„Nekem abból is csak bajom van, ha szeretnek” – Erdős Virág a Popfilterben
A költő, aki biciklis futár. Rendkívül érdekes kép, ugye? Hát még, ha azt is tudjuk, hogy mindez mai beszélgetőtársamnak nem a legújabb projektje, írói anyaggyűjtése – hanem a puszta létfenntartás volt. Az utóbbi két évben mindannyiunknak szembe kellett néznünk egy sor olyan kérdéssel, amivel addig nem foglalkoztunk ilyen intenzíven: új élethelyzetek, új feladatok, megoldandó problémák jöttek, amelyekre talán még fel sem tudjuk mérni, sikerült-e jól reagálnunk. Mai vendégem tudatosan félrerakta írói énjét, és úgy döntött, innentől ő nem művész, aki futárkodik, hanem biciklire cseréli a lantot. Hogy meddig tartott ez az elhatározása (jó, elárulom: csak egy darabig, a szavak ugyanis utat kértek maguknak), hogyan dolgozott a tök üres fővárosban, milyen dalt írt magának kerekezés közben, azt elmeséli ő maga. Ami egészen különleges, ő ugyanis nem szeret szerepelni. És sokkal többet is megtudhatunk róla ebben a nyolcvan percben: azt, hogyan dolgozik, melyik az a műfaj, amiben már nem alkotna soha, miért zavarja, ha közéleti költőnek mondják, és hogy milyen emlékeket őriz a hírhedt Hős utcai szegregátumból, ahonnan annak idején fájdalmas-szép kötettel jelentkezett. Azt hiszem, én még soha nem hallottam ennyire megnyílni, pedig amióta az eszemet tudom, lenyűgöz a művészete, figyelemmel követem a pályafutását. Az ötödik évad első adásában tehát: Erdős Virág. Popfilter – Szűrjük a zajt!
–
„Ennyi kishitűséget egy szobában még nem láttam” – mondta Dián Dóri, amikor a felvétel után belépett a stúdióba. (Hozzátenném: ez épp Dóri belépésével lett igazán igaz, mert ha létezik ember, aki még a létezéséért is képes bocsánatot kérni, az éppen ő.)
A mai Popfilter egyik központi témája ugyanis az önmarcangolás, a szorongás, és az önmagunkkal szemben támasztott elvárásaink (meg a környezetünkből ránk zúduló figyelem, kritika vagy épp dicséret).
Erdős Virágnak mindegyikből kijut bőven, és beszélgetésünk során rétegről rétegre haladva tárja fel előttünk, mennyi bizonytalansággal jár a művészélet. Szó esik ennek lelki vetületéről: a jogos és a rosszindulatú kritikáról, a névtelen kommentekről és a szeretetről, amit (szorongó ember lévén) szintén nem könnyű kezelnie. És szó esik a materiális vetületéről is: annak a védőhálónak a hiányáról, amely az irodalmi támogatások átalakulása következtében veszett el, és amely nélkül sok-sok szerző számára nagyon nehéz ma ezen a pályán.
Legújabb, Erdős Virág könnyei című kötetének egyik fő szála a futárként eltöltött másfél év, az apokaliptikus hangulatú főváros és az ételkiszállítás során előálló izgalmas vagy épp bizarr helyzetek.
Erdős Virág mesélt nekem arról, mit szeretett a Rájátszásban (és mit nem), hogy miért és miként keres mindig új meg új projekteket magának, hogy milyen az, amikor egy szerelembe betüremkedik az egész társadalmunk – és hogy miért számít ma coming outnak arról írni, az ember kit szeret.
A költő őszintén beszél hiányérzetéről Hősöm című, a Hős utcai szegregátumban készült kötetéről, ennek a munkának a lelki hatásairól, és arról is, hogyan kapcsolódik össze köteteiben a szó és a kép (és aztán mit kezdenek ezzel az olvasók). Szó esik arról, milyen az, amikor egyik versének szereplője gyilkosság áldozata lesz, és hirtelen átértékelődik maga a költemény is, de arról is, hogy miért nincs kibékülve a közéleti költő skatulyájával.
Megejtően őszinte, nagyon sok pontján elgondolkodtató beszélgetés ez egy befelé forduló (és introvertáltságáról ezúttal nyíltan beszélő), egészen különleges látásmódú, érzékeny művésszel, aki olykor még a szeretet miatt is képes szorongani.
Hallgassátok olyan szeretettel, amilyet én éreztem, amikor visszahallgattam.
Csepelyi Adrienn
A Popfilter további epizódjait itt találod:
