–

Nem a félelem hiánya jelenti a bátorságot

Ez az első SzuperWMN-gála, aminek – a csapat tagjaként – már a szervezésében is részt vehettem. Annak ellenére, hogy májusban lesz két éve, hogy csatlakoztam a WMN csapatához, néha a mai napig zavarba ejtő érzés, hogy ezekkel a különleges emberekkel dolgozhatok. Mert bármennyire nem ők vannak ilyenkor a fókuszban, az igazság az, hogy a SzuperWMN-gálát ugyanolyan erős, elhivatott, és nem utolsósorban bátor emberek hozták létre és szervezik meg, mint akiknek a díjakat átnyújtjuk ezeken az alkalmakon – ezúttal egy év kihagyás után újra. A személyes találkozás, az újra összekapcsolódás öröme veletek pedig még különlegesebbé tették az idei eseményt, amelynek műsorvezetői Epres Panni és Papp Gergő voltak. És amelyen a díjátadó keretén belül a közönség a Duda Éva Társulat Ramazuri című produkciójából kapott ízelítőt. 

Az elmúlt másfél – lassan két – év sokunknak átrendezte a hangsúlyokat az életében. Hogy egy ordas közhellyel éljek: megtanultuk, hogy egyvalami biztos csak, méghozzá maga a bizonytalanság. És esetenként a bátorság sem az, mint amit korábban gondoltunk róla.

Ahogy azt D.Tóth Kriszta mondta az est során:

„A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk. Hanem hogy a félelem ellenére megyünk tovább.” Ebben az egy mondatban pedig kvázi megfogalmazta azoknak a nőknek a közös jellemvonását, akiknek a munkáját ezen az estén elismertük.

Ők azok ugyanis, akik nemcsak hogy a félelem dacára mennek tovább, hanem akkor is hallatják a hangjukat, amikor más hallgat, és annak dacára is, hogy abból akár hátrányuk is származhat.

Kivétel nélkül ilyen nők a SzuperWMN-díj civil kategóriájának jelöltjei

Közülük elsőként Benkő Fruzsina szociális munkás, a hátrányos helyzetben élő gyerekeknek segítő InDaHouse Hungary Egyesület alapítója mutatkozott be – méghozzá rendhagyó módon. Fruzsi személyesen nem lehetett ugyanis jelen a gálán, a Honvéd Kórház PIC-részlegéről jelentkezett be, ahol a három hete született kislányával van. Miután annyi éven át segítette és egyengette a hátrányos helyzetű gyerekek sorsát, most egy új fejezet kezdődött az életében azzal, hogy a saját babája mellett kell helytállnia.

„Éppen az életem egy olyan szakasza zárul le, amikor majdnem húsz évet töltöttem azzal, hogy mások gyerekeinek segítsek. Mígnem eljött a pillanat, amikor lett egy saját gyerekem, és róla fogok tudni gondoskodni a következő években – nyilván a munkám mellett” – mondta videóüzenetében. Fruzsi azt is elárulta, hogy a munkája során nagyon sokat adtak neki a női közösségek, a bátorsággal kapcsolatban viszont nem nagyon tud olyan dolgot mondani, ami egy férfira ne lenne igaz. Kivéve az anyaságot. „Igenis nagy bátorság, hogy valaki gyereket vállal, és ezzel tudja, hogy meg fog változni minden az életében” – mondta. Úgy gondolja, ami minket, nőket és férfiakat megkülönböztet, az alapvetően a biológiai részünk, és hogy a legtöbb dolog, amiről azt szoktuk gondolni, hogy női vagy férfi sajátosság, az valójában szocializáció kérdése.  

Fruzsi üzenetét követően Tuza Évát szólították a színpadra. A háromgyerekes édesanya, LMBTQ-aktivista fia, Tóbiás az utolsók között volt, aki 2019-ben még nemet válthatott (azaz új anyakönyvi kivonatot kaphatott), mielőtt ezt törvényileg ellehetetlenítették volna. Elmondta, hogy amikor a fia transzneműként coming outolt, borzasztóan aggódott érte.

„Nem arra gondoltam, hogy nekem mivel kell megküzdenem, hanem hogy neki mivel kell majd – és én ebben hogy fogom tudni őt segíteni” – mondta Tuza Éva, aki a Tobi barátaival való találkozás, a történetük megismerésének a hatására úgy érezte, valahogy segítenie kell.

„Van egy történet, amit még gyerekkoromból hozok: nagyon sokszor mondták nekem felnőttek, pedagógusok, hogy »téged ki kérdezett?«. Ez annyira megmaradt bennem, és megfogadtam, hogy ha nem is kérdeztek, de szólni azért fogok” – és aktívan hallatja is a hangját, rengeteget tesz a saját példájukon keresztül is az elfogadásért. Sokszor erején felül, betegséggel küzdve. Évát ugyanis korábban petefészek-daganattal diagnosztizálták, most van túl az egyéves kontrollon, és szerencsére minden eredménye negatív.

Tuza Évát a civil kategória másik jelöltje, Reményiné Csekeő Borbála követte a színpadon, aki a közel harmincéves Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány pszichológusaként, szakmai vezetőjeként a nap huszonnégy órájában működő, bántalmazott, szorongó, szuicid gondolatokkal küzdő vagy éppen csak beszélgetni vágyó gyerekeket segíti. Az elmúlt másfél-két év pedig őket különösen megviselte. 

„A tizenévesek a legnagyobb elszenvedői ennek az elmúlt időszaknak. Akik most kamaszok, többször nem lesznek azok, nekik most lett volna az az időszak, amikor épp nyitniuk kellett volna, a kortársaikkal lenni. Ez lehetetlenült el – és ezt érezzük a velük való beszélgetésekben is” – mondta Borbála, aki szerint a veszteségek feldolgozásában már az is segít, ha nem tagadjuk el őket, ha lehet róluk beszélni. 

