–

Szögezzük le: annak, hogy Náray és Doffek mit írt az eleganciáról, és hogy a Kenderesi-ügy kapcsán mi bukott ki az emberekből, semmi köze sincs egymáshoz. Csak azért hoztam egy platformra őket, mert tisztán él bennem a kép, mennyire nem értettem egyet akkor sem azzal, hogy megmondjuk a nőknek, hogyan legyenek finomak és elegánsak. Pláne úgy, hogy nem mindenki születik annak. Azt is tudom, hogy az öltözködés tanulható, de csak bizonyos mértékig, legalábbis szerintem.

Régebben gyakran jártam el otthonról szinte köldökig kivágott felsőben. Ma már azért nem veszek fel ilyesmit, mert nem érzem benne komfortosan magam. De olyan azért előfordul, hogy egy mélyebben dekoltált felsőben indulok el, sortot pedig a mai napig előszeretettel viselek. A szoknyákkal jószerivel leszámoltam, mert nem érzem őket a magaménak – bár ez még változhat –, továbbá szeretem azokat a ruhákat, amikből kint van az egész hátam, és egyébként is megtörténik, hogy egyáltalán nem veszek fel melltartót. Manapság már nem igazán, de korábban rengetegszer lekurváztak (vagy „lekurvásoztak”) az öltözködésemért, és volt olyan, hogy alám nyúltak a nyílt utcán, vagy obszcén megjegyzések kíséretében kellett elhaladnom egy útszakaszon.

Szokjál hozzá, ugye? Aki így öltözködik fel, az ne csodálkozzon!

Azt a véleményt is több helyen olvastam, hogy a mai lányok kritikán aluliak. Annyira ribancosan viselkednek, úgy kirakják mindenüket, hogy mégis mit várnak?

Egyáltalán, tudjuk pontosan, mit csinálnak? Járunk oda, ahová ők, és tanulmányozzuk, mit tesznek, hogyan vannak felöltözve? Vagy ha eleget mondogatják, hogy a fiatal lányok ringyók, akkor mi simán elhisszük? Mert én nem vagyok benne biztos, hogy tűpontosan tisztában vagyunk vele, hogyan élnek.

Egyáltalán, ki mondja meg, mi a helyes viselkedés? És az, aki megmondja, mindig hibátlan volt?

Amikor visszagondolok a húszas éveimre, eszembe jut, hogy nem voltam ám makulátlan. Mármint a népítélet előtt. A fotelban ülő közvélemény szerint túl sokat buliztam, és volt úgy, hogy csókolóztam a tánctér közepén. (Olyan is volt, hogy nem egyedül mentem haza, juj.) Persze nem mindenkit érdekel a szórakozás, valaki simán megvan nélküle, de a többség időnként megfordul egy szórakozóhelyen. Nem feltétlenül kurvás ruhában, mert nem mindenki tálalja magát ugyanúgy, de jó tudni, hogy nem csak a miniszoknyás, köldökig kivágott ruhában vonagló lányoknak van egyéjszakás kalandjuk. Egy garbós lány éppúgy megkívánhat valakit, sőt, akárki, legyen bárhogyan felöltözve. Az erkölcs nem az öltözködésen keresztül vetül ki. Viszont a lengén öltözött nőket szeretjük elítélni.

„Lehet, régimódi vagyok, de úgy gondolom, mint mindennek, az öltözködésnek is megvan a maga határa: a bárokban escort k*rva szinten öltözködnek a lányok, de az a baj, hogy egyre többnél ez az alap öltözködés. Mert ha a fenekem kilóg a nadrágból, a mellem a pólóból, az már igenis ÍZLÉSTELEN! A férfiak pedig férfiak, ők is beismerik, elkalandoznak a látványtól egy olyan világban, ahol amúgy is ömlik a szexualitás, bármerre néznek (reklám plakátok, filmek, sorozatok, pornó). Nekem senki ne mondja, hogy ez NORMÁLIS! Hová lett az erkölcs? Hová lett az ízléses öltözködés? Csak akkor lehetek büszke a nőiességemre, úgy tudom kimutatni önbizalmam, ha kipakolom az árut?” – hangzik az egyik komment az oldalamon egy női olvasótól. Több ízben, több helyen olvasok hasonlókat, nőktől és férfiaktól szinte azonos arányban.

Ilyenkor szeretném feltenni a kérdést:

Miért akarjuk megmondani, hogyan öltözködjön egy nő? Mi alapján döntjük el, hogy mi az ízléses, és mi nem az?

És miért gondoljuk, hogy a férfiak egy degenerált ösztönlény szintjén vannak, akik nem képesek uralkodni magukon? Amikor pedig bebizonyosodik, hogy tényleg nem, akkor viszont miért az áldozatot hibáztatjuk, hogy „de hát a nő öltözködött úgy, hogy felhergelte az ösztönlény szintjén vegetáló pasit, szóval ne csodálkozzon”?

Nekem még mindig nem fér a fejembe, miért tartunk ezen a szinten.

Értse már meg mindenki, hogy attól, mert valaki lengén, kihívóan, esetleg mindenét kipakolva öltözik fel, ez senkit nem jogosít fel arra, hogy obszcén szavakkal illesse, megmarkolássza, vagy ne adj’ isten, megerőszakolja! Még akkor sem, ha a lány/nő célja ezzel az volt, hogy felkeltse a figyelmet, és fogjon magának egy pasit. Nem mindenkinek ugyanazt jelenti az ízléses szó, és nem mindenki szeretné magát ugyanúgy meghatározni. Nem lesz a világon mindenkiből finom, elegáns nő, mert ezerfélék vagyunk, éppen ezért ezerféleképpen fejezzük ki magunkat. Valaki ribancos ruhában érzi jól magát, valaki meg másmilyenben. De attól még nem ítélhetjük meg a másikat, és pláne nem hibáztathatjuk őt vagy az öltözködését azért, mert atrocitás vagy abúzus érte.

Utána lehet olvasni annak, hogy a megerőszakolt áldozatok egytől egyig teljesen átlagos ruhát viseltek, amikor a támadás érte őket. A ruhádat ugyanis csak a népítélet nézi, az erőszak nem.

Mint ahogyan a Kenderesi-ügyben is: egy táncoslány a feljelentő (legalábbis erről szóltak az első hírek), tehát nyilván lengén öltözött fel, és lehet, hogy olyan jeleket küldött a mi derék úszónknak… És akkor mi van? Felnőtt, érett, önmagán uralkodni képes ember akkor sem markolgat egyből feneket.

Arról viszont soha nem olvastam még felháborodott kommenteket, hogy a férfiak hogyan viselkednek bulizás közben. Nem láttam soha felhorgadt tömegeket egy-egy legénybúcsús csapat kilengése kapcsán, amikor örömlányokat rendeltek, nem láttam sehol az ítélkezést a mattrészeg fiatal fiúk felett, akik kettő értelmes szót nem bírnak kinyögni, nem láttam semmiféle népharagot a bunkó ellen kikelni, aki idegen nők szoknyája alá nyúl.

És tudjátok, miért nem? Pont azért, amiért az alkoholista szomszédunknak azt mondta az anyja, vigasztalva ezzel a fia feleségét: „Hagyjad már, férfiember, az a dóga, hogy igyon.”

Egy nő meg legyen finom, csendes, nem kihívó, és maradjon kussban.

Ugye?

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Unsplash/Baylee Gramling