Két anya, egy baba és negyvenkét kemény nap, amíg végleg eldől: melyikük neveli fel a kicsit. Erről az időszakról mesél egy film, amelyet Kurucz Adrienn ajánl a figyelmetekbe:
Szülők, akik megbánták, hogy gyerekük lett. (Kérjük, csak a cikk elolvasása UTÁN kommentelj!)
Nagy adománya az életnek, hogy az ember nem tudja, mi vár rá. Sok mindent képesek vagyunk így kibírni, mindig azt gondolva, hogy ennél már nem lehet nehezebb.
A várva várt telefon, a találkozás az örökbe adó szülőkkel, akiknek még hat hetük van meggondolni magukat, majd a kisfiú, Ábel megpillantása a koraszülöttosztályon. Még két hónapig nem kellett volna megszületnie, mégis van egy pár, amelyik 12 éve rá vár.
Igaz történet egy kislányról, aki azt érzi, ő senkinek nem kell.
Nem akadékoskodás, hanem fontos és hasznos kérdéssor, amely segít eldönteni, belefér-e az életedbe egy háziállat. Plusz tippek, mit tehetsz, ha jelenleg nem fogadhatsz örökbe, de mégis szeretnél segíteni.
Vannak történetek, amiket el kell mesélni – azért, hogy tudja három gyerek, hogyan kerültek a szüleikhez. Meg azért, hogy más gyerekek feltegyék a fontos kérdéseket, más szülők meg nyeljék a könnyeiket a színházban. És van egy előadás, ami ezt mind tudja nyújtani.
Hogy miért ne bombázz effajta üzenetekkel valakit, aki amúgy is segít? Mert fogalmad sincs, való-e neki az adott élethelyzetében kisállat. És nemet mondani épp ugyanolyan felelős döntés, mint kihozni egy kutyát a menhelyről.
„Persze az is lehet, hogy csupán az én naiv illúzióimban létezik olyan film, amelyet megnézve mindenki magán tud röhögni. Az ultrák az állandóan fölbugyogó toxikus maszkulinitáson és a tényleg létező (de nem mindenkinél és nem általánosan létező) fajgyűlöleten, a nézők pedig azon, hogy vajon mennyivel nemesebb az ultrákról egybites, semmirekellő baromként beszélni, mint más csoportokról állítani en bloc ugyanezt.”