A SzuperWMN civil-kategóriájának győztese a szerkesztőség többkörös, titkos szavazása alapján Tuza Éva lett, aki könnyekkel küszködve vette át az elismerést. Köszönőbeszédében pedig elmesélt egy korábbi történetet:

„Amikor a legutolsó közönségtalálkozón voltam a férjemmel, a legvégén egy tétova fiatal megvárta, hogy elmenjenek az emberek, és odajött hozzánk. Azt mondta a férjemnek és nekem, hogy »tessék engem hazavinni«. Egy érintett fiatal volt, akit nem fogadtak el a szülei. Azt szeretném üzenni az embereknek, hogy vegyék észre ezeket a fiatalokat, és ha nem is tudják őket hazavinni, vegyék észre, támogassák és szeressék őket”

– mondta Éva, akinek szavait álló ovációval ünnepelte a közönség.

Nem szabad csendben maradni

Ez a fajta alázatos elhivatottság a SzuperWMN közéleti jelöltjeire is jellemző. Farkas Franciska színművész, szociális munkás egész életét végig kíséri a segíteni akarás: a Tudás 6alom nevű csoporttal drámafoglalkozásokat, prevenciós-, identitás- és kommunikációs tréningeket tartanak, amelyeket elvisznek az érintett gyerekekhez, például Gyöngyöspatára és sok egyéb szegregált helyszínre. Előadásaik komoly szemléletformáló hatással bírnak. Mindeközben Franciska a Covid-járvány idején szociális munkási végzettségét kamatoztatva gyermekfelügyelőként dolgozott egy budapesti krízisotthonban, ahol családjukból kiemelt kisgyerekeket látott el. Mások megsegítése számára természetes, magától értetődő.

Amikor pedig Papp Gergő arról kérdezte, szerinte milyennek kellene lenniük az embereknek itthon, azt felelte:

„Olyan embernek kellene lenni Magyarországon mindenkinek, aki nem marad csendben. Aki szóvá teszi, ami történik, és nemcsak szóvá teszi, de cselekszik is.”

Ez a cselekvés jellemezte már gyerekkorától kezdve a közéleti kategória másik jelöltjét, Hadas Kriszta riportert is, aki tízéves kora óta erre a pályára készült – olyan riporter szeretett volna lenni, aki társadalmi, szociális problémákat kutat föl és mutat meg a nézőknek. Azt mondja, őt mások megsegítésére nevelték: „a jólét nem receptre jár, az társadalmi felelősség”. A Jön a baba című műsorával pedig nemcsak hangot adott a szülészeten elhallgattatott, sokszor traumatizált nőknek, illetve a szülőség sokféleségét mutatta be, hanem azt is, milyen különböző módokon lehet valaki jó anya, jó szülő.

„A szakmának azt a részét, amit én csinálok csak lélekből lehet végezni. A Jön a baba-sorozatom – ha lehet ezt mondani – sikere pont abban van, hogy az ember figyelmét az adott családra, gyerekre, anyára kell összpontosítsa, mert lehet, hogy most hallgatják meg életében először” – mondta Hadas, aki nemrég élete egyik legfontosabb szülésénél lehetett jelen: nagymama lett.

Illés Fanni paralimpiai bajnok sem elégszik meg csupán a saját sikereivel. Láthatóvá akarja tenni a fogyatékkal élő embereket és valódi esélyessé a fogyatékos sportoló gyerekeket. Fanni végtaghiánnyal született, világrajövetele után újra kellett éleszteni, majd, látva az állapotát, az orvos azt tanácsolta édesanyjának, hogy mondjon le a babáról. Nem így történt. A család az első sokk után összeszedte magát és összezárt; úgy nevelték, mint egy ép gyereket, integrált óvodába és iskolába járatták, úszni is ép húgával együtt kezdett. Ő gyerekkora óta elfogadja magát, a probléma nem saját magában van, hanem abban, ahogy a fogyatékkal élőket a többségi társadalom kezeli.

„Én így születtem, így vagyok teljes és egész. Nem tehetek arról, hogy nincsenek lábaim, ezt nem tudom megváltoztatni. Viszont elvárom a társadalomtól és az emberektől, hogy megadják azt a méltóságot, ami minden embernek jár”

– mondta Fanni, aki azt szeretné, ha minden fogyatékkal élő ember, aki él a Földön – az emberiség 15 százalékáról van szó – megkapná ezt a bánásmódot. 

A közéleti jelöltek közül a közönség döntése alapján Farkas Franciska kapta az idei SzuperWMN-díjat, aki – minden eshetőségre felkészülve – egy saját maga által írt slam poetryt adott elő „köszönőbeszédként”. És miután mindannyian helyrehoztuk a meghatottságtól elkenődött sminkünket, kezdetét vehette a közös ünneplés – óvatos, maszkos ölelésekkel, de végre együtt…

Ha kíváncsi vagy SzuperWMN-estünk hangulatára, akkor kattints a képre a további fotókért lapozható galériánkban:

Filákovity Radojka

Nagyon köszönjük a 2021-es SzuperWMN-díjátadó támogatóinak, hogy méltó módon megünnepelhettük Magyarország legbátrabb nőit! Gálaestünk kiemelt támogatója az Audi. Emellett köszönjük a támogatást a Telenornak, a Hendrick's-nek, a Thummerernek, a Janának, a Costa Coffeenak, a Palmersnek, a Catrice-nek, a Revolution Makeupnak és a Torter e-Designnak. 

Képek: Kovács Tamás/WMN