborított ez az ítélet. Én is dühös vagyok. Egyfolytában dühös vagyok már legalább 15 éve, amióta ezen a területen dolgozom. De ha nemcsak annyit akarunk, hogy a feszültség egy pillanatra csökkenjen, hanem valódi változást, akkor össze kell fognunk, és tényleges lépéseket kell tennünk. Ehhez, kérlek, írd alá ezt a petíciót. Az ebben foglalt kérések képesek lennének elindítani a társadalmunkat egy olyan világ irányába, ami a gyerekek számára tényleg biztonságosabb. 

Nekem ezt jelenti ez az ügy.

A reményt arra, hogy továbbléphetünk a középkori elvektől, hogy képesek vagyunk felismerni, hogy a rendszerszintű, társadalmi, tehát valódi változáshoz igazi, belső változtatások kellenek, és ennek mi is részesei vagyunk, mindannyian. 

A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések töredékét követik el olyanok, akiket a szakértői vizsgálatok pedofilnak minősítenek. Az elkövetők többsége számára a gyerek nem a vágy kizárólagos „tárgya” – ezek az emberek a könnyebb ellenállás, a kíváncsiság, az egyszerűség, az „éppen kéznél volt” meg a „nem volt más kéznél” érzésektől vezérelve követik el tettüket.

A teljes képet kell látni, amikor a gyerekek védelmében akarunk cselekedni. A pedofilokat is, meg azokat is, akik nem pedofilok. A szexuális erőszakot is, meg az érzelmi, fizikai bántalmazást és elhanyagolást is. A dark weben bizniszelő bűnszervezeteket is, meg a saját gyerekét, unokáját, tanítványát, diákját, sportolóját kihasználó „magányos elkövetőket” is.

Tudom, hogy ez sok szempontból sokkal félelmetesebb, mint azt keresni, kinek van a homlokára írva, hogy pedofil. De az a helyzet, hogy senkinek nincs a homlokára írva. Ezért kell nekünk okosnak lennünk, gondolkodni, és mindent, de mindent megtenni a gyerekek védelmében. Csak így tudjuk csökkenteni a kockázatokat, és nagyobb biztonságban tudni azokat, akik mindannyiunk számára a legfontosabbak. Ezt pedig nem lehet dühből csinálni. Csak higgadtan.

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images