Olvasd el ezt a cikket, aztán nézd újra a filmet – ezúttal a díszlettervező szemével! (Vagy ne nézd újra, ha már most a füleden jön ki. De attól a cikk még érdekes.)

„Személy szerint élveztem, hogy kilencvenpercnyi romantikus menekülést nyújtok az embereknek a stresszes életükből, amikor nem kell gondolkodniuk semmin, csak nézni, ahogyan a fiú hajtja a lányt, elesik, aztán felkel és végül megkapja. Átvettem a stafétabotot Hugh Granttől, és futásnak eredtem vele.” Szentesi elolvasta a memoárt, és igencsak meglepte:

Ilyen az, amikor gyerekkori rajongásod sokáig kitart (de azért nem örökre szól).

A feminizmus már a XX. század elején is jelen volt hazánkban. Történész szerzőnk fantasztikus nőkről mesél nekünk, akiknek ma is rengeteget köszönhetünk:

Gyárfás Dorka utánajárt, hogy miként alkalmazkodtak a pandémiához a művészeti galériák, hogyan alakult át a piac, a vásárlási szokások, milyen művekre van most nagy(obb) kereslet, és mi lehet ennek az oka. Riportjában a műkereskedelem neves szakemberei mesélnek a tapasztalataikról: Virág Judit, Spengler Katalin, Pados Gábor és Schneller János.

Esküvői vonatozás, ahol összeérnek a múlt szálai.

„Le Carré hiánya pótolhatatlan veszteség, nem utolsósorban azért, mert egyike volt azon íróknak, akik emberként is méltók voltak saját szavaikhoz és eszméikhez, amelyeket papírra vetettek. Nagyon össze kellene szednem magam, hogy az ő tartásához hasonlót találjak kortársai között. De nem is kell. Amit megírt, amit az asztalra letett, amit itt hagyott nekünk, az tényleg önmagáért beszél. Nincs jelentősége semmi másnak.” Szombat este meghalt az egyik legnagyobb európai író, akire most a magyar kiadások szerkesztője emlékezik:

Nagyon hasznos találmány volt a golyóstoll, csak éppen az írás gyönyörűségét rabolta el tőlünk. Illetve rabolta volna, ha hagynánk. Ha nem rajonganánk mind többen és többen a szépírásért és a töltőtollakért. Érzéki kalandozás következik a tollak nyomában: