Ismerek olyan férfit, aki sokkal korábban sírja el magát egy giccsbe hajló romantikus jeleneten, mint én, és aki hittel vallja: a Randiguru című film (Eva Mendes és Will Smith főszereplésével) egyenesen „zseniális”. A többség azonban vonakodva ül be egy romantikus vígjátékra (amit ma már gyakran csak romcomnak hívnak), és – legalábbis a látszat szintjén – kicsit még meg is mosolyogja azokat a nőket, akik ezektől ellágyulnak. Márpedig ezek a történetek általában férfiakról és nőkről szólnak, tehát kellene, hogy legyen bennük valami, ami őket is megszólítja. Csak nagyon nem mindegy, hogyan.

Esendőség és önmagunkra ismerés

Ádám például azt mondja, azokat a romantikus filmeket szereti, amiknek azonosulni tud valamelyik szereplőjével. „Attól még, hogy szerelemről van szó, és a szereplők futnak egymás felé az esőben, biztos nem fogok hasra esni, de ha az egyik szereplőnek van olyan emberi gyarlósága, amiben magamra ismerek, akkor meg tudom szeretni.” 

És mindjárt mond is két olyan romantikus történetet, ami eleget tesz ennek a feltételnek – más kérdés, hogy szerintem egyik sem kimondottan romantikus vígjáték. „Ha az életem öt legnagyobb filmélményét kellene listáznom, azon az Annie Hall és az Idétlen időkig biztosan szerepelne. Sőt, ha most bezárnának egy szobába, és arra kárhoztatnának, hogy az utóbbit nézzem meg egymás után ötvenszer, szerintem még azt sem bánnám. Az Idétlen időkig az a film, amiben minden stimmel: a legjobb formájában lévő, befutott sztár (Bill Murray), és a feltörekvő, fiatal színésznő (Andie MacDowell) egyformán csodálatosan játszik, az alapsztori remek ötlet (hogy a híres időjárás-jelentő kénytelen egyetlen napját addig újraélni, amíg rá nem ébred, hogy mit ront el az életében), és nagyon jól ki is dolgozták.

Ez tulajdonképpen egy megváltástörténet: a főhősnek meg kell haladnia önmagát ahhoz, hogy méltó legyen a szerelemre.”

Andie MacDowell és Bill Murray az Idétlen időkig című filmben

De Ádám hozzáteszi, azért az Igazából szerelemnek sem tud ellenállni, de ennek okát inkább abban látja, hogy annyira brit film, ő pedig szereti az angol kultúrát. 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Helyben vagyunk, ugyanis megkerestem egy igazi „szakértőt” is, aki arra adta a fejét, hogy romantikus vígjátékokat készítsen – ősszel jött ki épp a második ilyen filmje, a Nagykarácsony. Tiszeker Dániel rendező szerint: „Sokan mondják, hogy a Nagykarácsony hasonlít az Igazából szerelemre, de mi erre sosem törekedtünk, viszont tény, hogy az a film sok férfi kedvence.

Ha találsz egy olyan karaktert egy filmben, akinek a sorsába – akár a humora, akár az esendősége miatt – bele tudsz helyezkedni, akkor a dolog működni fog. Az Igazából szerelemben pedig sok ilyen figura van

– a gyászoló férfi, az elérhetetlen szerelemben vergődő férfi, a tilos szerelmi kísértésbe esett férfi, stb. Ez a film nekem is a kedvenceim közé tartozik, éppen azért, mert sokféleképpen hat az emberre. Akinek nem tetszik az egyik cselekményszál, az a másikban biztos talál ismerős vonásokat. És én is nagyon szeretem a brit kultúrát – még a brit konyhát is, úgyhogy ez is nagyon megfogott benne.”

Andrew Lincoln és Keira Knightley az Igazából szerelem című filmben

Vaskos humor vs. intelligencia

Egy másik „profi” romcomszerző, Csurgó Csaba, a Megdönteni Hajnal Tímeát és az Így vagy tökéletes forgatókönyvírója viszont egész más ízléssel nyúl a műfajhoz. „Ha romantikus vígjáték, akkor én a Harry és Sallyből indulok ki, az hibátlan. Van benne egy adag keserűség, egy adag nyerseség, és bár egy nő írta (Nora Ephron), de a férfi szemszög nagyon erősen megjelenik benne, talán Billy Crystal figurája még hangsúlyosabb is, mint Meg Ryané. A másik etalon számomra az 500 nap nyár. Ez annyiban nem hagyományos romcom, hogy az idősíkokat összekeverték benne, vagyis ide-oda ugrálunk a kapcsolatban, és csak a végén derül ki, hogy nem klasszikus hepienddel zárul, mégis pozitív végkicsengéssel.

Nagyon vicces, és nagyon bátor – mer másmilyen lenni, ahogy a Harry és Sally is. Én is erre törekszem a filmjeimben.”

Csaba azt meséli, az Így vagy tökéletes esetében ő már elkészült a forgatókönyvvel, amikor a producerekkel nekiálltak rendezőt keresni hozzá. Szabályos castingon hallgatták meg a pályázókat és „megkérdeztük tőlük, hogy ők melyik romantikus vígjátékot érzik közel magunkhoz, Varsics Péter pedig pont a két kedvencemet említette, úgyhogy rögtön tudtam, hogy megtaláltuk az emberünket.”

