Balassi Bálint botrányos hódításai: ami a tankönyvekből kimaradt a szerelem költőjéről

–

„1554. lett Balassa Bálint, 20. octobris 9. órakor, délelőtt, szombat napon, Zólyomba” – írta a költő nagybátyja a családi feljegyzésekbe, miután Felvidék egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb családjába fiú született. Balassi nevelője a magyar protestantizmus egyik legnagyobb alakja, a költő és prédikátor Bornemisza Péter volt, feltehetően ő fedezte fel benne a költészetre való hajlamot is. Tanulmányai egy részét Nürnbergben végezte, és a család azt szerette volna, hogy egy előkelő nyugat-európai egyetem hallgatója legyen, de ez a terv nem vált valóra. Az apját, Balassa Jánost ugyanis hamis vádak alapján fogságba vetették, és miután sikerült megszöknie onnan, családjával együtt Lengyelországba menekült.

A fiatal Balassi a bujdosás ideje alatt írta meg szorult helyzetbe került családjának vigasztalására az első művét, a Beteg lelkeknek való füves kertecskét, amelyben egy lutheránus prédikátor elmélkedéseit fordította németről magyarra. 

Az apa egy idő után kegyelmet kapott a királytól, így a család hazatérhetett Magyarországra. Balassa János igyekezett jó viszonyban maradni az uralkodóval, ezért fiát az udvar szolgálatába küldte. A költőt szívükbe fogadták az előkelőségek: a visszaemlékezések szerint Habsburg Rudolf pozsonyi koronázásakor előadott juhásztáncával lenyűgözte a megjelenteket.

Amikor Balassi húszéves volt, az erdélyi fejedelem, Báthory István elleni hadjáratba küldték, amely során fogságba esett. A hamarosan lengyel királlyá is koronázott Báthory viszont nagy megbecsüléssel fogadta a szlovákul, horvátul, lengyelül, románul, törökül, németül és olaszul egyaránt beszélő, valamint a kardforgatásban is jeleskedő költőt – akit a hadjárataira is magával vitt. 

Balassi nem sokáig maradt Báthory szolgálatában: apja halálhírére huszonkét évesen hazatért. Ekkorra már termékeny költőnek számított, művein a legjelentősebb reneszánsz szerzők, főleg Francesco Petrarca hatása érhető tetten. Költeményeinek három fő témája volt: szerelmes, vitézi és istenes verseket írt.

A költészete hű tükre volt az életének: küzdött a múzsái szerelméért, nagy kedvét lelte a harcokban és az azokat követő mulatozásokban, időnként pedig bűnbánatot gyakorolt és vágyott a nyugalomra, amit Istentől remélt. 

Egri borok, egri nők

A költő huszonnégy éves korában szerelemre lobbant gyerekkori ismerőse, Losonczy Anna iránt, aki Ungnád Kristóf egri várkapitány felesége volt. Hogy közel kerülhessen a hozzá, hadnagyságot vállalt a török seregek által állandó zaklatásnak kitett végvárban. A fiatalasszony – akit verseiben szépnek, tiszta lelkűnek és okosnak mutat be Balassi – állítólag viszonozta a költő érzelmeit, aki szerelmét verseiben Júliának is szólítja, és a virágénekek hagyományait követve például a violával azonosítja.

Most adá virágom nékem bokrétáját,

Magához hasonló szerelmes virágát,

Kiben violáját kötötte rózsáját,

Úgy tetszik, hogy értem ebből ő akaratját.

 

Viola szép színe mutatja hívségét,

Rózsa piros volta hozzám nagy szerelmét,

Fejér rózsa penig mondja tiszta éltét;

Nésze mint mutatja bölcs és eszes elméjét!

(Kit egy bokrétáról szerzett – részlet)

 A románc azonban nem tartott sokáig, Ungnád Kristófot ugyanis a király kinevezte horvát bánnak, így a feleségével együtt el kellett hagynia Egert. Balassi viszont még három évig maradt a városban, és vad mulatozásokkal, valamint zsákmányszerző portyákkal igyekezett enyhíteni a Losonczy Anna elvesztése miatt érzett fájdalmán.

Miután a költő is búcsút intett Egernek, és visszatért birtokaira, folytatta a botrányokkal tarkított életet. A visszaemlékezések szerint a környékbeliekben óriási megütközést keltettek az önkényeskedései és a hajnalig tartó tivornyái. Hogy eltávolítsák a városaikból, egy fiatal özvegyasszony elleni erőszakkal vádolták meg a költőt. A vádiratok szerint Balassi áldozatát „megkergette a mezőn, letépte pruszlikját, és a nő erényét végül derék szolgája mentette meg, aki fegyvert fogott a vérmes úrra”. Zólyom és Selmecbánya polgárai az iszákosságát is felhánytorgatták Balassinak, amit a költő a következő szavakkal fogadott: „magunkét isszuk, nem a kurva anyjukét”.

Az életet nagy kanállal faló Balassi 1584-ben úgy döntött, megnősül. Az addigra már meglehetősen rossz hírű költő ezzel is megrökönyödést váltott ki, felesége – akit érdekből vett el – ugyanis saját unokahúga, Dobó Krisztina lett. A házasságkötés után pedig a sárospataki várat is elfoglalta, mivel azt a nő hozományának tekintette. Ezzel két pert is magára vont: várelfoglalásért és vérfertőzésért is feljelentették. A felesége – akinek hamar elege lett a zaklatott életből – hűtlen lett hozzá, házasságukat pedig később érvénytelenítették.

