Titkok a leghíresebb dalok mögött: Paul McCartney 79 éves!

–

Yesterday

1965-öt írunk. Paul McCartney egy reggel úgy ébredt akkori barátnője, Jane Asher otthonában, hogy egy dallam járt a fejében. Gyorsan zongorához ült, hogy lejátssza, majd lejegyezze, mielőtt elfelejtené. Úgy gondolta, már hallotta korábban valahol. Arra gyanakodott, hogy a szintén zenész édesapja játszhatta neki még régebben, és eredetileg egy régi jazz-standard. Sokáig aggódott, hogy a plagizálás vádja érheti: „Heteken át kérdezgettem a zeneiparban dolgozó ismerőseimet, hallották-e valaha. Az egész olyan volt, mint egy rendőrségi ügy. De miután senki nem ismerte, egy idő után úgy döntöttem, az enyém” – idézte fel később ezt az időszakot McCartney. 

2006-ban egy olasz zeneszerző, Lilli Greco a Rai 2 tévéadó egyik adásában azt az állítását igyekezett bizonyítani, hogy a Yesterday kísértetiesen hasonlít egy 1895-ből származó, Piccere című nápolyi dalra. Szavainak hitelt adva a stúdióban lévő zongorán el is játszotta, rávilágítva arra, hogy mind a refrén, mind a versszakok dallama szinte teljes egészében ugyanaz, mint a Beatles sikerszámánál. Greco elmesélte még azt is, hogy amikor Londonban megismerkedett Brian Epsteinnel, a Beatles menedzserével, ő elárulta neki, hogy John Lennon és Paul McCartney egyaránt rajonganak a régi nápolyi dalokért.

Ez a feltételezés mindenképpen érdekes és elgondolkodtató, azonban azon tényen, hogy a Yesterday a poptörténelem egyik legnagyobb slágere lett, valamint feldolgozások ezreit szülte (például Ray Charles, Elvis Presley, Aretha Franklin, Frank Sinatra, a Boyz II Men, Plácido Domingo) nem változtat. 

Let it be 

1969 januárjában, amikor a Let it be című nagylemez felvételei folytak, a zenekar tagjainak gondolatai sokszor már a saját, a többiektől független terveik körül forogtak (szólónagylemezek, filmforgatások stb.). Rendkívül feszült hangulatban zajlott a stúdiómunka. Paul McCartney vezérszerepre törekedett, saját elképzeléseit ráerőltetve a többiekre. John Lennon új párja, Yoko Ono is rendszeresen jelen volt a próbákon, ez nagyon feszélyezte a többieket. Lennon ráadásul akkoriban erősen kábítószerezett is. A szólógitáros, George Harrison nehezményezte, hogy nem tekintik egyenrangú szerzőnek a Lennon–McCartney-tandemmel, és figyelmen kívül hagyják az ötleteit. Ringo Starr, a dobos nyugodt természeténél fogva igyekezett békés mederbe terelni az összezördüléseket – inkább kevesebb, mint több sikerrel. Különösen Lennon és McCartney között voltak idegőrlő viták, amelyek esetenként csaknem tettlegességbe torkolltak. 

Már korábban is voltak jelei annak, hogy kialakulhat egy ilyen helyzet. Brian Epsteinnek, a zenekar menedzserének halála (1967-ben gyógyszer-túladagolás következtében hunyt el) óriási törést jelentett a csapat életében. Egy évvel később a White Album felvételei egyre zaklatottabb, ingerültebb légkörben zajlottak.

McCartney érezte a feloszlás előszelét, és nagyon megviselte. Önpusztító életet élt: sokat éjszakázott, ivott, drogozott. Ebben az időszakban egyik éjszaka az 1956-ban elhunyt édesanyja, Mary jelent meg álmában. Arra kérte, ne tépelődjön a dolgokon, hagyja, hogy azok maguktól megoldódjanak.

(Erről – és a tudatos álmodásról – bővebben írtunk ebben a cikkben.)

Ez az álom ihlette az azonos című albumon megjelent Let it be megírását, amelynek az első sorában megjelenő Mother Mary („When I find myself in times of trouble, Mother Mary comes to me”) még véletlenül sem Szűz Mária, ahogy sokan gondolták. Hanem Paul McCartney édesanyja, Mary Mohin McCartney.

Eleanor Rigby 

Paul McCartney 1966-ban komponálta ezt a dalt, amely a Revolver című Beatles-albumon található. A dallam és a szöveg első sora zongorázás közben született. Az eredeti címadó név, ami McCartney eszébe jutott, nem az Eleanor Rigby volt, hanem a Miss Daisy Hawkins. Így emlékezett vissza a dal születésére: „Épp a zongoránál ültem. Az első néhány ütem csak úgy hirtelen jött, a név pedig már egy ideje a fejemben járt… »Daisy Hawkins picks up the rice in the church.« Nem tudom, miért. Akkor ezen kívül többre nem jutottam, úgyhogy egy napra félretettem. Később gondoltam McCartney atyára (Father McCartney) és a magányos emberekre („all the lonely people”) mint a dal folytatására. De úgy gondoltam, hogy az emberek azt hinnék, hogy az egész édesapámról szól. A papám egy vidám fickó. Felütöttem a telefonkönyvet, és így találtam a McKenzie nevet.”

