Maxine: egy sötét kettős gyilkosság érdektelen mellékszála

–

A kettős gyilkosság

2002-ben megrázta Nagy-Britanniát és az egész világot a hír, hogy két tízéves kislány eltűnt az angliai Soham nevű kisvárosban. Anglia addig legnagyobb szabású nyomozása indult az eltűnt gyerekek után, és alig két héttel később megtalálták az elégetett holttesteket egy közeli erdőben. Már a nyomozás elején a rendőrök látóterébe került Ian Huntley, a helyi iskola gondnoka, aki az utolsók között látta élve a lányokat. Ezt maga Huntley mondta el a hozzá kiérkező nyomozóknak. Úgy tűnt, a férfi szívesen segít a rendőrségnek, nála pedig csak a barátnője, Maxine volt odaadóbb a lányok megtalálásának segítésében: megtörten fotózkodott a helyi lapban az egyik kislány, Haley által neki rajzolt búcsúképeslappal, ugyanis a nő asszisztensként dolgozott egy ideig a gyerekek osztályában.

És bár Huntley is a lehetséges gyanúsítottak között volt, hamar lehúzták a listáról, amikor Maxine biztosította a rendőröket: otthon volt, amikor Huntley a lányokkal beszélgetett a házuk előtt, csak éppen fürdött. Így a férfiról már a nyomozás kezdetén elterelődött a gyanú, csakhogy hamar kiderült: az alibije hamis vallomásra épül. Maxine ugyanis nem volt otthon akkor, a szüleit látogatta meg egy másik városban, és egy nappal később érkezett csak haza Sohambe a férfi kérésére. Huntley alibijét, hogy ne legyen gyanús, minden részletre kiterjedően kitalálták és átbeszélték, Maxine alaposan kitakarította a házukat, és azt a látszatot keltették a nyilvánosságban, hogy nagyon aggódnak a gyerekekért

– a gyilkos még beszélt is az egyik áldozat apjával, együttérzéséről biztosította, és azt mondta neki, reméli, hogy hamar előkerülnek a lányok.

Csakhogy azon a vasárnapi korai estén, amikor Ian Huntley összefutott a házuk előtt a lányokkal, nem csak trécselt velük. Elmondása szerint az egyiküknek vérzett az orra, ezért a házba invitálta őket. Hogy ott mi történt pontosan, nem tudni, a férfi verziója – miszerint az egyik lány fejjel előre beleesett a vízzel teli fürdőkádba és megfulladt, a másik gyerek pedig akkor vesztette életét, amikor befogta a száját, hogy ne sikítson – sok ponton logikátlan és hibádzik.

Ami tény, hogy a lányok nem jöttek ki élve a házból, a holttesteket pedig Huntley egy közeli erdőben felgyújtotta. A kislányok pólójának szövetét a férfi autójában, a gondnoki szertárban pedig néhány holmijukat találták meg, így kétség sem fért hozzá, hogy ő a tettes – Huntley-t és Carrt pedig letartóztatták. Ian Huntley kétszeres életfogytiglanit kapott, amiből minimum negyven évet kell rácsok mögött töltenie – ebből húsz már letelt –, Maxine-t pedig három és fél év letöltendőre ítélték hamis tanúzás és a nyomozás akadályozása miatt.

Carr persze tagadta, hogy tudott volna a gyilkosságokról, ám Huntley később azt vallotta, beavatta a nőt a szörnyű titkába. Hogy mi az igazság, sosem derült ki. A Maxine című sorozat pedig ezt a kérdést feszegeti – hiába.

A ragadozók tankönyvi példája

Ahogy a sorozatból is kiderül, Ian Huntley nem jó ember: komplexusokkal terhelt, indulatos férfi, aki félelmeit és önbizalomhiányát erőszakossággal kompenzálta, kapcsolatuk Maxine-nel pedig korántsem volt felhőtlennek nevezhető. Betegesen féltékeny volt, nemegyszer bántalmazta a nőt verbálisan és fizikailag is.

Ian Huntley még ennél is sötétebb oldala a kiskorú lányokhoz való vonzódása: korábban többször is megvádolták gyerekek ellen elkövetett szexuális abúzussal, ám sosem tudták rábizonyítani, ezért minden alkalommal elengedték.

