-

Napi szinten dolgozom számítógéppel, én sem lennék már meg internet nélkül. Felismerem a spamet, nem kattintok hülyeségre. Ha kell, lefuttatom a vírusirtót, nem adom meg a bankkártya adataimat értelmetlen felkérésre, és nem bonyolódom parttalan vitákba közösségi oldalakon ismeretlenekkel, ismerősökkel is csak módjával. Emiatt azt gondolnám – jobban mondva, gondoltam eddig –, hogy képben vagyok a veszélyeket illetően.

Tényleg érdemes elolvasni a felmérést: a megkérdezett iskolák mindegyikében úgy nyilatkoztak a tanárok, hogy találkoztak már a diákok felkavaró tartalommal az interneten. Nem véletlenül, hiszen többször is előfordul, hogy egymást zaklatják. Ha pedig kiderül valami netes diákcsíny, akkor feloldozó sírással dolgozzák fel a bennük rejlő feszültséget, a bűntudatot. Szuper!

Olvasva a felmérés megállapításait, nagyon úgy fest, hogy nekünk, szülőknek lövésünk sincs arról, mi folyik a neten.

Emiatt gondoltam úgy, hogy leírom az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Részint azért, mert ettől talán megnyugszom, másfelől az is érdekel, ki mit gondol ugyanerről a problémáról.

Saját ismerősi körömben nagyjából kétfelé oszlik a hozzáállás a kütyükhöz meg a webes világhoz. Az egyik váltig állítja, hogy minél tovább távol tudjuk tartani a gyerekeket a nettől, a mobiltelefontól vagy akár a tévétől, annál jobb. Ebből a szemszögből már akkor is felelőtlen szülő vagy, ha, mondjuk, a gyerekkel közös egyórás banki várakozás túléléséhez igénybe veszed a YouTube lebilincselő erejét. Még akkor is, ha ismeretterjesztő filmet nézetsz a gyerekkel, nem pedig hiányos öltözetben táncikáló diáklányokat.

A másik kategória elkerülhetetlennek tartja a webbel és az eszközökkel való korai találkozást, és elégedetten nyugtázza, hogy a gyereke milyen jól elboldogul a tablettel. Azzal nyugtatja magát, hogy így könnyebben tanul meg olvasni, hamarabb kialakulnak a szükséges készségek, és ma már úgysem lehet élni az informatika nélkül.

Aztán eljön az iskoláskor, és borul minden. Akkor már nem lehet őket kicselezni, kontrollálni. Egymástól is tanulnak, ráadásul piszok gyorsan. Onnantól óriási erőfeszítésbe kerül, hogy úrrá legyen a szülő ezen az egészen. Próbálod elérni, hogy csak a hasznos alkalmazásokat, értelmes játékokat, stresszmentes tartalmakat fogyasszák, és ráadásul mindezt egy egészséges időbeosztásban, de ez szinte lehetetlen! Nem tudom, más hogy van vele, de én nem tudom komolyan venni azokat, akik amellett kardoskodnak, hogy a gyerek csak a szülővel közösen netezhet. Szerintem naivak azok a cikkek, amelyek azt javasolják, hogy kössük feltételekhez és jutalmazáshoz a netezést, esetleg a játékot! Itt már hangsúlyozottan nem a kicsikről beszélünk, hanem azokról, akik többnyire egyedül írják a leckét, egymás társaságát keresik a szüleiké helyett, és bizony örömüket lelik abban, hogy alkalomadtán titkaik vannak. Üljek ott egy sámlin a háttérben, amikor a barátnőjével szkájpol húsz percig? Kommentáljam a zenés klipeket, hogy „hát, bizony nem illik más motorháztetőjén táncolni, és ennyire előrehajolni ilyen rövid szoknyában"…?

Bizonyára köztetek is jócskán vannak, akik mostanra pálcát törtetek felettem felszínes és rossz anyának bélyegezve engem, amiért képtelen vagyok „rendesen” nevelni a gyerekemet. Pedig nekem tiszta a lelkiismeretem, sosem választottam a könnyebb utat, és nem passzoltam le a gyereket a tévé, a mobiltelefon vagy a tablet elé csak azért, hogy csendben legyen. Nem függő, és helyén tudja kezelni a dolgokat. Ma már egyszerre használja a webet tanulásra, tájékozódásra, kapcsolattartásra és szórakozásra. Elvileg nem érheti semmi baj. Mégis, ha azt olvasom, hogy akár a gyerek iskolájában is fizikai összecsapásig fajulhat egy netes cikizés, akkor nem lehetek teljesen nyugodt. Mi alapján tudom, hogy nem sodródik-e bele akárcsak jó szándékkal is valami veszélybe? Vajon nem nyomja-e a lelkét olyan élmény, amit majd sírva vall be egy szakembernek, miközben én azt gondolom, hogy ha így lenne, nekem tenné?

A tizenéveseknél már nem a véletlenek okozzák a netes galibát. Nem egy óvatlanul megnyomott fizetős ikon vagy egy véletlenül lejátszott korhatáros videó, esetleg egy túlzásba vitt agyatlan játék utáni átmeneti fejfájás a félelem tárgya. Itt már komolyabb következményekkel fenyegető visszaélésekről van szó. Ezeket sok esetben olyan résztvevők hozzák össze, akiknek csak egy része származik az ismerősi körből. Az ilyenekre hogyan készüljön fel a szülő? Hogy lehet mindezekkel lépést tartani? Rajtam kívül mindenkinek világos, hogy mi az a Chatroulette, Snapchat, Tinder, Unibet, Whisper? Ha én sosem használom ezeket, vagy nem úgy, ahogy ők, akkor honnan venném észre a veszélyeit?

Manapság a nap végén már nem elég megkérdezni, hogy mi volt a suliban („minden oké”), arra is rá kell kérdeznünk: mi volt a sulin kívül, illetve a virtuális térben. De mégsem kérdezhet végig az ember egy checklistet, hogy ugyan nem keveredett-e vérre menő rágalmazásba az  osztálytársával... vagy nem került-e fel a Photoshoppolt fürdőruhás fotója valami vicces csoportba, esetleg nem akarta-e valaki megtudni tőle a telefonja PIN-kódját... vagy ne adj’ isten, ő maga nem követte-e el ezeket csupa jófejségből mások ellen?

Azt tudom, hogy mitől óvjam őt, ha forgalmas kereszteződésen kel át biciklivel... vagy akkor, ha elmegy a barátaival egy házibuliba. Féltem, de a féltés kezelhető, mert ismerem a veszélyeket. A weben azt kell éreznem, hogy sötétben tapogatózom. Szívesen figyelmeztetném, de azt sem tudom, mire kéne. Így pedig csak károgó vénasszony tudok lenni, és nem lehetek hiteles a saját gyerekem előtt. Ha csak simán nem engedek meg neki ezt vagy azt, akkor tiltott gyümölccsé válik.

Ti mit javasoltok, mit tesztek?

Rita