–

„Annát utálók klubja”

Anna tavaly új diákként érkezett a 6. osztályba. Nehezen ment számára a beilleszkedés, sok konfliktusa volt a többi gyerekkel. Ez az iskolai hangulat idővel megjelent a gyerekek által használt internetes felületeken is. Az osztálytársak a Viberen létrehoztak egy zárt csoportot „Annát utálók klubja” néven, ahol megalázó megjegyzések és kommentek tömkelege található. Majd később Anna nevében egy álprofilt készítettek egy közösségi oldalon, ahova olyan bejegyzéseket tettek fel, mintha Anna pénzért nyújtana szexuális szolgáltatásokat.

Miután Anna megtudta, mi történt, a szüleitől kért segítséget, akik azonnal bementek az igazgatóhoz, valamint kérték az osztályfőnököt, hogy állítsa le az egészet. Az iskola azonban úgy ítélte meg, hogy ami történt, ahhoz semmi közük nincs. A szülők ezek után a tankerülethez fordultak, ahonnan szintén elutasító választ kaptak, ezzel a szöveggel: „Miután a sértő cselekedetre nem iskolaidőben, nem az iskola épületében, és nem az iskolai élettel összefüggésben, hanem otthoni környezetben került sor, ezért az iskola nem szabhat ki büntetést.”

Kettős mérce?

Az Anna ügyében hozott döntést követően azt gondolhatnánk, hogy jelenleg az a hivatalos álláspont, hogy az iskolának semmi köze ahhoz, ami a diákokkal az interneten zajlik – csak az érdekli, ami „iskolaidőben, az iskola épületében, az iskolai élettel összefüggésben történik”.

Igen ám, de pár hónappal ezután, egy olyan eset került hozzánk, amiben a diákok nem egy osztálytársukról, hanem az egyik tanárról töltöttek fel egy olyan fotót egy zárt csoportba, amihez negatív megjegyzéseket fűztek. A fotó egy hétvégi bevásárlás során örökíti meg a tanárt (tehát nem iskolaidőben, nem az iskola épületében és nem az iskola élettel összefüggésben), mégis az intézmény kirúgással fenyegette meg a fotót készítő diákot. A hivatkozás szerint azért, mert „a pedagógusról hozzájárulása és engedélye nélkül készítettek felvételt”.

Ezek szerint – bár az internetes zaklatás nem tartozik az iskola kompetenciájába, de – ha fotót is használnak, akkor már a személyiségi jogok védelme miatt fel kell lépniük.

Arra, ugye, nem gondolhatunk, hogy azért volt ebben az ügyben más a megítélés, mert nem diák, hanem tanár sérelmére követték el, hiszen ezzel azt mondanánk ki, hogy az oktatási intézmények kettős mércével mérnek,

valamint nem tartják tiszteletben a gyermekvédelmi törvényt – és az abban foglalt, gyermekekkel szembeni erőszakra vonatkozó – zéró tolerancia alapelvet.

Marad tehát a (részlegesen) megnyugtató válasz: az internetes erőszaknak legalább egy formája, a képmással való visszaélés, az iskolák szerint is megengedhetetlen.

Kivéve, ha tanár csinálja

Bár alapból erősen vitatható ez a szűkítő megközelítés, de pár hete ezen is csavart egyet az egyik iskola. Ebben az ügyben egy diákról készített és osztott meg egy fotót az egyik tanár, mert a diák öltözete – megítélése szerint – nem volt megfelelő az oktatáshoz. Bár a fotó az iskolában készült, és egy tanár készítette egy diákról, az igazgató álláspontja szerint semmiféle jogsértés nem történt, merthogy „nevelő célzattal” azért készült a felvétel, hogy felhívja a figyelmet a megfelelő öltözék viselésére. A szülők tiltakoztak, az igazgató azonban azóta sem szólította fel a tanárt a fotó törlésére.

Akkor ez most hogy is van? Nem számít a netes zaklatás – kivéve, ha fotót is felhasználnak. És nem szabad hozzájárulás nélkül fotót készíteni (ami amúgy tényleg így van) – kivéve, ha tanár csinálja? 

Ez alapján azt mondhatjuk, az oktatási intézmények jó része nem tekinti úgy, hogy dolga lenne az iskolapolgárok közötti internetes zaklatásokkal, kivéve, ha felnőtt iskolapolgárról van szó.

Csak akkor lép életbe az erőszakkal szembeni zéró tolerancia, ha tanár az áldozat.

A gyerekek esetében úgy tűnik, hogy a felnőttek természetesnek veszik (vagy legalábbis nem gondolják, hogy felelősségük lenne) a netes zaklatások megelőzésében vagy megállításában.

Adósság a gyerekek felé

Minden internetképes eszköz egy ablak a világra, és hatalmas lehetőség – miközben komoly veszély- és konfliktusforrás is lehet. A biztonságos internet valójában nem létezik. „Biztonságosabb” internet van csak, amiben a kockázatokat minimalizáljuk. Ez viszont csak akkor érhető el, ha nem keverjük össze a gyerekek technikai képességét a digitális eszközök kezelésére – és az internethasználatra vonatkozó valódi tudást. Meg persze, ha az internetes zaklatás nem tabu, és ha a gyerekeket felkészítjük, oktatjuk, érzékenyítjük.  

Tapasztalatom szerint ezen a téren hatalmas adósságunk van a gyerekek felé. Ma már minden gyerek és fiatal „digitális”, az iskolákban és a családok jó részében azonban erről vagy nem vesznek tudomást (és hárítják a gyerekek képzésére, felkészítésére vonatkozó felelősséget), vagy pedig a gyerekeket hibáztatják, és a lehető legrosszabb válaszreakciót adják (büntetés, tiltás, fenyegetés, félrenézés).

Sok szó esik az online erőszakról, internetes zaklatásról, arról, hogy gyerekek csúfolják, kiközösítik, megalázzák egymást a neten, és hogy ez megengedhetetlen. A jelenség létezik, erről nem is érdemes vitatkozni. Azt azonban érdemes végiggondolni, hogy vajon a felnőtt világ jól és felelősen reagál-e arra, hogy mit és hogyan csinálnak a gyerekek a neten.

Mert azzal is „neveljük” a gyereket, ahogyan reagálunk az ilyen ügyekre, és bár nem tennék egyenlőségjelet a jövő netes trolljai és a ma gyerekkorú netes zaklatói közé, de azért élek a gyanúperrel, hogy a kettő között van kapcsolat.

Ahogy abban is biztos vagyok, hogy felelősségünk van abban, hogy a gyerekek a neten is biztonságban legyenek, és hogy az iskolák jó részében tapasztalható jelenlegi hivatalos álláspont emiatt (is) tarthatatlan.

Dr. Gyurkó Szilvia