–

Mire gondolunk egyáltalán, amikor a vidéket emlegetjük?

Amikor a vidékről beszélünk, talán az első és legfontosabb lépés, hogy meghatározzuk, mit is értünk a kifejezés alatt – ez azonban nem is olyan egyszerű.

Vajon földrajzi lokációként, esetleg társadalmi kategóriaként él a fejünkben? És melyik lehet valójában? 

A köznyelvben nagyon eltérő, hogy ki mit ért ez alatt a szó alatt, és nincs ez másként a tudományban sem, ahol ez a kérdés hasonlóan vitatott.

Bár évtizedek óta foglalkoztatja a vidékszociológiát, és általában a társadalomtudósokat, hogyan is határozzuk meg a vidéket, nincs egy nagy, egységes definíció rá.

„Nyilván meg lehet határozni közigazgatási definíciók, kategóriák mentén – ilyen kategória a város, község, megyeszékhely és Budapest –, de a vidék ennél sokkal többet jelent. […] Például a kisváros az vidék vagy város? Város, hiszen a nevében benne van, de vidék, mert nagyon sok karakterében, például, ahogy ott az emberek élnek, és a funkciók tekintetében is inkább vidéknek tekinthető, mint városnak” – mondja Csurgó Bernadett.

A kérdésre talán a konstruktivista vidékszociológia elméleti, módszertani kerete adja a legközelebbi választ, amely szerint a vidék tulajdonképpen a reprezentációkban, jelentésekben létezik, különböző szereplőcsoportok pedig különbözőképpen definiálják, érzékelik a vidéket – és ez a lényeg. Mert azon keresztül érthetjük meg mi is az ő vidékre gyakorolt hatásukat, a vidéken zajló cselekvéseiket, gyakorlataikat, ahogyan ők értelmezik a vidéket.

Az pedig a társadalmunkról is sokat elárul, milyen kép él az emberek fejében a vidékről

Csurgó Bernadett úgy véli, nagyon fontos kérdés, hogy kik azok, akik meghatározzák az uralkodó képzeteinket a vidékről. Ebben pedig egy meglepő jelenségre mutatott rá: 

„Ez nem magyar sajátosság, de Magyarországon is egyértelműen jelen van, hogy leginkább a városi középosztály vidékképe az, ami a legjobban elterjedt. Ez az, amiről a legtöbben, még a vidéken élők is azt gondolják, hogy ezt jelenti a vidék.”

Ez a városi középosztály az, amely ma már legtöbbször fogyasztóként fordul a vidék felé, így „használja” a vidéki tereket, részben turistaként, részben betelepülőként. És az, hogy mit keres, milyen típusú vidéki tér válik például turisztikailag eladhatóvá vagy vonzóvá az odaköltözés szempontjából, azt nagy mértékben meghatározza az a fajta képzet, ami a városi középosztálytól érkezik. Az pedig, ahogy a vidék képét kisajátítják, – a vidékszociológus szerint – egyértelműen hatalmi reláció.

Város vs. vidék

A vidék-város ellentét a mai napig nagyon erősen jelen van a társadalmunkban – hangsúlyos képként él itthon az emberek fejében. De vajon honnan ered egyáltalán ez a szembeállítás?

Amint azt a szakértő kifejtette: egészen a XIX. század végéig kell visszamennünk, ha ennek az ellentétnek a gyökereit kutatjuk.

Ebben az időben zajlott le ugyanis a paraszti társadalom átalakulása, a vidéket pedig elkezdték a tradicionálissal, a közösség terével azonosítani, ahol a személyközi kapcsolatok nagyon-nagyon fontosak. Ezzel szemben sok negatív, pejoratív értelemmel jelent meg a város képzete, amit az elidegenedés tereként definiáltak, ahol a rokoni kapcsolatok lebomlása, a személyközi kapcsolatok gyengülése a jellemző.

„Ez a fajta szembeállítás a közgondolkodásban nagyon erőteljesen jelen van még most is, még ha a vidékszociológusok számos tanulmányban érvelnek amellett, hogy ez a fajta dichotómia már nem létezik, hiszen nincs a vidékiségnek ilyen megfogható tere. Nagyon-nagyon fragmentált a vidéki tér, nagyon sokféle társadalmi csoport, nagyon sokféle tevékenység van ott jelen, és nem lehet azt mondani, mint régen, hogy ez a parasztság tere. Nincs egy ilyen jellegadó társadalmi csoport ma már, akik vidéken élnek, és akikkel azonosítanánk a vidéket.”

Pörkölt, disznóvágás, pálinka – Így használja a politika eszközként a vidékképet

A vidékszociológus szerint a vidék-város dichotómiára való ráerősítés korábban is fontos eszköz volt a politikai diskurzusban.

„Ami viszont fordulat szerintem a jelen kormányzat narratívájában vagy diskurzusában, hogy pont ezekre az egyébként pozitív elemekre, a tradícióknak a hangsúlyozására fekteti a legfőbb üzenetét a vidékkel kapcsolatosan – összekapcsolja őket a nemzeti identitással tulajdonképpen.”

A szakértő szerint korábban nem ez volt jellemző. A '90-es évektől például a vidékkel kapcsolatos politikai diskurzusban nagyon ritkán bukkant fel ez az idealizált, tradíciókhoz kötött – még ha nagyon sematikusan is –, pozitív képet sugalló diskurzus. 