Fekete Ernő és Béres Márta az Így vagy tökéletes című filmben

Az Így vagy tökéletes végül a hagyományos receptet követi, de kicsit bevállalósabb elemekkel, például két íróról szól, akik időnként előveszik a füves cigarettát, és ezeket a karaktereket sem klasszikus hősalkatú színészek játsszák (a női főhőst Béres Márta, a férfit Fekete Ernő). „Lehet, hogy hülyén hangzik, de amikor írok egy forgatókönyvet, én nem gondolok a nézőre, csak a magam szórakoztatására csinálom. Úgy írom, hogy én mint néző jól szórakozzam, de emiatt szoktam is kicsit parázni azon, hogy a női nézőpont elég jól és kellő arányban megjelenik-e benne. Éppen ezért el szoktam olvastatni nőkkel, hogy ezek a hiányosságok vagy hibák időben kiderüljenek. De például a Megdönteni Hajnal Tímeát inkább pasis vígjáték volt – lehetett szókimondó, és több volt benne a szex –, de fontosnak tartom, hogy emögött is legyen egy intelligens rétege a filmnek, mert a kettő izgalmas feszültséget ad ki. De mivel ebben is az a tét, hogy a szereplők összejönnek-e, ezért ezt is romantikus vígjátéknak nevezném.”

Simon Kornél és Osvárt Andrea a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmben

Kell a szenvedés is

Tomi barátom azt mondja, ha szerelmes film, akkor ő inkább a drámára szavaz, nem a vígjátékra. „A Szenvedélyek viharában jut először eszembe, amiben három fiútestvér szeret bele ugyanabba a nőbe. A legfiatalabb lesz a vőlegénye, de ő meghal a háborúban; a középsővel megéli a szenvedélyes szerelmet; és végül a legidősebbhez megy feleségül, mert ő egy becsületes polgár, aki mindent megad neki. Igazából nekem az utolsó jelenet akadt be, ami a két idősebb fivér között zajlik, és számomra azt üzeni, hogy az életben az önazonosság a lényeg, nem az, hogy megfeleljünk bármilyen elvárásnak.

Férfiként ez azt jelenti, hogy a saját utadat járd, és ha ez azzal jár, hogy időnként el kell menned – háborúba, vagy akárhová –, akkor meg kell tenni, aztán majd haza fogsz térni. Szerintem ez romantikus.”

Tomi szerint egy igazi szerelmes film visszaadja a szerelem gyötrő oldalát, éppen ez teszi átélhetővé. Ám ha mégis muszáj mondania egy vígjátékot is, akkor az Őrült, dilis szerelemre szavaz, „mert abban Ryan Gosling olyan jól csajozik – pont úgy, ahogy én. Jó a stílus, jó a duma, jó a megjelenés – könnyed, de célratörő. Imádom.”

Ryan Gosling és Emma Stone az Őrült, dilis szerelem című filmben

Randira tökéletes program

Igazából Tiszeker Dániel sem arra esküdött fel, hogy romantikus vígjátékokat fog rendezni, hanem arra, hogy értékeket közvetítsen sok humorral – mondja, mert humor szerinte minden történetbe kell. „De ne az altesti poénok domináljanak, hanem legyenek mélyebb rétegei” – vallja ő is.

És bár úgy tűnik, a Nagykarácsony esetében direkt figyeltek arra, hogy a férfiaknak is kedvezzenek – mintha ezért lett volna a főhős tűzoltó, akinek a brigádja is fontos szerephez jut a filmben –, ez valójában véletlenül alakult így. „Sokkal inkább az motivált, hogy hétköznapi emberekről szóljon a történet, ne felső osztálybeli kiváltságosokról, mint a hollywoodi romcomok többsége. Ha már magyar film, akkor ismerhessen magára a néző a szereplőkben, maradjunk tehát a földön – így lett a két főhős tűzoltó és tanárnő, még ha a tűzoltót könnyű is heroizálni. De mivel a tűzoltóság egy alapvetően maszkulin közeg, nagyon bejött a férfi nézőknek, és most azt halljuk vissza, hogy egyenlő arányban tetszik a nőknek és a férfiaknak.

Én vagyok a legjobban meglepve a nézői reakcióktól, de azt látom, mindenki azt emeli ki a filmből, ami számára ismerős.”

Az ő nagy kedvencei egyébként a Harry és Sally, a Napos oldal, és a Sorsjegyesek. Utóbbit szinte gyerekként látta, de most, a forgatókönyv-fejlesztés során újranézte, és sok „trükköt” ellesett belőle. „Néha ilyen B kategóriásnak tűnő romantikus vígjátékból is lehet meríteni.”

Bridget Fonda és Nicholas Cage a Sorsjegyesek című filmben

Amiben az általam megkérdezett férfiak szinte mind egyetértenek, az az, hogy olyan filmekkel nem tudnak mit kezdeni, mint például a Bridget Jones-sorozat, amiben nem szerepel olyan férfi karakter, akivel azonosulni tudnának. Pedig Csaba azt mondja, maga a műfaj tele van lehetőségekkel, ő éppen azért élvezi csinálni. „Végül is mindenki akart már összejönni valakivel!”

Dani szerint pedig lassan leszámolhatunk azzal a sztereotípiával, hogy a férfiaknak derogál romcomot nézni. „Szerintem legyenek boldogok a férfiak, ha elviszik őket randira egy romantikus vígjátékra, és a hölgy választja a filmet. Simán be lehet vállalni, és igenis el lehet érzékenyülni. Tök jó lenne, ha ez senkinek nem lenne már ciki.”

Gyárfás Dorka