Kult
TARTALOM-ELŐÁLLÍTÓ VAGY? GYERE, DOLGOZZUNK EGYÜTT!
Kult

Havas Juli: Nem a kitelepedés tesz hazátlanná, igenis lehet egyszerre két hazánk

Kult – 2024.09.19. – BSz

Ez nem egy szokványos interjú. Havas Juli nem az orvos-író, én nem az újságíró, hanem egy kicsit mindketten ugyanazok vagyunk: hazátlanok. Így a „bozgorság” olyan kiindulópont, ami ebben a beszélgetésben megengedi a könnyeket, a mélyebb kapcsolódást.

„Kivel éltem eddig? Ki vagyok én, hogy ennyi ideig éltem vele?”

Kult – 2024.09.18. – BG

Bátor előadás született a Jurányiban Halász Rita díjnyertes, Mély levegő című regényéből. A monodrámát Pálos Hanna játssza, aki egyúttal színházi alkotóként is debütál.

Magyar hangja Molnár Ilona – élet a szinkronstúdió kulisszái mögött

Kult – 2024.09.17. – SzHA

Nem túlzás azt mondanom: aki a 90-es évek második felében, a kétezres évek elején nézett tévét gyerekként vagy kamaszként, az ő hangján (is) nőtt fel. Bár még mindig nagyon fiatal, szinkronszerepek sokasága áll a háta mögött, és a 30 éves szakmai múlt ellenére sem tudja megunni ezt a hivatást.

Kimenő Radival: 5 kiállítás, amit látni kell idén ősszel

Kult – 2024.09.17. – FR

Jó ideje már az ősz jelenti számomra az elmélyülés, a megismerés, az apró részletek kibontásának idejét. És ha azt szeretném megfejteni, miért is jó múzeumba járni, akkor a válasz számomra ugyanez. Az idei ősz pedig bőven kínál muníciót ebből a szempontból.

Ők harcoltak azért, hogy mi nadrágot hordhassunk

Kult – 2024.09.16. – MLM

A nadrágviselés a női egyenjogúság egyik markáns jelképe lett, azonban a feminista mozgalmak előtt évszázadokkal is viseltek már a nők nadrágot.

Fehér Lili: valamiben „leg” akart lenni, így lett a legcsúnyább színésznő

Kult – 2024.09.16. – SzAE

Ma, amikor a politikai korrektség nevében szinte tojáshéjon lépkedve fogalmazunk már meg mindent, majdhogynem elképzelhetetlen az, hogy valaki nyilvánosság előtt azt mondja akár másról, akár magáról: csúnya. Ám ha ez elhangzik, arra garantáltan mindenki azonnal felkapja a fejét. Fehér Lili pontosan ezért hangoztatta mindenhol, hogy ő Budapest legcsúnyább színésznője. Legalábbis elmondása szerint.

Péterfy-Novák Éva: Mintha évtizedek óta folyamatosan szorítanék valamit

Kult – 2024.09.16. – MD

Az Egyasszony most tízéves, a jubileum kapcsán pedig írójával, Péterfy-Novák Évával beszélgetett az azóta eltelt időről Milanovich Domi – megpróbálva szétszálazni, mi az, ami változott, ami stagnál, ami múlékony, és ami nem.

„Az ember lehet exbuszsofőr, de soha nem lehet exgyilkos”

Kult – 2024.09.15. – DD

Együttérezni egy gyilkossal zavarba ejtő, mégis mindannyiunk érdeke, hogy ne a szörnyeteget lássunk bennük. Ebben segít Az ismert gonosz című könyv.

< 5 6 7 8 9 10 11 >