„Egy szülő-gyerek kapcsolatban a tiltás helyett a tudatosság a célravezető”

–

A dackorszakról és a kamaszkorról

Amellett, hogy vannak a pszichológiában olyan kifejezések, amelyeket mindkét időszakkal kapcsolatban használnak, a dackorszak és a kamaszkor közötti párhuzam a gyakorlatban is megjelenik: a legtöbb szülő szembesül azzal, hogy az utódja – legyen kisgyerek vagy serdülő – érteni és tágítani szeretné az őt körülvevő kereteket. 

„Mind a két korszak a határok feszegetéséről, próbálgatásáról, a szülők határbiztosításáról szól. Arról, hogy mondjátok el nekem, kedves szüleim, meddig mehetek el – még ha nem is ezekkel a szavakkal kéri egy dackorszakban vagy kamaszkorban lévő gyerek. Ezt azonban a szülők gyakran nem értik, ehelyett csak annyit látnak, hogy idegesít ez a gyerek, provokál ez a gyerek, azt akarja, hogy haragudjak rá.”

„Azok a szülők, akik tudatosak a gyerekek nevelését illetően, még nem fognak minden problémát megúszni.”

„Nemcsak a kamaszok különbözőek, hanem egy adott gyerek kamaszkora is nagyon sokféle. Szülőként pedig hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a korszak végig ugyanolyan, elkönyveljük a gyereket valamilyennek, miközben egyáltalán nem biztos, hogy ő is csak kamaszként azonosítja magát, hanem néha ilyen, néha meg egészen másmilyen.”

„Az sem jó, ha túl távol vannak a keretek, hiszen veszélybe kerülhet a gyerek – ezért szülőként nagyon jól el kell találni a határképzést.”

A partnerként való kezelésről és a parentifikációról

Annak érdekében, hogy elkerüljük a túl laza határokból fakadó veszélyeket, szülőként hajlamosak vagyunk túl közel meghúzni őket. Nem könnyű megtalálni az arany középutat, ki kell tapasztalni, mik azok a döntések, amelyekért már biztonsággal felelősséget tud vállalni egy gyerek, és mi az, amivel felesleges terhet rakunk rá.

„Az az ambivalens ebben, hogy annak a gyereknek, akit éppen parentifikálnak, lehet, hogy ez jó. Azt érzi, hogy fontos, számít, amit mond, tud dönteni, a szülei értik, hogy ő is ért már ezt-azt a nagyok dolgából, miközben ez érzelmileg megterhelő lehet. Hiszen ha dönthet, akkor felelőssége is van, amit lehet, hogy még nem tud felmérni.”

„Nem biztos, hogy a parentifikáció megelőzhető.”

„Egész magabiztosan tudhatja a szülő – ha korábban jelen tudott lenni –, hogy mekkora felelősséget bír el a gyerek.”

„A családi rendszerben két alrendszer van: a szülői alrendszer és a gyermeki alrendszer, a kettő között pedig hierarchia van. Ez nem jelenti azt, hogy elnyomás van, vagy egy autoriter rendszer lenne, ahol félni kell a szülőktől, de mégis csak a szülő vonható felelősségre.”

„Amikor szülői szerepekkel ruházunk fel egy gyereket, a határait felrúgjuk.”

A keretekről és a határokról

Nem ideális, ha a keretek túlságosan merevek, de az sem, ha túl könnyen átjárhatók – ám mivel nem kamaszkorban csöppen a szülő a gyerek életébe, így a későbbi határok alapjait már sokkal korábban elkezdhetjük lefektetni. Bár a szexualitásnak egy bizonyos részét kamaszkorban fedezik fel a gyerekek, addigra már jó, ha megtapasztalják, hogy miként vannak ők a saját testükkel, az intimitással vagy az intim terekkel.

„Amíg még nincs jelen a kamaszok közötti kapcsolatban a szex, csak kézfogás meg szájra puszi van, akkor is jó, ha már tisztában vannak a védekezés fontosságával, a nemet mondás lehetőségével és azzal, hogy mit kell tenni, ha nemet hallanak valakitől.”

„A szexuális nevelés nem akkor kezdődik, amikor már valóban szexuális életet él a gyerek.”

„Ha egy gyerek ott szeretne aludni a barátjánál vagy barátnőjénél, akkor aludjon ott, ha ebben a másik gyerek szülei is benne vannak. Ami fontos, hogy addigra már lássam el azokkal az információkkal, amikre neki szüksége van ahhoz, hogy ő ott jól tudjon aludni: csak olyat tegyen, ami a másiknak is jó, és amit ő is szeretne csinálni.”

„Egy szülő-gyerek kapcsolatban a tiltás helyett a tudatosság a célravezető.”

„Ha a két család között nagyon nagy a gondolkodásbeli különbség, mondjuk, én azt gondolom, hogy a gyerek nem alhat ott, a másik szülő viszont azt gondolja, hogy alhat ott, csak másik szobában, akkor biztosítani kell mindkét családnak a másikat arról, hogy semmi olyan nem fog történni, ami ellenkezik bármelyikük elveivel.” 

Az identitásról és annak megalkotásáról

Sokszor halljuk, hogy amikor valaki kamaszkorba lép, a szülőknek el kell engedniük azt, aki korábban, a lázadó időszak előtt volt a gyerek. Azok a kamaszok, akiket engednek eltávolodni, később sokkal könnyebben találnak majd vissza.

„Az, amit a kamasz megél egy közös programban, egészen más, mint amit a szülő lát az adott helyzetben, és ennek nem az az oka, hogy a szülő rosszfej, hanem egész egyszerűen különbözünk egymástól, mások a receptoraink.”

„Az identitás nagyon komplex és ellentmondásokkal teli dolog, és rengeteg munkával, szereppróbálgatással jár kidolgozni azt.”

„Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a kamasz gyerekre, hogy valamilyen, miközben ő ezer dolog szeretne lenni, csak lehetőleg épp az nem, amit a szülő szeretne.” 

A reális elvárásokról

Szülőként a legtöbben azt szeretnénk, ha az, amit kérünk, elsőre célt érne – azonban a gyereknevelésben ez csak a legritkábban történik meg. Ennek oka pedig, hogy ahány ember, ahány felnőtt és gyerek, annyiféleképpen látjuk a környezetünket, és mindannyian máshogy priorizálunk, mást tekintünk fontosnak. 

„A kamaszgyerek más perspektívából szemléli a lakást, és bár konstatálja, hogy ott a szemetes zacskó, de nem köti össze azzal, hogy azt le is kéne vinni. Optimális esetben viszont, ha megkérjük, akkor leviszi.”

„A szülő azt szeretné, ha a gyereke minél előbb eljutna oda, hogy ha azt akarja, hogy a két nappal későbbi osztálykirándulásra legyen elég ruhája, akkor azt bizony két nappal korábban beteszi a szennyesbe – és ez nagyon-nagyon sokáig nem lesz még meg.”

„Tele vannak a kamaszkorú gyereket nevelő szülők félelmekkel, így a szabályok mennyiségével sokszor túllőnek a célon, az elvárásainkat meg rendszerint fölé- vagy alálőjük, mert nem tudjuk, hogy a gyerekünk valójában mire képes.”

A teljes adást itt hallgathatod meg: 

Kiemelt képünket készítette: Kerepeczki Anna/ WMN

Mózes Zsófi