-

Az ember arra tud igazán haraguni, akit szeret

Főleg online szoktam újságot olvasni, de azért van pár heti és havilap, amit minden héten rutinszerűen bedobok a tej, kenyér, sajt, gyümölcs és zöldségek mellé. Az egyik ilyen a Nők Lapja, amit hivatalosan a lányomnak szoktam venni, de ha ő végzett vele, én is azonnal rávetem magam. (Nyugi, nem a gyerekre, hanem az újságra.) Tök jó interjúk, riportok, programajánlók vannak benne, tetszenek a témaválasztások, a megközelítés, az egész magazin szerkesztése. Éppen ezért dobtam egy giganagy hátast, amikor a múlt heti számban egy egészen elképesztő, de sajnos annál gyakrabban előforduló jelenségbe botlottam.

Több szerencsés nő között a 31 éves Adriennt érte az a megtiszteltetés, hogy a magazin szépészeti stábja kezelésbe vette egy teljes napra. Új ruhát, friss hajat, csinos szemfestéket kapott a kismama, aki saját bevallása szerint ritkán engedheti meg magának a sminkeléssel, saját maga kicsinosításával járó luxust két kisgyereke mellett. Ezzel önmagában nincs is semmi problémám. Az én kölykeim is voltak kicsik, pontosan emlékszem rá, mekkora kihívást jelent, hogy az ember időt szakítson akár a saját lábkörmének levágására is.

A cikk azonban így folytatódik: Adrienn „nagyon hálás volt a férjének, hogy vállalta erre a napra a két kicsire a felügyeletet, és kis időre előtérbe kerülhetett a nőies énje.”

1

Hogy mi van??!

Mi az isten bánatáért kellene Adriennek hálásnak lennie?! És a férje? Ő minden nap térdre borul és forró hálát rebeg a feleségének, amiért az a saját életét, karrierjét, énidejét hosszú évekre a háttérbe tolja, ezáltal lehetőséget biztosítva a családfőnek, hogy megvalósítsa magát, dolgozhasson, sőt akár meg is borotválkozzon minden reggel békében és nyugalomban?

Vajon a két kisgyereket Adrienn egymaga állította elő édes magányában, a saját szakállára? Így a velük való foglalkozás, törődés, önfeláldozó, munkás hétköznapok kizárólagosan az asszony feladatai és felelősségei közé sorolhatók?

Rettenetesen sok múlik a megfogalmazáson, és pont a Nők Lapjától, amit heti rendszerességgel több százezren olvasnak, szeretnek, követnek (például mi is), nem számítottam ekkora felelőtlenségre. Hiszen ez a nyúlfarknyi mondat is hihetetlen pusztító erővel bír. Az olvasónak – férfiaknak és nőknek egyaránt – méltán lesz az a benyomása, hogy az üzenet a következő: a gyereknevelés női munka, ha azt az apa átveszi átmeneti időre (egy teljes napra – hogy oda ne rohanjak ehhez az aranyemberhez kezet csókolni) akkor nagyon hálásnak kell lenni neki ezért a szívességért.

Bújtatott szexizmus

És azt kell hogy mondjam, nagyon sokszor tapasztalom magam körül ezt a fajta kommunikációt. Amikor például a férj rendes, mert segít a feleségének teregetni. Amúgy persze a közös, kimosott ruhákat teregetik, amiben benne van mindkettejük holmija, de hát nyilván az is női munka.

Ha a férfi besegít, magától értetődően jár neki a nagy pacsi, a dicséret és a társadalmi megbecsülés. A nőnek ugyanígy asszonyi kötelessége a családra főzni, és ha nem teszi, a környezete némi lenézéssel veszi tudomásul, biztosan hiányoznak belőle a feminin ösztönök, a családról való gondoskodás áldott készsége.

Bezzeg ha a férfi néhanapján a tűzhely vagy a kerti grillező mellé lép, már aranyba öntik a portréját, márványba vésik a nevét és a helyét is megfújják!

Talán ostoba, balga naivitás részemről egy olyan világ képe, ahol rég leszámoltunk a női és a férfi munka definíciójával. Ahol a gyerekvállalás a szülésen és a szoptatáson kívül nem hárul kizárólagosan a nőkre, hanem fele-fele arányban osztódik el magától értetődő módon. Ahol a háztartási munka sem a nők hatásköre, a bevásárlást, mosást, főzést, takarítást ugyanúgy közösen végzik, mint a fejenként napi nyolc órai munkát a munkahelyen.

Játsszunk!

Végezetül: egy pillanatra játsszunk olyat, hogy a fent említett mondatban kicseréljük a szereplőket. Máris kivillan az egész helyzet faramucisága.

Vajon mit szólnál, ha valahol azt olvasnád: „A 31 éves Józsi nagyon hálás a feleségének, amiért az vállalta egy napra a gyerekeik felügyeletét, így ő egy kis időre elmehetett a barátaival focizni.”

Fiala Borcsa