Tíz fontos gondolat a beszélgetésből

1. Egyre több az olyan visszajelzés, hogy valaki a NIOK miatt ismeri a nevét, és nem a tévé képernyőjéről. Az életében most már fele-fele arányban oszlik meg a tévés munka és a többi tevékenység: a könyvkiadó, a könyvesbolt, a NIOK.

2. Nem igazán szeretik a szakmában a bemondó kifejezést, hiszen a híradósok feladata sokkal komplexebb: ugyan nem ők szerkesztik a híreket, de kora délután már bent vannak a stúdióban, aktívan részt vesznek a műsor alakulásában, nem csak felolvassák a kezükbe adott szöveget. Ági emellett riporterként is dolgozik a tévénél.

3. A szülei szerették volna, ha ügyvédként diplomázik, de ő makacsul ragaszkodott az álomszakmájához, a tévés újságíráshoz. Amikor a család látta az eltökéltségét, maximálisan melléálltak.

4. 

Édesanyja kalauz, apja mozdonyvezető, így Ági pici kora óta szorosan kötődik a vasúthoz. Miután felmérést végzett a környező országok vasútjainak olvasásnépszerűsítő programjait illetően, időpontot kért a MÁV marketingosztályához, és besétált az ötletével, mely szerint egy különlegesen felújított étkezőkocsiban író-olvasó találkozót tartana – utazással egybekötve.

5. Ági azt vallja, hogy nagyon fontosak az online közösségek, megtartó erejük van és inspirálnak, emellett pedig rengeteget tudunk egymástól tanulni az ilyen csoportokban. Néha itt kapjuk meg a mindennapokhoz szükséges plusz motivációt, együtt tudunk haladni ugyanazzal az olvasmánnyal – azt érezzük, tartozunk valahová.

6. A Libertine könyvesboltba kifejezetten sok külföldi magyar jár – az online közösségnek hála valahogy kapcsolódási ponttá vált az üzlet azok számára, akik szeretnének magyar nyelvű könyveket olvasni, még ha nem is élnek itthon.

7. 

Szerkesztőségünk Bandija, D. Tóth András mellett kezdett híradósként dolgozni, és azt mondja, rengeteget jelentett neki, hogy Bandi ennyire figyelmesen fogadta. „Bandi olyasmi nekem, mintha a testvérem volna” – mondja.

8. A bulvárral kapcsolatban vegyes érzései vannak – beszélünk arról, hogyan érintette, amikor az elmaradt esküvője került a címlapokra, és miért vállalta, hogy interjút ad egy bulvármagazinnak. Meg aztán azt is elmondja, milyen, amikor a magazint nem érdekli semmi, csak, hogy cikk legyen valamiből…

9. Mivel a tevékenységének alapvető része az olvasás, azt mondja, vigyáznia kell, hogy ne csak „munkából” olvasson, hanem időről időre gyerekkönyveket, „nem kötelezően olvasandó” könyveket is.

10. Nagyon szoros a kapcsolata a szüleivel, ha hazautazik hozzájuk, azonnal gyerekké változik. Az egyik kedvenc mozzanata ilyenkor, amikor apukája kedvenc műsorait nézik a tévében, és közben a kanapén üldögélve esznek.

Jó szórakozást kívánok ehhez a részhez is!

Csepelyi Adrienn

A Popfilter további epizódjait itt találjátok: