–

Nem tudom, hogyan kell brutál jó vadpörköltet készíteni, mert igazán sosem szerettem a kemény húsokat, túl rágósak, pedig ezerszer láttam, anyám hogy csinálja, ezt a tudást mégsem bírta átadni nekem, de nem az ő hibája volt ez sem, hanem az enyém, mert nem érdekelt igazán, nem szerettem soha a vadhúst.

Nem tudom, hogyan kell sima váltós autót vezetni, pedig azon tanított az irtó jófej oktatóm, de valahogy sosem éreztem a kuplungot, és totál bénának éreztem magam, ahányszor krákogott egyet, és lefulladt alattam a gigantikus és ijesztő fővárosi forgalomban. 

Nem tudom, hogyan kell csendéletet festeni, mert sosem kötött le a művészetiben az az óra, amin fél napokat ültünk a középre kipakolt gyümölcstál és virágos váza előtt, azt viszont tudom, hogy mitől jó egy akt, mert az emberi test már akkor is sokkal jobban vonzott, és öreg testeket jobb volt rajzolni, mint fiatalt és feszest.

Nem tudom, hogyan kell csökkenteni a heti képernyőidőmet, bár rendszeresen megfogadom, hogy majd most kevesebbet bámulom a kijelzőt,

aztán ez valahogy sosem jön össze, még akkor sem, ha az appok felét törlöm, és tényleg csak azokkal csetelek, akik valami fontosat írnak.

Nem tudom, hogyan kell két órán keresztül figyelni egy meetingen, pedig esküszöm, megpróbálom, sőt rettenetesen erőltetem, közben meg arra gondolok, hogy pakolni kéne, ki a gépből, be egy másik gépbe, és törölni a port, meg mikroszálas, speciális anyaggal a tévét (ezt így szabad csak), viszont a többiek előtt nem bukhatok le, hogy a megbeszélés közben takarítok.

Nem tudom, hogyan kell higgadtan kezelni egy helyzetet, amikor szörnyű igazságtalanság ér, például csavarok nélkül szállítják ki az új, tömörfa asztalt, és aztán megpróbálják eltussolni. 

Nem tudom, hogy lehet emelkedő vérnyomás nélkül híreket olvasni, aztán nem kiposztolni valami agyfelbaszós szöveggel, ami kiömlik belőlem, ezért inkább nem olvasok.

Nem tudom, hogyan kell viszonylag rövid idő alatt hét kilót fogyni, aztán amikor elveszítem az anyámat, három hét alatt sikerül, és szörnyű rájönni arra, hogy anyám halála a legsikeresebb fogyókúra.

Nem tudom, hogyan kell viselkedni egy temetésen, egészen addig, amíg a hozzám legközelebb állót el nem temetem, mert akkor teljesen természetesen jön magától: arcom a két tenyeremben, takony a számra csurog, nem nézni senkire, még véletlenül se, mindent jól csináltam, anya!

Nem tudom, hogyan kell nem utálni magam a kinézetemért, amikor egész életemben azt mondogatták: „olyan vagy, mint anyád”, és amióta ő nincs, azóta szeretem ezt a mondatot, azóta sokkal jobb belenézni a tükörbe, mert őt látom, az utolsó porcikám is olyan, mint az övé, és végre szeretem magam.

Nem tudom, hogyan kell letekerni bringával 165 kilométert, ahogy anya is nyomta minden évben többször, aztán a húgommal kitaláljuk, hogy jövőre benevezünk a Balaton-körre.

Nem tudom, hogyan kell jól szeretni, aztán a temetésed után, anya, ez is olyan egyértelmű lesz.

Nem tudom, hogyan kell megengedni, hogy szeressenek, most meg itt bőgök, és ijesztő a felismerés, hogy tényleg azt hittem, nem tudom, és hogy ennyit tanítasz a haláloddal, az rettenetes és felemelő, nem is hiszem el, és nem bírom abbahagyni a sírást, de aztán rám szólsz, hallom, ahogy teljesen tisztán azt mondod: nincsen semmi baj, kistündérkém!

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció (Forrás: Getty Images/markgoddard)