Csak egy átlagos kedd reggel. Megnézed a híreket, és látod, hogy a civilek megint tiltakoznak valamilyen törvényjavaslat ellen. Ráadásul megint a migránsok miatt megy a „cicaharc”. Már lapozol is tovább... elég volt. Ebbe is bele lehet fáradni. Bele lehet fáradni a félelembe, hogy terroristákat engedünk be, hogy nem tud Európa megvédeni minket, hogy egyedül maradtunk a végeken. Megszokjuk, hogy most a falakat nem bontjuk, hanem építjük.

Igazából nem is érdekes, miért tiltakoznak a civilek – folyton ezt teszik. De miért is csinálnának mást, hiszen nem „magunkfajták”, külföldről kapják a pénzt. Nem csoda, hogy tiltakoznak migráns-ügyekben is. A migránsok külföldről jönnek. Érthető, hogy összetartanak.

Azért átszivárog a médiából (talán páran meg is osztják a közösségi oldalakon), hogy most amiatt emelték fel a hangjukat a civilek, mert a menedékkérő gyerekek az új törvényjavaslat értelmében nem számítanának gyereknek. Ugyanúgy kezelnék őket, mint a 18 éven felülieket. Ez, mondjuk, fura, de ezek között mindenki ugyanúgy veszélyes. Hallottunk már gyerekkatonákról, biztosan vannak gyerekterroristák is. Nem lehet megbízni senkiben. Jobb őket távol tartani. Tranzitzóna, barakk. Ott vannak jó helyen.

Minél távolabb, annál jobb. A civileknek meg csak addig nagy a szájuk, amíg fel nem robbantják a kedvenc romkocsmájukat. Ezek a gyerekek nem a mi gyerekeink.

Egyébként is, miért kellene Magyarországnak meghunyászkodni a nemzetközi kötelezettségvállalások előtt? Amikor 1991-ben a Gyermekjogi egyezményt ratifikáltuk, még nem voltak menekültek, akkor még nem volt se válság, se terrorfenyegetettség. Most viszont ez mind itt van, és nekünk alkalmazkodni kell! Inkább egy nemzetközi egyezményt sértsünk meg, minthogy a saját állampolgáraink életét kockáztassuk. Ezek a gyerekek nem a mi gyerekeink.

A civilek meg csak azt hajtogatják: minden gyerek elsősorban gyerek, és csak másodsorban menedékkérő, kísérő nélküli kiskorú. Na, jó, de mi van akkor, ha harmadsorban meg terrorista? Ha csak úgy tesz, mintha gyerek lenne, de valójában már idősebb, és így akar bejutni az országba, hogy itt aztán robbantson, erőszakoljon, zavart keltsen? Ilyenről is hallottunk már...  Nem lehetünk elég óvatosak. Ébernek kell lenni! Ezek a gyerekek nem a mi gyerekeink. 

Akkor lehetünk nyugodtak, ha ezek a gyerekek nem jönnek be az országba. Vigyék csak őket a tranzitzónákba. Legalább eltűnnek Fótról is, ahol eddig a gyerekotthonban elhelyezték őket. Mondjuk, a fóti gyerekotthont egyébként is bezárják... Ezt már egy hónappal ezelőtt bejelentették. Van ott egy csomó speciális meg különleges igényű gyerek, azokat átviszik más intézményekbe. A migránsokat meg kirakják az országból. De nem hibáztathatjuk őket azért, hogy nem akarják azt a kevés férőhelyet a külföldi gyerekeknek adni. Inkább a magyar gyerekeké legyen. Januárban ugyan még azt mondták, hogy „Valamennyi szolgáltatás az itt biztosított férőhelyszámban teljes kapacitással tovább fog működni más telephelyeken…” De egy hónap alatt rájöttek, hogy mindenféle szempontból jobb, ha nincsenek kiskapuk, és minden migránst ugyanúgy kezelünk.

És már itt is van a törvényjavaslat. Ez aztán a hatékonyság. Ezek a gyerekek nem a mi gyerekeink.

Az, mondjuk, érdekes, hogy a fóti gyerekotthon honlapján miért van még mindig kint ez a szöveg:

A menekülést kiváltó okok, valamint az utazás viszontagságainak, veszélyeinek traumatikus kockázata, rendkívül sérülékennyé teszik a menekültek testi-lelki fejlődését. A menekülteket befogadó ország felelőssége és egyben nemzetközi kötelezettsége, hogy a menekült kiskorúak számára életkoruknak megfelelő környezetben, az egyén szükségleteinek megfelelő adekvát ellátást, gondozást, állapotának rendezéséhez szakszerű kezelést biztosítson.” De hát meddig tart egy weboldalt átírni? Semeddig. Meg egyébként is. Ezek a gyerekek nem a mi gyerekeink.

Nem kell tiltakozni, ha a menedékkérő gyerekek holnaptól nem számítanak gyereknek, mert:

A mi gyerekeink nem migránsok.

A mi gyerekeink nem menekülnek.

A mi gyerekeink nem mennek kísérő nélkül külföldre.

A mi gyerekeink nem követnek el bűnt.

A mi gyerekeink nem intézetisek.

A mi gyerekeinket nem erőszakolták meg.

A mi gyerekeink nem éheznek.

A mi gyerekeinknek van meleg ruhája.

A mi gyerekeink iskolába járnak.

Csak azt nem értem, hogy ha ez mind így van, akkor miért dobog bennem ez a mondat:

(...) „Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.”

A nemzetközi jog tisztelete, a gyermekkor védelme nem gyengeség vagy megalkuvás.

Nem azért csináljuk, mert nem ismerjük az ellenérveket. Hanem, mert azok ismeretében is tudjuk, hogy ez az egyetlen út, ami egy élhető, fenntartható (esetleg talán egy jobb) világba vezet.

Ezen az úton pedig szólni kell, és tiltakozni. Akkor is, ha nem a mi gyerekünkről van szó. Mert végső soron mindig rólunk van szó.

Dr. Gyurkó Szilvia

A fotó illusztráció.