Hogy miért ne bombázz effajta üzenetekkel valakit, aki amúgy is segít? Mert fogalmad sincs, való-e neki az adott élethelyzetében kisállat. És nemet mondani épp ugyanolyan felelős döntés, mint kihozni egy kutyát a menhelyről.
„Persze az is lehet, hogy csupán az én naiv illúzióimban létezik olyan film, amelyet megnézve mindenki magán tud röhögni. Az ultrák az állandóan fölbugyogó toxikus maszkulinitáson és a tényleg létező (de nem mindenkinél és nem általánosan létező) fajgyűlöleten, a nézők pedig azon, hogy vajon mennyivel nemesebb az ultrákról egybites, semmirekellő baromként beszélni, mint más csoportokról állítani en bloc ugyanezt.”
A Beszélnünk kell! történetének rendhagyó adásában most nem ketten, hanem hárman ülnek a stúdióban: Grecsó Krisztián író, szerkesztő, apuka mesél D.Tóth Krisztának és Orvos-Tóth Noéminek őszintén arról, mit él meg, milyen folyamatokon megy keresztül egy örökbefogadó szülő, mire megérkezik az, akire mindennél jobban vágyott. Hallgassátok:
Lehet a régi kutyusunkra sírás nélkül emlékezni?!
Igaz történet egy anyáról, aki életében először elveszett a gyermeke karjában.
Advent tizenhetedik napján megtörtént a kilencedik alaptörvénymódosítás. Ez pedig egy vállaltan zaklatott reakció.
„…ismerünk olyan szülőt, aki az óvodában nem meri elmondani, hogy nem egyedülálló, hanem egy másik anyukával neveli közösen a gyereket, mert fél a következményektől. De ez a gyerekre is nagyon rossz hatással van. Ők azért bujkálnak, mert valamitől valamilyen formában félnek, és ez az, ami nem egészséges egy gyereknek. Nem az, hogy két anyukája vagy két apukája van.”
„Azon országok közé tartozunk, ahol a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem, a szivárványcsaládok jogainak oltalma, és az LMBTQ-személyek esélyegyenlősége nemhogy nincs törvénybe iktatva, de a civil szervezeteket, amelyek a fentieket tűzik a zászlajukra, egyenesen családellenesnek nyilvánítják, mondván: az azonos nemű szülők által nevelt gyermekek ügye »nem fér bele a magyar értékrendbe«, és ha normalizáljuk az elfogadást, az »veszélyezteti a gyermekeket«”.
„Ha azt mondanám, Mandula befogadásával elillant minden szorongásom, hazudnék. A mai napig dobál elém olyan hajtűkanyarokat az élet, amiket nehezen veszek be. Viszont Mandulával az oldalamon már nem szállok el a kanyarban.”
Két egészen különböző életút, amelynek közös állomása a nevelőanyaság. Két fantasztikus nő, ismerjétek meg a történetüket!