1587-ben Érsekújváron katonai szolgálatot vállalt Balassi, százlovas hadnagy lett. De nem töltött sok időt a felvidéki településen: elcsábította a várkapitány feleségét, és miután fény derült a viszonyra, menekülnie kellett. 

Közben a fülébe jutott, hogy Losonczy Anna megözvegyült. A költő ismét ostromolni kezdte korábbi szerelmét, házassági ajánlatot is tett neki. Az elszegényedett, előkelő társadalmi helyzetét elvesztő Balassi valószínűleg ismét érdekből szeretett volna házasodni. „Ha Isten segít, nagyúr leszek, ha másképp nem, farkam által” – írta a költő egyik barátjának.

Újra a várkapitány felesége

Az Anna- és Júlia-versek ihletője azonban hallani sem akart arról, hogy a megtépázott hírnevű, csapodár költő felesége legyen – inkább egy nála jóval fiatalabb főúrral kötötte össze az életét. Balassi az újabb csalódás miatt – és hogy távol legyen a peres ügyeitől – Lengyelországig menekült, és egy előkelő ismerőse, Wesselényi Ferenc debnói várában húzta meg magát. Vannak, akik azt állítják, itt is utolérte a végzete, és – ahogy korábban Egerben és Érsekújváron – újra szerelemre lobbant a várkapitány felesége iránt. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a Célia-ciklus verseit Wesselényiné Szárkándy Annához írta, de a legújabb kutatások szerint ezeknek a költeményeknek az ihletője egykori felesége, Dobó Krisztina volt. 

Mely keserven kiált fülemile, fiát

       hogyha elszedi pásztor,

Röpes ide-s-tova, kesereg csattogva

       bánattal szegény akkor,

Oly keservesképpen Célia, s oly szépen

       sírt öccse halálakor.

Mint tavasz harmatja, reggel ha áztatja

       szépen jól nem nyílt rózsát,

Mert gyenge harmattúl tisztul s ugyan újul,

       kiterjeszti pirosát,

Célia szinte oly, hogyha szeméből foly

       könyve s mossa orcáját.

Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll,

       fejét földhöz bocsátja,

Úgy Célia feje vagyon lefiggesztve,

       mert vagyon nagy bánatja,

Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve,

       vagy mint tavasz harmatja.

(Kiben az kesergő Céliáról ír)

Adj már csendességet

Balassi 1591 őszén visszatért Magyarországra, miután nagybátyja és egykori gyámja, Balassa András elhunyt. Ismét végeláthatatlan perek sokasága szakadt rá, és súlyos pénzhiányban is szenvedett, egyéb lehetőség híján bor- és lókereskedelemből próbálta eltartani magát. A folytonos csatározásokba belefáradt, bűnbánattal terhelt, szerelmi csalódásoktól megkeseredett költő ekkortájt, vagy még a lengyelországi bujdosása idején írta a talán legismertebb istenes versét.

Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!

Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr!

Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,

Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére!

Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,

Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg!

Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,

Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.

[…]

Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,

Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát;

Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,

Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!

(Adj már csendességet – részlet)

 

A rejtélyes Fulvia

Az 1593-ban elkezdődő tizenöt éves háború – amely a Habsburg és az Oszmán Birodalom összecsapása volt a Magyar Királyság területén – új reményekkel kecsegtetett Balassi számára. Visszafoglalta családja divényi és kékkői birtokait, majd csatlakozott az Esztergomot ostromló császári seregekhez. 

Ekkortájt újra szerelmes lett, titokzatos múzsáját Fulviának nevezte el.

Lettovább Júliát, s letinkább Céliát

ez ideig szerettem,

Attól keservesen s ettől szerelmesen

vígan már búcsút vettem,

Most Fulvia éget, ki ér bennem véget,

mert tüzén meggerjedtem.

(Fulviáról)

Balassi hányatott élete Esztergomban ért véget: egy csata közben egy szakállas puska golyója mindkét combját szétroncsolta. Tizenegy napnyi szenvedés után hunyt el, feltehetően vérmérgezés következtében. Unokaöccse, Balassa Zsigmond, így tudósított a költő haláláról: „Anno 1594 die 19. Maii Esztergom vára vívásakor, midőn ostromnak mentenek az vízvárnak, lőtték meg Balassa Bálint Uramot az ostromon. Minden két combján átalment az golóbis, de csontot és ízet nem sértett. Vesztette az barbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélyoknak és holt meg hertelen die 30 eiusdem.” 

Hegedűs Géza író, történész úgy véli, Balassi élete „kimeríthetetlen téma”, amelyből regényeket, drámákat lehetne írni, a költő egyénisége pedig „egyszerre vonzó és riasztó.”

Források: irodalmijelen.hu; mult-kor.hu; Index; rubicon.hu; home.hu.inter.net; jelesnapok

Kiemelt kép: Wikipedia / Szilas; Wikipedia / Encyclopaedia Humana Hungarica

Nádudvari Péter