1. „Nem is tudtam, hogy ti nyitott párkapcsolatban éltek” – hívta fel Márk feleségét nemrég az egyik rokonuk. Igen, pont az történt, amire gondoltok: Járai Márkot összekeverték Járai Mátéval. Ez szerencsére más helyzetben nem történt még meg, de Márk szerint nem csoda: hát végül is csak két betű a különbség… (A Popfiltert hallgatva azért kiderül, hogy ennél jóval markánsabb az eltérés.)

2. „Énekesnek mondanám magam – mondja Márk, aki ezzel remekül leképezi, hogy alapvetően mindig nagyon visszafogottan beszél magáról. – Nem szeretek középpontban lenni.” Ez persze egy olyan együttes esetében, mint a Halott Pénz, elég nehezen kivitelezhető, de Márk szerint a színpadon egészen más érzés elöl állni, mint az életben. Viszont ha gitáros-éneklős produkcióval, szólóban lép fel, akkor majdnem teljesen bezár.

3.

 A Ha mindenkit boldoggá akarsz tenni, árulj fagyit című Halott Pénz-album áprilisban érkezik, méghozzá számonként, természetesen nem véletlenszerű sorrendben követik majd egymást a dalok. A műsorban beszélgettünk a nagylemezformátum időtállóságáról. „Dávid szereti a hosszú címeket” – mondta Márk nevetve.

Marsalkó Dávid is volt már vendégem a Popfilterben, méghozzá Nyáry Krisztiánnal beszélgettünk hármasban Pécsről, jó és rossz versekről, dalokról. ITT tudjátok meghallgatni.

4. Minden egyes dalhoz készül videóklip is. A lemezborítón látható fagyi köti össze ezeket a kisfilmeket: mindegyikben megjelenik ugyanis ez a motívum. Többet azonban Márk sem árulhatott el előre.

5. Márk 2010 környékén került be a pécsi zenei életbe, ekkor lett viszonylag ismert a városban. Ingyen evett-ivott a szórakozóhelyeken, cserébe zenélnie-énekelnie kellett. Egy Nirvana-számot adott elő, amikor Marsalkó Dávid meghallgatta – a rapper ekkor döntötte el, hogy Járai kell neki a zenekarába.

6.

Juhász Anna (aki nemrég járt nálam a Popfilterben Balsai Mónival, hallgassátok meg azt az adást ITT) meglepetésként hívta meg Márk Cseh Tamás-estjére Bereményi Gézát, a legendás szövegíró ma már közösen alkot Járaival. „Géza a barátom. Ma már mondhatom azt. Tök jókat tudunk dumálni.”

7. Járai Márk imád főzni, kísérletezni a konyhában. Megkérdeztem tőle, ha egy időgép segítségével együtt vacsorázhatna Cseh Tamással, mit főzne neki. „Rendelnék valami kaját. Sajnálnám az időt a főzésre” – felelte.

8. „Ha Dávid valamiért küzd, akkor általában be is igazolódik, hogy igaza van” – mondta arra vonatkozóan, ő mennyire szól bele a dalszövegekbe, amelyeket Marsalkó ír.

9.

Cseh Tamást elképesztően szuggesztív előadónak tartja, gyerekkora óta rajong érte. Szerinte a mimikája a legfontosabb. „Csomószor veszem észre magamon, hogy ugyanúgy rezzen meg a szemem egy dalban, mint neki, pedig nem láttam előtte azt a felvételt” – mondja arra utalva, hogy Bereményi Géza szövegei mennyire erősek, mennyire ugyanazt váltják ki belőlük.

10. „Tudok mit kezdeni a rajongással, csak nem mindig jön jókor” – mondta azt illetően, mennyire gyakran ismerik fel az utcán, szólítják meg, mennek oda hozzá egy fesztiválon. Egyetlen esetben nem szereti, ha odamennek hozzá: evés közben.

 

Jó szórakozást kívánok!

Csepelyi Adrienn

A Popfilter további epizódjait itt találjátok: