A Last of Us nem annyi, hogy mész és lősz – Mitől lesz jó egy játék filmfeldolgozása?

–

Kiss Imi videójáték-kritikus, filmes szakember Bevezetés a videojáték-dramaturgiába című kurzusán már 2017-ben oktatta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a Last of Us-t.

„Ez a játék nagyon erős sztorival rendelkezik, és eleve filmes nyelvvel mesélik a játékban is – épp ezért lehetett már akkor is látni a benne rejlő potenciált. . . Azt is mondhatnám, nem volt nagy truváj átemelni, de ez persze nem igaz. Hiszen a filmes adaptációk döntő többsége azon bukik el, hogy a játékban van egy olyan látvány, atmoszféra, zene, hang, illetve játékmenet, ami passzív szemlélős médiumra átültetve nem működik.”

@vxhoedits they recreated this scene so perfectly man #thelastofus #tlou #thelastofushbo #joelmiller #elliewilliams #hbomax #ps5 #ps4 #pedropascal #bellaramsey #thelastofus2 #comparison #fyp #viral ♬ original sound - Alan 😈😅

Sok a buktató, de nem lehetetlen küldetés

„Hamarosan érkezik a Borderlands nevű játékból készült film – mondja Kiss Imi –, amit itt forgattak Magyarországon. A játékban mocskosul erős karakterek vannak, bombajó a sztori, de nem olyan filmes, mint a Last of Us. Ott is vannak tök jó átvezető animációk, de nem azzal a szemlélettel készült, mint a Last of Us. Aggályos lehet az is, hogy olyan környezetben játszódik, amivel nehezebb azonosulni, kiborgokkal van tele, s bár van egyfajta Mad Max-szerű hangulata, azért mégiscsak onnan indulunk ki, hogy már belaktunk egy csomó bolygót, ami nem biztos, hogy olyan jól működik, mint a jelenlegi világunk posztapokaliptikus verziója.” 

A Last of Us-őrület olyanokat is beszippantott, akik soha egyetlen percet sem játszottak a játékkal. „Azt tapasztalom ­– magyarázza Kiss Imi –, hogy aki nem ismeri a játékot, annak nagyon beütött, aki ismeri, az meg pontosan tudja, mennyivel tud többet tud a játék. Mondok egy példát: az utolsó részben, amikor Joel kinyír mindenkit a kórházban, az a játékban egy hosszabb szekvencia. Benne van az a feszültség, hogy nem tudod, a következő sarkon van-e valaki, vagy sem. Az, hogy te nyomod a gombot, olyan pluszt ad, ami iszonyatos erővel hat magára a játékosra. Fontos viszont, hogy ha jó az alapanyag, akkor is jó lesz, ha leveszed a gameplayt róla. Csakhogy vannak játékok, amelyeknek a gameplay olyan magja, hogy anélkül a maradék mint kártyavár dől össze.”

Szerencsére nem a Last of Us az egyetlen ígéretes alapanyag. „Ugyanilyen jó a Detroit, amiből lehetne kiváló adaptációt készíteni. Négy éven át fejlesztették a játékot, az élőszereplős forgatás elképesztően hosszú volt: száz napot szántak a szöveges-, és kétszázötvenet (!) az akciójelenetekre. Minden egyes leágazást leforgattak színészekkel, kaszkadőrökkel, azaz bármerre vitted is a sztorit, az ki volt dolgozva.

Sokkal kockázatosabb a tavasszal érkező Super Mario-mozi. Ebben az esetben a játékok zsenialitása a játékmechanikai újításokban rejlik, ott maga a játékélmény, a játékos megörvendeztetése a lényeg. Én emiatt nagyon várom a filmet, mert irtó kíváncsi vagyok, ugyanakkor kicsit félek is, hogy milyen sztorit kreáltak hozzá. A Sonic, amit nagyon sokan szeretnek, ugyanígy egy erős karakter köré írt sztorival lett sikeres.”

Ne legyen hangos, buta akciófilm

Hauschel Tamás filmes szakíró maga is nagy gamer, így Kisshez hasonlóan mindkét szempontrendszerre van rálátása. „Szerintem akkor lesz jó egy adaptáció, ha nem úgy nyúlnak az alapanyagához, hogy mindenáron próbálnak beleerőszakolni valami hollywoodi butaságot. Neil Druckmann forgatókönyvíró belátta azt, hogy amit Hollywoodban akarnak csinálni az alapanyagból, annak az lesz a vége, hogy egy nagy, hangos buta akciófilm lesz a végeredmény.

Valamiért ezt nagyon szereti Hollywood: jó példa rá a Resident Evil, aminek van egy jó sztorija, nem is kellene nagyon hozzányúlni, legfeljebb a párbeszédeket filmes dialógusokká alakítani. Csak hát mégis úgy gondolták, sokkal jobb lesz az nekünk, hogy Milla Jovovich beugrat egy chopperrel egy templom ablakán.”

