–

Mindenféle kritikát olvastam a Yesterday című filmről, ami a múlt héten debütált a mozikban. Főleg rosszakat. Azt írják, túl kevés, vagy nem eléggé erős a mondanivaló, túl sablonos, nem igazán kiemelkedők a színészi játékok, és hogy a világhírű rendezőtől és a szintúgy világhírű írótól mindenki többet várt annál, amit ez a film momentán nyújtani tud.

Richard Curtis angol forgatókönyvíró olyan kasszasikereket jegyez, mint a Négy esküvő, egy temetés, a Sztárom a párom, A Bridget Jones első két része, az Igazából szerelem, vagy az én személyes kedvencem, az Időről időre című film. Halálosan rajongok a humoráért, és az ügyességéért, de ezzel nem vagyok egyedül, így nem is csoda, micsoda felfokozott hangulatban várta a fél világ a Yesterdayt. Amit ráadásul Danny Boyle rendezett, aki nem kisebb alkotásokat instruált, mint a Trainspottingot, a 28 nappal későbbet és a Gettómilliomost.

Nem csoda hát, hogy mindenki tíz meg egy pontos alkotást várt a Yesterdaytől, sőt még annál is nagyobb csinnadrattát, mint amekkorát mondjuk a Gettómilliomos és az Igazából szerelem váltott ki egyszerre.

Mert ugye jobb helyeken nincs karácsony Igazából szerelem nélkül, és kétségkívül zseniálisan jó film, én is legalább tizenhatszor láttam már. De azért, na. Élet azután is van. 

Az az igazság, hogy zéró elvárással ültem be vasárnap délután a moziba. Három órát vezettem Sopronból, fesztivál után, lepirult orral és vállal, poros hajjal, a szemfestékem maradványaival ültem autóba, és éppen hogy csak odaértem az 5-kor kezdődő mozira.

A moziterembe vezető úton az elhagyott popcorndarabok és a sajtszósszal leevett pólóm között pedig nem azon gondolkodtam, mit várok most ettől a filmtől, és vajon Curtis vagy Boyle tud-e olyan nagyot húzni, mint anno, hanem csak a szórakozásra koncentráltam. És az sikerült.

Nem akartam eget rengető mondanivalókat. Amúgy sem bírom túlságosan azokat a filmeket, amelyek a számba akarják rágni az univerzumon túli igazságokat. Éppen annyit akartam hallani, hogy a szerelemnél nincsen fontosabb (még akkor is, ha tudom, hogy ez egy baromság), meg egy rakás poént és geget kívántam látni, mindenféle agyat erőltető kötöttség nélkül. A Yesterdaynek ezt sikerült megugrania.

De akkor lássuk, miről is szól ez a film: az alapsztori az, hogy egy nem túl kellemes külsejű (egyébként indai származású, de Angliában élő) srác próbál sikereket elérni a zenei pályán, ám a néhány haverból álló közönségen túl nem igazán jut messzebbre. Már ott tart, hogy feladja az egészet, és leteszi örökre a gitárt meg a mikrofont, amikor valami titokzatos erő világméretű, tizenöt másodperces áramkimaradást idéz elő a földön, és abban a tizenöt másodpercben Jack Malik (merthogy ez a neve), nekiütközik bringájával egy busznak. (Vagy a busz neki, de ez mindegy is.)

Amikor másnap felébred, azt tapasztalja, hogy az a világ, amiben tegnap volt, már nem ugyanolyan, mint a mai.

Például az emberek nem ismerik a Coca-Colát, és elfelejtették a The Beatlest, vagyis a gombafejűekről ebben az új univerzumban (az egyszerűség kedvéért nevezzük most így, mert a globális blackoutra nem lesz később sem magyarázat) azt se tudják, hogy a világon vannak-voltak.

Amikor pedig Jack rájön, hogy az embereknek fingjuk sincs a Hey Jude-ról, a Yesterdayről meg az All my lovingról, akkor őrületes munkába kezd, hogy az összes dallamot és szöveget felidézze, és elinduljon a hírnév felé a zseniális dalok egyedüli tudásának birtokában.

Ez az alaphelyzet egy baromság. Kritikus kolléganőm szerint legalábbis semmi értelmük nincs az olyan filmeknek, amik blőd alapötletekkel állnak elő.

Mert miért kéne azon agyalnunk, hogy nem létezik a The Beatles? Mondjuk, ez jó kérdés: tényleg miért?

Milyen lenne egy Beatles nélküli világ? Rosszabb, vagy simán csak másmilyenebb? Hogyan változna meg a popkultúra, és a rajongásról alkotott elképzeléseink? Ha nem hiányozna senkinek, akkor ki tudná, hogy mi hiányzik?

Nos, a Yesterday nem akarja boncolgatni a következményeket. Nem erre vállalkozik.

Ez egy romantikus (de nem szirupos) mozi, ami inkább csak remek poénokat és gegeket vonultat fel, amire olyan nagyon nagy szükségem volt azon a végtelenül ragacsos, utolsó júniusi napon.

Nem vártam, hogy egyetemes igazságokat lobogtasson az arcomba, hogy valami új magyarázatot adjon az ember létezésére.

Pont ennyit akartam tőle, amit kaptam. Sajtszószos pólóban ülni, rojtos gatyában, poros hajjal a sötétben, a klimatizált teremben, párokba csoportosuló sziluettek mögött, és röhögni azon, hogy a szerelem a világsikernél és a legmindenebb mindennél is sokkal fontosabb.

Szentesi Éva

Képek: UIP-Duna Film