Éhezés fenyegeti az árva állatokat – Te is tehetsz azért, hogy ez ne történjen meg!

 –

Vidéki menhelyek ernyőszervezete

A tízéves Hangya Közösség a jóformán semmilyen támogatásban nem részesülő vidéki menhelyek megsegítésére jött létre. Jelenleg hetven aktív önkéntes tagjuk van, és kétszázhúsz szervezettel tartják a kapcsolatot, tudtuk meg Wieden Krisztától, a közösség vezetőjétől, aki három gyereke mellett szintén önkéntesként hódol ennek az olcsónak éppen nem nevezhető „hobbinak”.

Kezdetben a lakosság körében szerveztek gyűjtéseket, amelyek során főként olyasmit kértek, amiből egy átlagos háztartásban könnyen felesleg keletkezik, ám annál jobb szolgálatot tehetnek azonban a kutyák ellátásában, mint például régi plédek, lábasok, faládák. Nemcsak a fővárosban voltak gyűjtéseik, hanem az adott menhelyek környékén is, így azoknak idővel kialakult a maguk „bázisa” – ami egyébként az eredeti cél is volt. Ezt a missziót el is engedte a közösség, az így felszabadult kapacitást pedig az állatvédelem más területeire fordították, és fordítják a mai napig is – egyre komplexebb megoldásokban gondolkodva.

Ha csak lehet, pályáznak, bár Kriszta tapasztalatai szerint a pályázatokból sajnos egyre inkább kikerül az állatvédelem. Cégekkel veszik fel a kapcsolatot, támogatási és együttműködési lehetőséget keresve.

Az ő közbenjárásukkal kínált például egy hazai forgalmazó kedvezményes árú chipleolvasókat állatmentők számára – még öt éve is előfordult, hogy ötven-hatvan kilométeres körzeten belül egyetlen ilyen eszköz sem akadt, holott életek múlhatnak rajta. 

Ivartalanítás és felvilágosítás

A gond alapvetően az, hogy sokkal több a kutya, mint amennyire fogadókészség van. A legfontosabb tehát az lenne, hogy minél kevesebb felesleges alom jöjjön a világra, hangsúlyozza Kriszta. Éppen ezért került a tevékenységük fókuszába az ivartalanítás – a közösség szervezésében a rászoruló gazdik számos „lakossági kutyánál” végeztethették el ingyen ezt a fajta a beavatkozást. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy vidéki város ilyen szempontból súlyosan terhelt részén például gyakorlatilag megszűnt a tavaszi–őszi kiskutyadömping, és sok más helyen is maguk a gazdik kérik már a segítséget – sokszor nem is lehet minden igényt azonnal kielégíteni.

Sajnos nem mindenhol ilyen szívderítő a helyzet. Ahogy Kriszta meséli,

még mindig bőven akadnak olyan települések, ahol szinte minden családnak megvan a maga „módszere” az újszülött kiskutyák elpusztítására – aminek sajnos a gyerekek is részesei.

A közösség éppen azért fordít kiemelt figyelmet a felvilágosításra – különösen a legfiatalabbak esetében –, hogy ez a generációról generációról öröklődő minta végre megtörhessen. A közelmúltban például a Kutyaszemmel program keretében egy vállalattal együttműködve szemléletformáló kisfilmeket készítettek, amelyek révén egyébként tizenkétmillió forintnyi adomány is összegyűlt, így mintegy negyven menhelyet, négyezer-hatszáz kutyát tudtak támogatni.

Egy kutya se maradjon éhen!

Bőven volt tervük volt az idei évre is, aztán jött a vírus, és minden felborult. Az amúgy is borotvaélen táncoló menhelyek ugyanis a korábbinál is nehezebb helyzetbe kerültek: bezártak a menzák, ahonnan addig a maradékot hordták, és az áruházláncoknál is kevesebb lett a közeli lejáratú hústermék. Bár több menhelynek van külföldi partnerszervezete, a lezárások miatt azok sem tudták behozni az adományaikat.

A közösség gyűjtések révén, illetve vállalatok segítségével eddig ötven tonna élelmet tudott eljuttatni nehéz helyzetben lévő menhelyeknek, így nyolcvankilenc szervezet dőlhetett hátra – átmenetileg. Mint Kriszta mondja, már most látszik, hogy sokuknak egy-két héten belül ismét nehézséget okoz majd a gondozottjaik élelmezése. Természetesen a közösség, ahogy eddig is, most is mindent megtesz azért, hogy egyetlen kutyának se kelljen éhen maradnia, ez azonban csak támogatások révén lehetséges – élelmiszer- és pénzadományt egyaránt köszönettel fogadnak.

