Több meglepetés is érte az elmúlt időszakban a Beatles kedvelőit. A zenekar tavaly novemberben egy új dallal jelentkezett, a Now and Then címet viselő zeneszám (erről ITT írtam korábban) a mesterséges intelligenciának köszönhetően jött létre egy recsegő-ropogó felvételből – 53 évvel a banda feloszlását, 43 évvel John Lennon és 22 évvel George Harrison halálát követően.

A napokban ismét örülhettek a rajongók. Bejelentették, hogy ötven évvel a bemutató után, májustól egy streamingszolgáltónak köszönhetően újra látható lesz az együttesről készült Let It Be című dokumentumfilm, és All You Need Is Love címmel egy olyan könyv is megjelent, amely az együttes és a tagok életének legfontosabb mozzanatait idézi fel.

Büszke apa

A legújabb jó hír pedig: Paul McCartney fia, James a közösségi oldalán tudatta a követőivel, hogy közös dalt alkotott John Lennon fiatalabbik fiával, Sean Onóval: „Itt a Primrose Hill! Nagy izgalommal osztom meg veletek a legújabb dalomat, amelyet jó barátommal, Sean Ono Lennonnal közösen írtam. Úgy érzem, ennek a dalnak a megjelenésével elkezdődik valami. Nagyon várom, hogy újabb zenékkel jelentkezhessek.”

A zeneszámot maga Paul McCartney is megosztotta, és a posztjából arra lehet következtetni, hogy a legenda örült a második generációs Lennon-McCartney dalszerzőpáros összeállásának. 

A Primrose Hill keletkezésének hátteréről a következőt mesélte James McCartney: „Gyerekkoromban egy szép nyári napon volt egy látomásom Skóciában: láttam lelki szemeim előtt azt a valakit, aki az igaz szerelmem és a megmentőm. A Primrose Hill című dal arról szól, hogy egyszer majd újra megtalálom őt.”

Nehéz örökség

James McCartney egyébként már az anyatejjel együtt magába szívta a zene és a koncertezés szeretetét. Élete első két és fél évét ugyanis a szülei, Linda és Paul McCartney Wings nevű zenekarának turnéin töltötte. „A zene mindig is fontos volt számomra. Imádok fellépni, nagyon szórakoztató! Igaz, néha idegőrlő is tud lenni, főleg azért, mert nagyon felpörgök a színpadon. Végül azonban, amikor kinézel a közönségre, és látod, hogy kapcsolódnak a zenéhez, amit írtál, rájössz, mindenképpen megéri. Csodálatos és gyönyörű élmény”vallotta egy interjúban.

A zenész többször is elmondta, hogy sokat köszönhet popikon édesapjának – akivel több közös dalt is jegyez –, de az, hogy egy egykori Beatles-tag gyermeke, egyáltalán nem teszi könnyűvé számára azt, hogy betörjön a zeneiparba.

„Nehéz felnőni a legendás együtteshez. […] Apa is az egykori zenekarának az árnyékában élt. Amikor a Wingssel turnézott, sokan megszólták. Én pedig álnéven kezdtem zenélni, csendben indítottam be karrierem. Ki kellett várnom, hogy a dalaimat és magamat is felvállaljam a nyilvánosság előtt. Most már viszont úgy gondolom, nem akarok egy helyben üldögélni, szeretnék tovább menni az utamon.

A Primrose Hill másik szerzője, a több hangszeren is játszó Sean Ono Lennon is letette már a névjegyét a zene világában. Édesanyja, Yoko Ono albumain szerepelt, és tagja volt egy Cibo Matto nevű, alternatív rockot játszó zenekarnak is, mellette pedig saját dalokat és filmzenéket is írt. Szólókarrierje során eddig négy albumot adott ki.

Sokan bíznak benne, hogy a párosnak nem a Primrose Hill volt az utolsó közös dala.  

„Imádom! Úgy hangzik, mint egy Beatles-dal. Gyönyörű ez a szám, remélem, folytatják a közös munkát. Biztos büszke a két apa”írták a rajongók. Vannak, akik pedig azt szeretnék, hogy egy komplett második generációs Beatles szülessen: „Egyszer az életben nem történhetne meg, hogy mind a négy Beatles-csemete: Sean Lennon, James McCartney, Dhani Harrison and Zack Starkey összeálljon egy dalra? Istenem, kérlek, add meg!”

Források: theguardian.comPaulMcCartneyJamesMcCartneyMusicWMNnepszava.hucloserweekly.com

Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Christopher Polk / Contributor; Getty Images/ Danny Martindale / Contributor

Nádudvari Péter