A dalban Eleanor Rigby magányos idős asszonnyá válik, akinek a hangulatán még az is ront, hogy a templomban az esküvőkön a boldog párokra dobott rizst takarítja el. A másik megjelenő karakter, a templom papja, McKenzie atya szintén magányosan él, esténként zoknit kötöget. Az utolsó versszakban Eleanor Rigby temetése jelenik meg, amin senki sem vesz részt. A földi maradványait McKenzie atya helyezi a kiásott sírba. 

Bár McCartney többször is megerősítette, hogy a történet és az abban szereplő személyek a képzelete szülöttei, sokan nem hittek neki.

Ráadásul a nyolcvanas években Liverpool külvárosában, a wooltoni Szent Péter-plébánia temetőjében megtalálták egy bizonyos 1895 és 1939 között élt Eleanor Rigby sírját, aki azonban a kitalált karakterrel ellentétben nem magányosan, hanem egy Thomas Woods nevű férfi feleségeként élt. A temetőben egy másik sírkövön pedig a McKenzie név szerepel. McCartney cáfolta, hogy ez a két sír lenne a nevek forrása, de azt nem zárta ki, hogy a tudatalattijának tulajdonítható a karakterek elnevezése.

Lennonnal egyébként először 1957-ben annak a templomnak a kertjében találkozott, amelynek temetőjében Eleanor Rigby és McKenzie nyugszanak. A hely a Beatles-rajongók egyik zarándokhelyévé vált. 

Hey Jude 

Ezt a dalt Paul McCartney 1968-ban írta. Első sorai akkor születtek meg, amikor egy nyári délután a Lennon család háza felé autózott, hogy meglátogassa az akkor ötéves Juliant, a válófében lévő John Lennon és Cynthia Powell gyermekét. Az egyórás autóút közben McCartney arra a sok közös élményre gondolt, amiket abban a házban éltek át, és arra készült, hogy vigasztalja a szülei válása miatt nehéz időszakot átélő fiút: „Nagyon jó kapcsolatban maradtam vele, tündéri kölyök volt – mesélte. – Ahogyan autóztam hozzájuk Weybridge-be, dúdolgattam egy dalt magamban, és a fejemben megszületett egy szöveg: »Hey, Jules, don’t make in bad.« Később lett belőle Jude, mert ez jobban hangzott.” 

Többen félreértelmezték a dal szövegét, és hozzájuk szólónak gondolták.

Lennon nagy lelkesedéssel fogadta, mert úgy gondolta, hogy a dal neki szól, méghozzá a Yoko Onóval való kapcsolata miatt. Mások azt hitték, hogy a megírását a zenekaron belüli egyre erősebb ellentétek inspirálták, amiben Onónak nagy szerepe volt. Judith Simons újságírónő is úgy vélte, hozzá szól a McCartney-szerzemény. Simons fontos volt a zenekar életében. Sok titok tudója, mivel a tagok úgy gondolták, nem tartozik a szenzációhajhász zsurnaliszták közé, így a bizalmukba fogadták.

A stúdiómunka nem ment könnyen. A dal felvételén részt vett egy 36 tagú nagyzenekar is. Ringo Starr még a mosdóban volt, amikor a többiek már elkezdték játszani a dalt, épphogy odaért a dobhoz, amikor be kellett lépnie. Paul McCartney és George Harrison között nézeteltérések voltak a hangszerelést illetően. A 36 tagú nagyzenekar egyik tagja nem volt hajlandó tapsolni a refrén közben. A felvétel alatt káromkodások is elhangzottak, ezek egy része az elkészült lemezen is hallható. 

Sokáig nem adódott alkalom Paul McCartney és Julian Lennon közt arra, hogy beszéljenek a Hey Jude-ról. 1987-ben azonban New Yorkban találkoztak, ekkor lett erre lehetőségük: „Azt mesélte Paul, hogy annyi évvel ezelőtt sokat gondolkozott a körülményeimről, azokon a dolgokon, amiken keresztülmentem. Gyakran találkoztam vele. Többször, mint apával. Nagyszerű barátság volt ez, és úgy tűnik, hogy sokkal több fénykép is készült akkortájt, ahogy Paullal játszom, mint ahány kép készült apával” – emlékezett vissza Julian. Sokat jelentett neki ez a dal. Ezt azzal is bizonyította, hogy a demofelvételt ő maga vásárolta meg egy 1996-ban megrendezett aukción, huszonezer fontért. 

Isten éltesse Paul McCartney-t! 

Nádudvari Péter

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT; Molnár Imre – Molnár Gábor: Halhatatlan Beatles. Magánkiadás, Budapest, 2001

Kiemelt kép: Getty Images/Mick Hutson/Redferns