Ítélet híján pedig ezek az ügyek nem kerültek bele az aktájába, ennek tulajdonítható, hogy hiába ellenőrizték a férfi hátterét, állást kapott a sohami általános iskola gondnokaként.

A kislányok tehát ismerték a férfit, és Maxine Carrt is, utóbbival jóban is voltak, amíg a nő az osztályukban dolgozott, emiatt megbíztak Huntley-ban, amit a férfi aljas módon kihasznált.

Huntley tehát azon pedofil ragadozók tankönyvi példája, akiket már csak akkor sikerült elkapni, amikor emberéletek vesztek oda. 

Súlyos téma súlytalan kérdése

A sorozat mégsem azt a problémát boncolgatja, hogy hogyan kerülhetett gyerekek közelébe egy kiskorúak elleni nemi erőszakkal vádolt férfi. Nem keresi és világítja meg a rendszerszintű problémákat, nem mutatja be, milyen nehézségekbe ütközik az igazságszolgáltatás, amikor ilyen ragadozókról van szó. Ezek ugyanis most is nagyon aktuális kérdések, amiket megérné a figyelem középpontjába helyezni, hiszen mindannyiunkat érint, akár Angliában élünk, akár máshol a világon.

Ehelyett egy sokkal érdektelenebb kérdést állít a történet középpontjába: vajon Maxine tudta-e, hogy a barátja ölte meg a lányokat?

A háromszor ötvenperces epizódokban bemutatják Huntley és Carr bántalmazó viszonyát, és amúgy kiválóan fenntarják a feszültséget azért, hogy mindig bizonytalanok legyünk abban, hogy mit tud a nő és mit nem. A sorozat közben végig az pörgött a fejemben, vajon tudja-e Maxine, hogy egy gyilkossal él, vagy tényleg hisz az ártatlanságában. De ez a teljes történet szempontjából olyan bagatell kérdés, hogy egy ponton rá is szóltam magamra: nem ez a lényeg. Aztán szomorúan konstatáltam a harmadik rész végén, hogy mégis. Az alkotóknak valóban az volt a szándékuk, hogy újra és újra feltegyük magunknak a kérdést: mit tud Maxine?

Csakhogy ez összességében teljesen mindegy: Maxine Carr a három és fél éves büntetésének felét leülte, majd szabadult, új személyazonosságot kapott, és azóta is inkognitóban él.

A nézők és úgy általában a társadalom szempontjából lényegtelen, hogy tudta-e.

Ha igen, egy szörnyeteggel több jár az utcán, de nem tehetünk ellene semmit, a hamis tanúzásért pedig amúgy is ült. Ha pedig nem tudta, akkor pláne nem történik semmi. Az egyetlen releváns verzió az lehetett volna, hogy biztosan tudjuk, a nő nem tudott arról, hogy egy szörnyeteget véd – ekkor ugyanis Maxine becsületét adhatta volna vissza a sorozat, mivel a többség úgy véli, a nő tudott a gyilkosságokról. 

Ám mivel egyértelmű válasz nincs és valószínűleg soha nem is lesz, az érdeklődésünk hamar elvész a címszereplő iránt, aki nem egy túl érdekes karakter, hiszen alig tudni valamit a motivációiról.

Ami miatt mégsem unalmas a sorozat, az a gyilkosságok története, amit korrektül elmesélnek. Valamint a színészek játéka is kiemelkedő: Jemma Carlton mindent kihozott Maxine-ből, amit ki lehetett, Scott Reidtől Ian Huntley-ként pedig most is kiráz a hideg, lenyűgözőt alakít – ha lehet ilyet írni egy kétszeres gyerekgyilkos pedofil megformálásáról.

A Maxine tehát nem rossz sorozat, de sokkal fontosabb kérdéseket lehetett volna benne boncolgatni. Ha nem ismered a sohami gyerekgyilkosságok történetét, még érdekes is lehet, de az utóíze elég keserű, mert egy olyan történet teljesen érdektelen szempontját mutatja be, ami helyett érvényes, és a mai társadalomra nézve is fontos kérdéseket is lehetett volna feszegetni. Ezért viszont kár volt feltépni a hozzátartozókon húsz évvel ezelőtt ejtett mély sebeket.

A Maxine a HBO Max kínálatában érhető el.

Kiemelt kép: HBO Max

Dián Dóri