Magyar Közlöny, 2017. július 25. kedd

„A  hazafias és honvédelmi nevelés programjának tantervi szintű megjelenítése a testnevelés kerettanterv módosításával, illetve ehhez kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása.

Felelős: Emberi Erőforrások Minisztere

Honvédelmi Miniszter

Határidő: 2017. december 31.”

Végre (valahára) meghallgatásra került az emberek óhaja! A  gyerekek is panaszkodtak, mi is sokat elégedetlenkedtünk a tanáriban, és a szülők is nyomás alatt tartottak minket, hogy ez így nincs rendben. Nem elég hazafias még a bukfenc, és így a honvédelem sem profitál elég sokat a fejenállásból. Valamit tenni kellett volna, de hát, meg volt kötve a kezünk ugrálókötéllel, a kerettanterv, ugye, kérem, az volt a gond.

De ennek immár vége, lesz tanulmány a megvalósíthatóságról, módosul a kerettanterv, és ennek nyomán nevelődik majd rengeteg hazafias test,  méghozzá felmenő rendszerben.

De félre a tréfát.

Szerzőként és szerkesztőként is dolgoztam már kerettanterven, így tudom jól, mennyire segíti a munkát egy jól előkészített tanulmány. Íme, pár gondolat a megvalósíthatósághoz:

Kellene egy olyan haza, aminek mindenki boldog hazafija, egy könnyen szerethető haza. Egy kerettanterv nem tudja megváltoztatni a közhangulatot. Inkább változtassuk meg a közhangulatot, amit persze nem lehet a Magyar Közlönyön keresztül.

A hazaszeretet ugyanis nem a bordásfalon lógva énekelt verbunkos alatt alakul, (sőt), hanem az utcán, a boltban vagy otthon, vacsora közben. Ha a gyerek azt látja és hallja maga körül, amit egyébként maga is érezni szeretne: hogy itt élni jó!

Itt jó élni, mert itt szabadság van, béke van, és ha figyelünk egymásra és magunkra, akkor ez meg is marad.

Csakhogy manapság nem ilyenek a vacsorák, és nem a tesiórák miatt. Hanem miattunk, a lustaságunk, kényelmességünk miatt. Úgy tűnik elfelejtettük, hogy a szabadság, a béke a nyugalom nem „csak úgy” van és nődögél körülöttünk, amit csak élvezni kell, hanem pillanatról pillanatra nekünk kell megteremtenünk. Ez fáradságos munka, de ha nem végezzük el, akkor a helyére becsúszik a primitív ítélkezés, a mindennapi rettegés és a zsigeri gyűlölet. Mindezek mellé aztán odasimul a kritikátlan rajongás, és ebből a keveredésből alakul ki a Magyar Közöny címkéjű savanyú küvé.

Utálni könnyű.

Könnyű utálni a biciklist, a motorost, az autóst, a traktorost, teherautóst, a kamionost.

Könnyű utálni a politikust és a civilt, a kormánypártit és az ellenzékit, a gazdagot és a hajléktalant, a celebet és a kispolgárt, az újságírót és a kommentelőt. És tesszük is ezt mindennap, észrevétlen, tudat alatt. És építünk ebből sajátos világképet, énképet. Hazát.

Hát, innen szép nyerni.

Sokfélék vagyunk, ezért sokféleképpen lehet minket utálni, és pont így szeretni is. És a hazát is rengeteg módon lehet szeretni. Ahogy Kossuth és Széchenyi is teljesen másképp szerette a hazáját, és tetteik is nagyon eltértek egymástól, mégis hálával gondolunk rájuk. Mert hitelesek voltak. (Szóvicc extra.) És tevékenyek.

A hazai közállapotokat szépen mutatja a medencék körül az elmúlt hetekben kialakult helyzet, ahol a torokszorítóan magas költségvetésű világbajnokság után láncfűrésszel belezi egymást a vezérkar. Ezt látjuk politikai szinten is a Kárpát nevű medencében küzdőknél is.

Nem várhatjuk kívülről a megoldást, a szabadságot, ezt belül kell megteremtenünk. Ha hiszünk magunkban, és hiszünk abban, hogy érdemes másokban is hinnünk. Hogy az odafigyelés, a másik megértése, az igazat adás nem önfeladást, pusztulást jelent, hanem erőforrást, fejlődést. És ezzel az erővel lehet kultúrát alkotni, boldogságot teremteni.

Ha végre megtaláljuk magunkban ezt az erőt, akkor olyan világot, olyan hazát alkotunk, amit csak szeretni lehet. Akkor úgy tart majd órát a tanár, hogy nem attól lesz hazafi a gyerek, amit mondanak neki, hanem attól, ahogyan beszélnek hozzá, ahogyan őt is tisztelik.

Ha az utcákon a boltokban, a színházakban is ragyog a szabadság és az életöröm, akkor nem kérdés, hogy ha erre árnyék vetül, akkor mindenki összefog a védelmében. Ettől ma még nagyon távol vagyunk.

De el lehet kezdeni, hogy az életünket ne a Magyar Közlöny, és ne a magyar közöny irányítsa.

Ezt mindenki maga tudja meglépni: a biciklis, a motoros, az autós, a politikus és a civil.

Kökéndy Ákos

 Kiemelt kép: A tanú (1969)