„Sőt, sokkal inkább ez az elmaradottság, a társadalmi problémák hangsúlyozása, a modernizáció szükségessége volt a leghangsúlyosabb, illetve a mezőgazdasággal való azonosítása a vidéknek” – emelte ki. 

Ezek azonban nagyon sztereotip képek – legyen szó bármelyikről –, amelyek nem oldják fel az országban uralkodó Budapest-fókuszt, és nem jelenítik meg a vidéken egyébként uralkodó sokszínűséget.

„A sokszínűség hangsúlyozása akkor jelent meg a magyar diskurzusban – a tudományosban is –, de leginkább a fejlesztéspolitikaiban, amikor elkezdődött az uniós források első felosztási időszaka. Akkor egy elég éles vita alakult ki egyrészt arra vonatkozóan, hogyan határoljuk le a vidéket, másrészt, hogy mi a lényeges a vidéki társadalom és működése szempontjából.”

Amint azt Csurgó Bernadett felidézte: a ’90-es évek végén, illetve a 2000-es évek elején két lobbicsoport csapott össze. Az agrárlobbi a mezőgazdaságot azonosította a legfontosabb gazdasági aktoraként a vidéknek, és ehhez kapcsolódóan a mezőgazdaságból élőket a táradalomban. Ezzel szemben jelent meg az úgynevezett vidékfejlesztési lobbi, ami a már említett sokszínűséget próbálta hangsúlyozni. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a vidéki társadalomnak és gazdaságnak a sokféleségét kellene támogatni, hiszen a vidék megtartó képességének az a kulcsa, hogy minél többen találjanak ott megélhetést – és épp ezt kellene a fejlesztések segítségével elősegíteni, támogatni, nem pedig az agráriumot.

Amint azt a vidékszociológus felidézte: a csatából nyertesen azonban végül az agrárlobbi távozott. 

Nemzeti identitás és a vidék

Miért van az, hogy a magyarságot sokkal kevésbé kötjük a nagyvárosokhoz, mint inkább a falvakhoz, a vidéki színterekhez?

A vidékszociológus szerint a tradíciók, a folklór, a paraszti kultúra az, amit a nemzetkarakterológiában leginkább hasznosítunk és használunk. Ez pedig a vidékhez, és azon belül is a falvak tradíciójához kötődik.

De Csurgó Bernadett úgy látja, nem egyedi a jelenség, máshol is így van: inkább vidéki terekhez köthető nemzeti identitáselemekkel találkozunk.

„Persze más országokban, főleg a nagyobbakban a regionalitásnak nagyon nagy jelentősége van. Nálunk nincsenek erős régiós, térségi imázsok, amik, mondjuk, keresztbe metszenék a nemzeti identitást. Nálunk a paraszti kultúrának a mindenható jellege jelenik meg a nemzeti identitásban […] Amikor megnézzük a vidéki turizmus kínálatát, akkor az látszik, hogy az összes ilyen vidéki fesztiválos, vásáros portéka mindenhol egyforma. Gyakorlatilag ugyanazt árulják az ország nyugati csücskében, mint a keletiben – alig változik. A paraszti kultúra elemei jelennek meg, a gasztronómiában, a mintákban pedig szinte mindenhol kalocsait árulnak, ami már ez teljes mértékben levált arról a térről, ahol született.”

Ez a fajta elbirtoklása egy-egy térség kulturális örökségének, jelképének azonban nagyon fájó azok számára, akiknek valóban sajátja – gondoljunk csak a már említett kalocsai mintára, ami a vécépapír csomagolásától kezdve a cipők díszítéséig változatos helyeken jelenik meg –, mert így az adott térség, ahonnan származik, már kihasználni is alig tudja a benne rejlő potenciálokat, közösség- és identitásformáló erőt. 

A vidékre költözőknek a családképe is átalakul

Az idilli vidékképhez hozzátartozik a tradicionális család képe is – ez egy elég határozottan jelenlévő imázselem, ami nagyon sok cselekvésben, gyakorlatban is megmutatkozik.

Erre kiváló példát jelentenek a városból kiköltöző, magas státuszú, középosztálybeli családok, akikre az egyenlőbb munkamegosztás, a modernebb nemi szerepfelfogás volt jellemző, ám ez a vidékre költözést követően változásokon ment keresztül. A nők esetében ugyanis hangsúlyosabbá válik a tradicionális családanyai szerep, ami egyfajta szimbólumként, a vidéki élet elengedhetetlen elemeként jelenik meg, amit előszeretettel demonstrálnak is a városból érkező barátok, rokonok felé. 

Ezt a „gazdasszonyképet” pedig státuszként reprezentálják, mintha teljes mértékben összekapcsolódna – mert a fejükben összekapcsolódik – a vidéki élet és a tradicionális nemi szerepek kérdése.

De hogyan kötődik a vidékképhez a nosztalgia és az idill? Miért érzik úgy a városból odaérkező turisták vagy odaköltöző városiak, hogy nekik parasztházban kell élniük, mert az a vidék legfontosabb, leginkább autentikus téreleme? Hogyan kapcsolódik a vidéki idillhez a spiritualitás, a lelki egészség elképzelése – és mi a valóság az ott élőket illetően? A Lélektani határ legújabb epizódjában ezekre a kérdésekre is választ keresnek. 

A teljes adást itt nézheted meg:

És itt hallgathatod meg: 

Filákovity Radojka