Nekik is segítenek, ők is segítenek

Szintén lelkes civilek összefogásaként, szintén tíz éve jött létre az Elszánt Állatvédők Önkéntes Csapata, amely a kezdetek óta önerőből, illetve magánszemélyek támogatásával működik. Kaptak már segítséget nagyobb menhelytől is, de olyan is előfordult, hogy ők segítettek nehézségekkel küszködő vidéki mentőknek.

Hat éve az egyik tagjuk telkén létrehozták a Nagykovácsi Cicamenedéket, ami nem menhely státuszú ugyan, de lényegében ugyanúgy működik, mint egy menhely. A protokolljuk szerint minden hozzájuk kerülő állatot szűrnek fertőző betegségekre, oltanak, ivartalanítanak, és csak ezután igyekeznek felkutatni számukra a lehető legjobb gazdit – kérdéssorral, családlátogatással, utánkövetéssel.

A mostani helyzetben, ha lehet, még jobban odafigyelnek: senki ne fogadjon örökbe azért, mert unatkozik a karanténban – csak olyannak adnak állatot, aki tényleg akarja.

Emellett akciókkal segítenek lakossági cicák ivartalanításában, hiszen náluk is nagy a túlszaporulat.

Kieső bevételek, új mentések

„Ez alatt a hat év alatt több száz cicát és több mint húsz kutyát mentettünk meg, de szinte bármilyen állatot fogadunk, például tengerimalacot vagy szajkót is, sőt egy kis vadmalac is vendégeskedett már náluk, ami aztán egy magánvadasparkba került” – mondja a menedék vezetője, Ziegler-Ambrózy Mária, akit mindenki csak a becenevén, Linóként emleget.

A járvány náluk is jelentős bevételkiesést okozott:

„Magánszemélyektől – főként olyanoktól, akik tőlünk fogadtak örökbe – továbbra is érkezik segítség, több forrásunk azonban megszűnt, például a garázsvásár vagy a panzióztatás, ami egyfajta önfenntartást tett lehetővé” – magyarázza Linó, hozzátéve, hogy az egyesület abszolút transzparens: ahogy korábban, úgy a járvány csitultával ezután is bárki körülnézhet náluk, igaz, soha nem is gyanúsította őket senki azzal, hogy az adományokat ne a védenceikre fordítanák. A nehezített pálya ellenére továbbra is teszik a dolgukat, nemrégiben például egy budatétényi macskakolóniát karoltak fel, amely szúrta a lakóközösség szemét. Hármat közülük már gazdihoz adtak, további három – köztük egy laphámrákgyanús cica – továbbra is a gondozásukban van. Elsősorban ugyancsak táppal és utalással lehet nekik segíteni.

Kevésbé látszanak, pedig sokan vannak

A rágcsálók és a nyuszik kevésbé „látszanak” – pedig ők is sokan vannak, és sokan közülük segítségre szorulnak. Az Együtt a Kisállatokért Alapítvány a szívén viseli ezeknek a különösen kiszolgáltatott jószágoknak a sorsát – legyenek azok prémtelepen sínylődő csincsillák, állatkísérletekben „részt vevő” kisrágcsálók – egér, patkány, tengerimalac –, illetve nyuszik. Ezen kívül ott vannak a szaporítók, akiknél szintén nem habos-babos állapotok uralkodnak, és megtippelni sem lehet, hogy mindez hány állatot érint. Ehhez képest már nagyon kicsi szeletet jelentenek azok, akik tulajdonosnál élnek rosszul, de azért sajnos olyanok is akadnak bőven – tudjuk meg dr. Vakula Tímea kapcsolattartótól.

„Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy számtalan ember szereti az állatait, de rosszul

– teszi hozzá Tímea. – Hiányos vagy rossz tartási információk miatt rengetegen állatkínzással határos körülmények között tartják a kis kedvencüket. Éppen ezért alapítványunk egyik fő célja a felelősebb, jobb tudású gazdik képzése, hogy több boldog, szeretett kisállat éljen a világban.”

