Egyszer volt, hol nem volt, hajdanában-danában megismerkedtem egy kortárs magyar íróval, és barátkozni kezdtünk. Az azonban roppant hamar nyilvánvalóvá vált, hogy engem még a vicc kedvéért sem hajlandó kollégájának tekinteni, mindig is éreztette, hogy amit ő művel, az az igazi irodalom, a magas kultúra, a szofisztikáltság Csomolungmája, a művészet csimborasszója, amit pedig én firkálgatok (fáradt sóhaj)… nos, az legfeljebb egy (remélhetőleg) szórakoztató hobbi, legalább addig sem unatkozom. Mindaz, amit én letettem az asztalra, az ő szemében egy bazári majmocska aranyos produkciója volt – bár a könyveimet nem olvasta. Ez pedig nem csak az én történetem (és tartok tőle, még jó pár más női íróé is), hanem az Így vagy tökéletes című Varsics Péter által rendezett magyar vígjáték felütése is.

Somos András (Fekete Ernő) sikeres reklámszakember, aki rég kiégett a töpörtyűk, joghurtok és energiaitalok szexi, ügyfélbarát és kattintékony prezentálásában, munkája dandárját már így is a lelőhetetlenül lelkes és buzgó kollégája (Dér Zsolt) látja el. Szeretne váltani, valami nagyobba, jelentőségteljesebbe fogni, le akar tenni egy olyan művet az asztalra, ami kiemeli őt a multis világból, és értelmet, célt ad az életének. Így néz ő eleinte farkasszemet hosszan és terméketlenül az üres Word doksival a számítógépe képernyőjén, aztán mégis megszületik az első regénye.

A várt elsöprő siker azonban elmarad – és hogy valamennyire felturbózza a forgalmat, kénytelen ő maga felvásárolni több tucatnyit a saját művéből.

Tordai Kata (Béres Márta) íróvá érése egészen más motivációból fakad. Őt a munkája során éri olyan benyomás, ami elgondolkodtatja, megihleti, eleinte még maga sem tudja, miként. A Facebook-posztnak induló gondolatcsírából végül regény születik (és innen kölcsönzi a film is a címét), ami akkora siker lesz minden korosztályban (nemcsak András 16 éves lánya imádja, de a kollégája édesanyja is), hogy Kata otthagyhatja polgári állását, hogy végleg az írásnak szentelje az életét.

A két főszereplőt persze összesodorja (több ízben is, de nem akarok spoilerezni!) az élet, és a szakmai kérdéseken időnként túllépve azon kapják magukat, hogy erős vonzalmat éreznek egymás iránt.

A fő konfliktust pedig az a kérdés adja, hogy vajon az embernek a saját boldogsága, boldogulása lesz az elsődleges szempont, vagy inkább a könyve (kissé megmachinált) sikerét helyezi előtérbe?

Íróként számomra különösen érdekesek voltak a filmben felvetett kérdések az alkotási folyamatokkal, illetve magával az irodalommal kapcsolatban. Írhat-e olyan témáról az ember, amit egyáltalán nem ismer? Tehet-e főszereplővé egy drogos párt olyan szerző, aki még egy füves cigarettába sem szív bele? Mitől lesz az egyik regény sikeres, a másik pedig nem? Mi számít magas irodalomnak, és mi az, ami ne is vegye magának a bátorságot, hogy a Parnasszuson helyet reméljen? Jó könyvvé válik-e valami csak azért, mert sokan olvassák? Rossz könyvvé tesz-e valamit az, ha a kutya se veszi? Mi a megfelelő motiváció az írásra? Hol ér véget az egyén ihlete, és honnan kezdődik a plagizálás, a másik gondolatának elrablása? Mennyire érvényes a közösségi média által generált népszerűség? 

De nehogy azt gondoljátok, hogy ezek a kérdések elnehezítik az Így vagy tökéletest, mert erről szó sincs!

A film 105 percének szinte minden pillanata a helyén van,

a zenéje kifejezetten kellemes, a poénok nagyon jól ülnek, a mellékszerepekben csodálatosat alakít többek között Trokán Nóra, Thúróczy Szabolcs és Hegedűs D. Géza is, Fekete Ernő megviselt íróként egészen parádés, a sztori pörgős, fordulatos és szórakoztató, és éppen azt nyújtja, amire most szükségünk van: egy könnyű, nyár végi, romantikus, vicces szórakozást.

Még úgy is, hogy az írói lét erősen túl van benne romantizálva. Hadd áruljam el, a kiadóval való szerződés nem úgy néz ám ki, hogy az ember kiöltözik hozzá, majd egy vastag tölgyfaasztal egyik oldalán ülve elmered a távolba a szép és sikeres jövőn merengve, miután aláírta egy drága töltőtollal a merített papírra nyomott kontraktust, a másik oldalon pedig a könyvkiadó ügyvezetője figyel, szemében dollárjelekkel. A valóság ennél sokkal puritánabb: otthon, vagy a munkahelyeden kinyomtatod, aláírod, majd elpostázod a bérszámfejtésnek a szerződést, és ha szerencsés vagy, pár hét vagy hónap múlva visszakapod az egyik példányt aláírva. Ugyanígy, bármilyen népszerű is Magyarországon egy ismeretlen szerző első könyve, szinte ki van zárva, hogy azzal olyan sikereket érjen el, hogy onnantól fogva ne legyenek megélhetési gondjai, és átadhassa magát a főállású önmenedzselésnek.

Az Így vagy tökéletes általános tanulságai (úgyis mint: ne ítélj elsőre; légy magaddal és mással is őszinte; felebarátod párját ne kívánd meg; illetve szövegből, képből kitetszik a hamis) nem túl bonyolultak, akár kispárnára is hímezhetnénk őket, de hát egyrészt egy vígjátéktól az ember ne várjon Fausti mélységeket, másrészt azért így is ad gondolkodnivalót – főleg nagyra törő írófejedelem wannabe-knek.

Bár a mű nem tökéletes, de ez éppen így jó (vagy tökéletes?) egy olyan címmel, mint az Így vagy tökéletes, ám így is rendkívül szórakoztató és tartalmas szórakozást nyújt, úgyhogy én mindenképp meleg szívvel ajánlom nektek. És egyáltalán nem azért, mert a filmben a kritikusok ablakát kutyaszarral szokás bedobni.

Fiala Borcsa

Képek: InterCom