Megtaláltam a családom a WMN segítségével!
Hihetetlen történet, mégis igaz!
Hihetetlen történet, mégis igaz!
„Mivel nincs vér szerinti gyerekünk, nem tudjuk, milyen az az érzés, de úgy hisszük, nem sokban különbözhet attól, amit mi érzünk. Legalábbis nem tudjuk elképzelni, hogyan lehet valakit jobban szeretni annál, ahogy mi őket.” Őszinte beszélgetés az örökbefogadásról.
„A macska érzelmei teljesen őszinték; az emberi lények mindenféle okoknál fogva elrejthetik érzelmeiket, de a macska sohasem tesz így” – mondta Hemingway, ezek itt alább pedig Fenyvesi Zsófi macskás kalandjai:
Egy örökbe fogadott gyerek esetében talán még veszélyesebb a negatív gondolatokat, kétségeket, gyötrő kérdéseket csak úgy besöpörni a szőnyeg alá.
Egy lány, akit örökbe fogadtak. Aki hálás érte, de emellett nem szeretné elrejteni, mennyi fájdalom él benne, amiért az élete kitaszítottként kezdődött.
„Rám szabadultál, néha úgy érzem, agyonnyomsz, néha úgy, hogy a felhők közé repítesz. Letaroltál, kizsigereltél, de én átélhettem, hogy ezen a sokat próbált földön (ami én lennék) élet termett. Hogy van remény, hogy mindig van holnap. Egy jobb holnap.”
Josephine Bakerről a legtöbb embernek csak a banánszoknyás, csokibarna táncosnő képe ugrik be. Pedig jóval több volt, mint a színpadon bemutatott könnyűvérű nőcske: kém, múzsa, polgárjogi aktivista és hatalmas szívű pótanya.
Tervezett abortusznak számít-e a statisztikusok szerint egy spontán elhalt magzat műtéti eltávolítása? Az orokbe.hu szerzőjének érzékeny és szívbemarkoló írása a saját élményéről.
„Hárman vannak, három apától és három anyától. Hat-, négy- és kétévesek, lány, fiú, fiú. Világosbarna, fekete, világosbarna. Vér szerinti, örökbefogadott, örökbefogadott. Bátor, bátor, bátor. Ugrál, kekszet majszol, feldobta a sapkáját a lámpára. Mind az enyém. Én is bátor?" Igazi, őszinte, csodás írás. Köszönjük!
Ismerjétek meg Teddy kutyát, aki tényleg csodálatos eb. Gazdájával ő is bejár „dolgozni" egy budapesti irodaházba, ez a vakvezetői kiképzésének része. Interjúnkból kiderül, hogyan tesz csodát minden nap az kollégákkal, és mi mindennel jár egy ilyen speciális munkakutya felnevelése.