Többféle módon próbálkoznak

„Egyrészt szakállatorvosok által lektorált, rövid tartási útmutatókat készítettünk minden olyan egzotikus rágcsálóhoz, amit itthon tartanak, a nyuszikhoz is – folytatja. – Ezeket online és offline is terjesztjük. Emellett van minden fajhoz olyan tartói csoport vagy weboldal, ahol hasznos információkat találnak a gazdik, érdeklődők. Van természetesen rendezvény is (bár most éppen nincs a Covid-19 miatt), ahol élőben is beszélgetünk az arra nyitottakkal, és mindig vannak játékok, amikből a legkisebbek is okosodhatnak.

A »gazdiképző« programunk célzottabb, konkrétan a gazdisodás előtt állóknak szól – vagy friss gazdiknak, vagy olyanoknak, akiknek a tudása frissítésre szorul.

Ők hozzánk jönnek el, és egy-két órában átbeszéljük a tartás csínját-bínját. Ezen kívül most már gyakorlatilag folyamatos telefonos és e-mailes ügyeletünk van, ahol igyekszünk sürgős esetekben a lehető leghamarabb válaszolni és segítséget nyújtani, tartási tanácsokat pedig emberi időben adni.”

Félő, hogy csak rosszabb lesz

Az alapítványnál mindenki önkéntes – jelenleg tizenöt-húsz emberre mindig számíthatnak, és akadnak olyanok is, akik egy-két alkalommal segítenek be. Viszonylag fiatal alapítványról van szó, így eddig egy százalékot sem gyűjthettek – ez évtől viszont igen –, és menhelyük sincs, így az állatok a mentés vezetőinél vagy ideiglenes befogadóknál élnek.

Főleg magánszemélyek támogatásaiból, illetve a támogatói termékekért kapott adományokból tartják fenn magukat, ám a járvány miatt sajnos vagy harminc százalékkal csökkent a bevételük, ami sok-sok kisállat orvosi költsége lenne.

„Félünk, hogy ez rosszabb lesz. Ami ennél is nagyobb probléma, hogy az emberek elveszítették a munkájukat, vagy egyszerűen csak kevesebb a pénzük, így kénytelenek lefaragni a kiadásaikból. Mivel az állatok tartása alapvetően luxus, így sokan az állatról mondanak le először. Számtalan ilyen megkeresést kapunk” – ismerteti a helyzetet Tímea.

Nem csak pénzzel lehet segíteni

„Az állatorvosi számláink olyanok, mint egy végtelen lyukas zseb. Mivel először ezeket fizetjük ki, sokszor nem marad elegendő az állatok élelmezésére, mindennapi ellátására.

Minden fajhoz van kívánságlistánk, hogy épp mire van a legnagyobb szükség. Múlt héten eljutottunk odáig, hogy a csincsillamentésnél már nem volt szabad etetőtál és házikó, minden ketrec foglalt volt, de a szénának, jó minőségű tápnak is mindig van helye. Ezen kívül, mivel kevés az önkéntes és rengeteg az állat, szoktunk örülni a logisztikai segítségnek is. Például sokszor előfordul, hogy három-négy szállítóboksznyi állat utazik az állatorvoshoz olyan önkéntessel, akinek nincs autója. Természetesen megoldjuk tömegközlekedéssel is, de ez az állatoknak sokkal nagyobb stressz. Így jó, ha valaki éppen arra jár, vagy nem nagy kerülő neki, és segít elvinni az állatokat.

Az alapítványnak lehet segíteni takarítással – hatalmas munka több tucat állat helyét minden héten rendbe tenni –, de fordítással is, hogy a külföldi anyagok azok számára is elérhetővé váljanak, akik nem beszélnek olyan szinten idegen nyelven, hogy elolvassanak egy-egy cikket. És persze az is sokat számít, ha valaki csak a tartási útmutatóinkat meg tudja osztani” – sorolja a lehetőségeket Tímea.

A konyha is bedőlt

„Jelenleg kétszáz állat van a gondozásunkban, ami ahhoz képest, hogy kicsik vagyunk, elég nagy szó. Sosem hittük, hogy ilyen sokan szorulnak segítségre… A csincsillamentésnél, vagyis nálunk a konyha – ami karanténként szolgál – már bedőlt. Fel kellett adnunk az asztalt és három széket, hogy elférjünk, úgyhogy csak állva lehet enni. Nem bírunk többet – aztán persze ha kell, úgyis találunk megoldást.”

Mezei M. Katalin

Kiemelt kép forrása: Hangya Közösség