–

Gondoskodás falatonként

Akik ismernek, netán szokták olvasni a cikkeimet, azoknak nem árulok el nagy titkot: az én legfőbb szeretetnyelvem a gondoskodás, azon belül pedig a főzés, etetés. Érdekes, mennyire mélyen gyökerezik ez bennem, ha valakit a környezetemben szomorkodáson kapok, netán úgy látom, hogy ráférne egy kevés extra figyelem és derű, már nyúlok is a fiókomba a dugi csokiért, főzöm a teát, kávét, vagy épp fröccsöt töltök, nagyobb baj vagy szorosabb baráti kapcsolatok esetében pedig egy vigaszvacsoráig meg sem állok. Szentül meg vagyok róla győződve ugyanis, hogy az evés, mint közösségi élmény, gyógyír lehet sok sebre. Emellett őszintén hiszem, hogy a baráti, rokoni és a párkapcsolatok leghatékonyabban a terített asztal körül tudnak fejlődni és elmélyülni.

Hogy egy tál szeretettel elkészített, egészséges, ízletes étel felett olyan beszélgetések tudnak elindulni, amik messzebbre visznek, jobban a szívbe vésődnek, és már csak az élmény miatt is tartósabbak lesznek.

Éhesen egy életen át

Ám ha nem ilyen beállítottságú lennék, ha nem jelentene nekem ilyen sokat a közös étkezés, akkor is rettenetesen elszomorítana a tény, hogy sok ember számára elérhetetlen álom marad csupán mindaz, amit fent ecseteltem. Míg Magyarország szerencsésebb részének bőségesen jut étel a tányérjára, akár annyi is, hogy a maradékot kikotorva még a kukát is etethetik, mellettük rettenetesen sokan élnek olyanok, akik erős kompromisszumot kénytelenek kötni már a minőség és az egészség területén is, hogy a mennyiségről már ne is beszéljünk. Jelenleg hazánkban közel kilencszázezer olyan ember is él, akinek mindennapos nehézséget okoz, hogy elégséges mennyiségű és minőségű élelmiszerhez jusson, 242 ezren pedig egyenesen az alultáplált kategóriába esnek.

A helyzet roppant elkeserítő, főleg, ha mindezt megnézzük a gyerekek szempontjából is. Az UNICEF 2017-es jelentése szerint a 41 fejlett országból Magyarország a 31. helyen áll a gyermekek kiszolgáltatottságát illetően, a KSH adatai szerint pedig a hét éven aluli gyerekeknek majdnem a fele (42,2 százaléka) szegénységben él. És hogy ez táplálkozás tekintetében mint jelent? Például azt, hogy

körülöttünk él ötvenezer olyan gyerek, aki napi szinten éhezik, és kétszázezer olyan másik, aki időszakosan nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz.

Olyan gyerekek, akik soha, de soha nem ettek például déligyümölcsöt, akiknek egy guriga sajt vagy egy szelet jó minőségű hús ünnepszámba megy. Az iskolai szünetek az ő esetükben, mivel kiesik a közétkeztetés, hatalmas érvágás.

Gyerekszáj

A Magyar Vöröskereszt számára kiemelten fontos a sokgyermekes, szociálisan hátrányos helyzetű családok segítése, így elsősorban őket célozta meg a 2010-ben elindított Gyermekszáj programjuk, amin keresztül rászoruló gyermekes családoknak osztanak ételt, mellette pedig budapesti iskolákat, hajléktalanellátó szervezeteket is segítenek. Így tavaly öt megyében, 54 vidéki helyszínen 1451 családnak, velük együtt pedig így körülbelül négyezer gyereknek tudott az alapítvány hetente összesen 12 400 liter tejet és 6200 kilogramm kenyeret adni. Budapesten az Amerikai Ház Alapítvány támogatásából öt iskolában és öt hajléktalanellátó intézményben, valamint a lakosság körében osztottak szendvicseket, élelmiszercsomagokat napi szinten.

November 29-én pedig a Magyar Vöröskereszt a Coca-Colával együttműködve olyan vacsorát szervezett, amelyre hajléktalanokat, átmeneti otthonban élőket és nagycsaládosokat is meghívott.

Egy felejthetetlen közös vacsora

A hangsúly ezúttal nemcsak azon volt, hogy a vendégek finom ételhez juthassanak, hanem az is meg tudott valósulni, amit ezen felül én is roppant fontosnak tartok: az együtt töltött, minőségi idő, a közösségi érzés, és az ünnepi hangulat. Mire a WMN fotósával, Kerepeczki Annával megérkeztünk az Empathy Caféba, már sok család helyet foglalt a hatalmas asztaloknál. Főleg a gyerekeken láttam az izgatott várakozás jeleit, ami nem is csoda: perceken belül kezdetét vette a ráhangolódó mézeskalács-díszítés. A mi asztalunknál négy testvér és az anyukájuk ült. Roxival és az ikertestvérével nyomban el is kezdtünk kidíszíteni egy (szerintem…) varázspálcaformát, miközben arról beszélgettünk, ki mit kívánna, ha lenne egy ilyenje igazándiból. „Kiscicát!”, rikkantotta az egyik lány, a másik pedig, hogy minél hamarabb eljöjjön már a karácsony. Patrik, a bátyjuk arról beszélt, hogy ha nagy lesz, katona szeretne lenni, a jövendőbeli harcos karrierkép azonban cseppet sem befolyásolta abban, hogy hófehér cukorhópelyheket nyomkodjon rá a pirosan-kéken írókázott rénszarvaskalácsra.Vanessza közben egyre csak Fördős Zé felé pislogott. Felismerte ugyanis a tévéből, de az estnek ennél a pontjánál még nem merte megkörnyékezni.