A filmes szakíró hoz másik jó példát is: „Az Arcane című, League of Legends játékból készült sorozat azért jó példa, mert a játéknak nincs igazán alapsztorija, de kapott egy olyan történetet, ami tök jól illeszkedik a játékhoz, és mindenki imádja, mert értő emberek szívvel-lélekkel írták meg.”

Kiss helyesel: „Szórakoztató látni például, ahogy amiatt hőzöngenek azok, akik nem ismerik az eredeti játékot, hogy a Last of Us-sorozat harmadik epizódja egy meleg pár szerelméről szól. Miközben ez a szál már a tíz évvel ezelőtt megjelent játékban is benne volt. Ráadásul, ha engem kérdeztek, az egyik legszebb, legemberibb szerelmes történet, amit valaha vászonra vittek.”

Túlélés vagy szemlélődés?

Hauschel szerint a jó irány az, amit a Last of Us-nál láttunk: „Neil Druckmann plusz még egy ember (jelen esetben Craig Mazin, aki túl van egy Csernobilon, szóval éppenséggel tudja, hogy kell posztapokaliptikus hangulatot teremteni) nekiül, és nem olyan dolgokat változtat a forgatókönyvön, ami buta őrülethez vezet, hanem megtartja, ami jó, és hozzáad olyasmit, amitől jobban működik sorozatként.

A Last of Us-sorozat még nekem is sokat tudott adni, pedig az egyik kedvenc játékom, az elsőt kétszer játszottam ki, a másodikat egyszer.”

„Na igen. A Last of Us II – mondja Kiss Imi, némileg előrevetítve a második évad útját ­– az olyan, hogy az I-et szorozd meg tízzel. Lelkileg kőkemény. Kijátszottam, majd döbbenten néztem a stáblistát, az volt az első gondolatom, hogy akármilyen jó volt is, nem akarom még egyszer kijátszani, annyira megterhelő.” 

Kiss itt hívja fel a figyelmet arra, amibe azok, akik nem játszottak ezekkel a játékokkal, valószínűleg nem gondolnak bele:

„A Last of Us mottója a túlélés mindenáron – és ez akkor, amikor cselekvő részese vagy a történetnek, nagyon durva tud lenni. Amikor rájöttem, hogy kannibálok között vagyok… Hát majdnem rosszul lettem.

A gameplay része értelemszerűen kimarad a filmes adaptációkból, de ha nem játszottad, nem is hiányolod. Aki viszont igen, az tudja, mennyit képes hozzáadni az élményhez: miközben mész A-ból B-be, hangokat hallasz, áttör egy ajtót egy zombi, és rád ront… Iszonyat para! Vagy például a Last of Us-ban nagyon ki van számolva, miből mennyid van: lőszer, kötszer stb., ha hibázol, rettegsz, hogy úristen, hol tudsz majd legközelebb hozzájutni ezekhez.”

@vxhoedits we are finally getting one of my favorite scenes in the game🙏🏽 #thelastofus #tlou #joelmiller #elliewilliams #tloudavid #pedropascal #bellaramsey #comparison #fyp #viral ♬ original sound - Tatulii

Félresikerült próbálkozások

A videójáték-kritikus azt mondja, az egyik legkézenfekvőbb példa a biztos bukásra a Mortal Kombat. „Játékként mocsok jó, de a hozzá írt sztori, az egyszerűen nem ugyanaz a szint.”

Hauschel megerősíti ezt:

„Istenem, de pocsék tud lenni, amikor van egy játék, mint a Doom vagy a Mortal Kombat, amit imádsz, és aztán csalódnod kell a filmben! Utóbbi egyébként érdekes kérdés: volt egy film harminc évvel ezelőtt belőle, ami akkor, gyerekként még tök jónak tűnt. Sőt: egyik kedvencem volt. Ma már meg se bírom nézni.

Az újba pedig behoztak vadonatúj szereplőket, ami tök felesleges volt, hiszen a Mortal Kombat múltja tele van jobbnál jobb karakterekkel. Ez a fajta újítás irtó káros, a rajongó se ezt akarja látni. A Doom meg sótlan amerikai unalmas akciófilm lett. Az alapanyag is annyi, mondjuk, hogy mész és lősz.”

A filmes szakíró megnyugtat mindenkit: szerinte annak nagyjából vége van, hogy az igazán buta akciófilmeket erőltessék, és ezt lehet látni a box office adatokból is. A közönség arra vágyik, amit a Last of Us adott neki. „Próbálkozik egyébként a Netflix is – mondja Hauschel Tamás –, csak hát a Resident Evil sorozatuk rosszabb lett, mint bármi, amit eddig valaha csináltak az alapanyagból. Ha már Imi a magos hasonlatot hozta be: az biztos bukta, ha úgy tekintenek a játékra, mint egy pici mag, amiből lehet valami nagyot csinálni a vászonra. Ami kinő, aztán meg elrohad, mert úgyse kell senkinek. A Last of Us nézettsége nagyon jó, nagyon kíváncsi vagyok a második évadra, ha rosszabb lesz, mint az első, akkor szétütök mindenkit.” 

Kiemelt kép: Sony Interactive Entertainment; HBO

Csepelyi Adrienn