„Ne ess pánikba!” – Örök érvényű igazságok Douglas Adamstől, aki ma lenne 70 éves

–

A csirkeóltól a világűrig

Douglas Noël Adams 1952. március 11-én született Cambridge-ben, anyja nővér volt, apja tanár, majd üzleti tanácsadó. A család anyagi nehézségek miatt költözni kényszerült, és a következő időszakban Kelet-London különböző részein laktak. Adams ötéves volt, amikor szülei elváltak, nővérével és édesanyjával pedig Brentwoodba költöztek. Tanárai kivételes tehetségnek tartották, gyerekként főleg a zene és a sci-fi iránt érdeklődött. A Monty Python a hatvanas évek végén rádiójátékokat készített, ezeket hallgatva pedig Adams rájött, hogy a humoristák lehetnek intelligens emberek is, akik a humor eszközével fejezik ki magukat. Bízva abban, hogy bekerülhet a Footlights klubba (amatőr színjátszó kör, amelyben a Monty Python-tagok közül is feltűntek néhányan), Adams beiratkozott a Cambridge-i Egyetemre. Később így emlékezett vissza erre az időszakra:

„Olyan író-előadó akartam lenni, mint a Monty Python-tagok. Sőt, John Cleese akartam lenni, és eltartott egy darabig, amíg rájöttem, hogy ezt az állást már betöltötték.”

Rövid időn belül felhagyott a színészkedéssel, és inkább Monty Python-jeleneteket írt, az egyetem után pedig egy egész évig dolgozhatott együtt példaképével, Graham Chapmannel. Mivel az írói munkája kezdetben nem hozott elég pénzt, Adams kénytelen volt elvállalni egy csomó bizarr munkát. Volt kórházi mindenes, takarított csirkeólat, majd egy olajbizniszben érdekelt katari család személyi testőre lett.

A Galaxis… ötlete állítólag akkor született meg, amikor Adams egy innsbrucki mezőn feküdt, kezében az Európa útikalauz stopposoknak egy példányával 

Épp a kontinenst stoppolta körbe, amikor eszébe jutott, hogy mekkora szükség lenne egy ilyen útikönyvre a galaxishoz is. És nem sokkal később el is készült a mű: „A Galaxis útikalauz stopposoknak nélkülözhetetlen kísérőtársa mindazoknak, akik értelmet szeretnének tulajdonítani az életnek, ebben a végtelenül összetett és zűrzavaros Univerzumban; mert noha remény sincs rá, hogy minden tárgyban hasznos és informatív legyen, legalább el lehet mondani róla azt, hogy ahol nem pontos, ott határozottan pontatlan” – írja Adams az útikalauzban. 

A sorozat először rádiójátékként vált ismertté, amit még 1978-ban a BBC4 sugárzott elsőként. Az időzítés tökéletes volt, hiszen az alig egy évvel korábban bemutatott Csillagok háborúja utat tört a science-fiction műveknek, az emberek pedig szomjaztak az Adams által kínált humorra. 1979 és 1992 között ötrészes „trilógiát” írt belőle, 1981-ben televíziós sorozat, 1984-ben számítógépes játék, 1993 és 1996 között képregény, 2005-ben pedig mozifilm készült a műből, amelynek forgatókönyvírója és egyik producere is maga Adams volt, aki egészen 2001-ben bekövetkezett haláláig a filmen dolgozott.

Douglas Adams mindössze 49 éves volt, amikor egy szívroham következtében elhunyt. Ekkorra azonban már

megteremtette a maga abszurd humorú, társadalomkritikával csontig átitatott univerzumát, megfejtette, hogy mi a válasz az életre, a világmindenségre meg mindenre, és olyan tanításokat hagyott ránk, amik az egyre inkább eluralkodni látszó káoszban stabil kapaszkodóként szolgálhatnak – akár most is.

Bármilyen nehéz is most, amikor a világ egyszerre fordul ki minden sarkából, a mi Földünk még úgy-ahogy, de egyben van

Nem úgy, mint Douglas Adams főhősének, Arthur Dentnek az otthona, aki egy reggel azon kapja magát, hogy ő a Föld pusztulásának egyetlen túlélője. Az általa ismert valóság még azelőtt összeomlik, hogy megreggelizett vagy felöltözött volna, Arthur története azonban túlzás nélkül itt kezdődik. A bolygó megsemmisülése előtti utolsó pillanatban sikerül megmenekülnie, ez pedig olyan galaktikus kalandot tartogat számára (és számunkra), ami pont annyira nevetséges, mint amennyire valószínűtlen. És ebben az őrületben egy felbecsülhetetlen értékű mantra cseng a fülében: Ne ess pánikba!

A spekulatív szalagcímek és lehangoló sajtótájékoztatók által kínált forgatókönyvek mellett ez az, amit mégsem hallunk elégszer. Ha így lenne, talán nem felejtenénk el időnként megállni egy pillanatra, letenni a kitartóan cipelt terheket, és fellélegezni. A „Ne ess pánikba!” felütés azonban nem ad el újságot és nem növeli a kattintásokat, ezért nincs más választásunk, mint magunkat emlékeztetni erre.