Közben a többi asztalnál is hallhatóan oldódott a hangulat, mire elkészültek a díszes mézesek, és megérkezett a három főfogás, egészen családias és ünnepi lett az atmoszféra, baráti duruzsolás moraja lengte be az egész helyiséget, de hát én mindig mondom:

nincs is hatékonyabb (és finomabb) összekovácsoló eszköze egy közösségnek, mint ha körbeülhetjük a meleg ételektől roskadozó asztalt.

A vacsora fogásait a Street Kitchen csapata szolgáltatta, a borjúpaprikás nokedlivel és a lasagna elsöprő sikert aratott, talán csak a csirke cacciatore fekete olajbogyója járt pórul, de az az igazság, hogy azt az én gyerekem is rendszerint kiturkálja a tányér szélére, szóval elmondhatom, igazán otthon éreztem magam – azt leszámítva, hogy ezúttal nemcsak a tálalással, de a főzéssel sem nekem kellett bajlódnom. Helyette cseverészhettem tovább az ikerlányokkal, akik az olvasmányélményeikről és a barátnőikről meséltek nekem. A desszert tiramisútól pedig már Vanessza is teljesen felengedett, úgyhogy kéz a kézben nekivágtunk, hogy felkutassuk A Séfet, azaz Zét, hogy autogramot kérjünk tőle Vanessza és a többi nekibátorodott gyerek részére.

Jó társaságban az idő madárszárnyakat kap, sajnos ez a szép este is sokkal hamarabb eltelt, mint szerettük volna. Nem maradt más hátra, mint becsomagolni a közben megszáradt, díszes mézeskalácsokat. Azért arra odafigyeltünk, hogy a piros masnikból maradjon annyi, hogy egy-egy hajtincsbe is kerülhessen.

Országos összefogás

Őszintén mondhatom, nagyon hangulatos vacsora volt, remélem, a részt vevő gyerekek, felnőttek is kellemes élményként raktározzák el majd magukban. Ez a közös este azonban – mi is tisztában vagyunk vele – csupán egy csepp a tengerben. Ahhoz, hogy mindenki jóllakhasson, hogy ne éljen ennyi éhező ember Magyarországon, mindannyiunk támogatására szükség van, mégpedig hosszú távon, nem csupán decemberben.

Éppen ez a Coca-Cola #szerezzörömet kampányának az egyik jelentősége is: lehetőséget ad arra, hogy ne csak karácsonykor, hanem az utána következő időszakban is segíthessen a Magyar Vöröskereszt a rászorulóknak.

Jellemzően sajnos karácsony elteltével jelentősen alábbhagy az adakozókedv, ez a támogatás viszont azt jelenti, hogy hosszabb ideig, és nagyobb volumenben tudjanak segíteni országszerte.

Ha ezen felül te is szeretnél valamilyen formában segíteni, akkor íme, hat tanács, mire érdemes odafigyelned:

  • A legjobb, ha tápláló, de egyúttal könnyen emészthető ételekkel tudsz készülni.
  • Ha tudod, hogy az élelmiszer-adományodat ott helyben meg tudják enni a rászorulók, akkor nyugodtan gondolkodj valami friss, meleg fogásban. Egy dolgot azonban érdemes észben tartani: biztos, ami biztos, készülj evőeszközzel, szalvétával is, hátha szükség lesz rá.
  • A ételallergiák nem válogatnak, így érdemes kevésbé rizikós alapanyagokat választani: húst, halat, tojást, burgonyát, rizst, hüvelyeseket.
  • Nagyon fontos lenne, hogy a rászorulók vitamin- és rostdús ételekhez is jussanak, ezért, ha megoldható a biztonságos szállítása, tárolása, vihetsz friss zöldségfélét, gyümölcsöt is.
  • Ha nem vagy benne biztos, hogy ott helyben el fogják tudni fogyasztani az ételt, akkor vigyél nyugodtan szendvicset, péksüteményt inkább. De a tartós élelmiszerek is hasznosak, konzervek, szendvicskrémek, dobozos üdítők, liszt, cukor, rizs, tészta mind-mind hatalmas segítséget jelent!
  • Nagyon fontos, hogy odafigyelj az étel szavatosságára, fogyaszthatóságára, frissességére. Semmiképp ne ajándékozz olyat, amit te magad nem ennél meg!

 

Fiala Borcsa

Képek: Kerepeczki Anna/WMN