Ahogy ebből is látszik, szerencsére Adams gondolatai nemcsak a galaxisok között segítenek eligazodni…

…de a földi lét mindennapos próbatételeivel szemben sem veszítenek érvényességükből. 

Így akkor sem, ha nehezen állnak össze a dolgok, és úgy érzem, nem tudom kihozni magamból a maximumot. A legtöbbünknek ismerős lehet a helyzet, tekintve, hogy ilyenkor egy galaxisokon átívelő jelenség temet maga alá. Akárcsak Marvint, a robotot: „Gyertek – hüppögte. – Azt a parancsot kaptam, hogy kísérjelek fel benneteket a parancsnoki hídra. Itt vagyok én akkora aggyal, mint egy egész planéta, és a dolgom az, hogy felkísérjelek benneteket a hídra. Ez aztán az önmegvalósítás!” 

Aztán egyszer csak a helyére kerül minden: flottul mennek a dolgok, rengeteget dolgozom, végre rendszeresen eljárok edzeni, egyik célomat érem el a másik után. Persze, csak innen nézve. Mert Adams megtanított minket arra, hogy: „Fontos és közismert tény, hogy a látszat olykor csal. Például a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak. A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy sokkal intelligensebbek az embernél – pontosan a fenti okok miatt.”

És a Galaxis… óta tudom azt is, hogy bár a látszat sokszor csal, az ebédidő tényleg sokkal gyorsabban telik, mint a munkával töltött percek:

„Az idő illúzió – jegyezte meg. – Az ebédidő kétszeresen az.”

De Adams abban is segít, hogy ne kérdőjelezzem meg az anyai kompetenciáimat csak azért, mert a gyereket látszólag teljesen hidegen hagyja, amit mondok. Hiszen ahogy idővel én is beláttam, előbb-utóbb minden gyerek rájön majd, hogy bizonyos helyzetekben jól tud jönni egy anyai tanács:

„– Tudod – mondta Arthur –, valahányszor Vogon légzsilipekbe zárnak a Betelgeuséről származó pasasokkal, hogy kilökjenek a világűrbe, és megfulladjunk, nagyon szeretném, ha figyeltem volna arra, amit anyám mondott, amikor kicsi voltam.

– Miért, mit mondott?

– Nem tudom. Nem figyeltem.”

És eljön az idő, amikor utolér a felismerés, hogy bármennyire igyekszünk is hatékonyan boldogulni az életben, bizony néha tök felesleges dolgokba feccölünk rengeteg energiát: „​​Ez Ford szerint egyike volt a legérthetetlenebb emberi dolgoknak: az a szokás, hogy a legnyilvánvalóbb dolgokat leszögezik és ismételgetik, például: »Szép napunk van«, vagy »Maga nagyon magas«, vagy »Ó, kedvesem, harminc láb mélyre zuhantál, jól vagy?« A jelenség magyarázatára Ford kidolgozott egy elméletet. Eszerint az emberi lények szája összenő, ha nem járatják. Néhány hónapi megfigyelés és megfontolás eredményeképp elvetette ezt az elméletet, és újabbal állt elő. Eszerint, ha az emberek nem járatják a szájukat, akkor az agyuk kezd dolgozni.”

De nem is baj, ha időnként kicsit befelé fordulunk, és tudatosítjuk magunkban, hogy van, amire nagyobb figyelmet kell fordítanunk:

„Az MVP – magyarázta – olyasvalami, amit nem láthatsz, vagy nem látsz, vagy az agyad nem engedi, hogy lásd. Ezt jelenti az MVP. Másvalaki Problémája. Az agy egyszerűen kihagyja, olyan ez, mint a vakfolt.

Még ha direkt ránézel, sem fogod észrevenni, hacsak egészen pontosan nem tudod, mi az. Csupán abban bízhatsz, hogy véletlenül észreveszed a szemed sarkából.”

Nagyobb kihívást jelentene viszont, ha a rossz dolgokat akarnánk figyelmen kívül hagyni. Szerencsére most sem kell törnünk a fejünket, Adams elmagyarázza, hogy mi ennek az oka: „Az egyik probléma a fénysebességben rejlik, és abban, hogyan lehetne átlépni. Elárulhatjuk: sehogy. Semmi sem halad gyorsabban a fénynél, kivéve talán a rossz híreket, amelyek önnön speciális törvényeiknek engedelmeskednek.”

És ha menthetetlenül belefásulok a hétköznapokba, igyekszem tartani egy kis pihenőt, mielőtt Ford Perfecthez hasonlóan én is teljesen kiégek: „Az orvosom szerint eltorzult a közszolgálat-mirigyem, és kétoldali erkölcssorvadásom van – morogta – és ezért fel vagyok mentve az Univerzum-megmentések alól.”

Ezek az én kapaszkodóim, a teljesség igénye nélkül. De ha biztosra akartok menni – és kiszakadnátok a mindennapok nyomasztó monotóniájából –, akasszatok a nyakatokba egy törülközőt, emeljétek le a polcról a Galaxis…-t, és induljon az utazás!

Források: ITT és ITT

Mózes Zsófi