Egy kétértelmű mű

A legismertebb, és ezért talán a legkevésbé izgalmas látnivaló Molly Malone kordés szobra. Bevallom, legyen bármilyen közismert is, engem minden alkalommal zavarba hoz kissé a látvány. Molly ugyanis egy szomorú sorsú fiatal lány, akinek egyszerű, dolgos életét közismert dalocska foglalja össze: ahogy anyja és apja is, az utcákat járta kis kézikocsijával, onnan árulta a halakat, rákokat, kagylókat. S aztán fiatalon elvitte a láz, meg talán a nehéz, sok nélkülözéssel terhelt élet. 

Ám a szobor a legkevésbé sem ébreszt ilyen negatív asszociációkat, a karcsú, dús keblű fiatal nőről valószínűleg senkinek nem az éhezés jut az eszébe. Nekem sem. 

A helyiek körében az említett dalocska mellett (vagy helyett) széles körben elterjedt egy másik, meglehetősen kétértelmű vers is:

The tart with the cart
The dish with the fish
The dolly with the trolley
The trollop with the scallops.

Nos, ez a szöveg elvileg csupán arról szól, mit is rejteget Molly kordéja, a gyümölcslepénytől a halon át a fésűkagylóig. Ám szinte minden szónak van közismert, másodlagos jelentése is. A tart nemcsak lepényt, de utcalányt is jelent, a dollyt lehet ugyan értelmezni játék babaként, de csinibabaként is, a trollop bizony ringyót jelent, a scallop pedig fésűkagyló ugyan, de mindemellett közismert afrodiziákum…

Molly Malone szobra – Forrás: Wikipedia/Wilson44691

Fel lehet háborodni azon, hogy egy női szoborról vajh miért rögtön a szexre (és a prostitúcióra) asszociálnak az emberek. Engem azonban legalább ennyire foglalkoztat az, hogy vajon a szobrász mire gondolt, amikor megkapta a felkérést, és úgy döntött: a szomorú sorsú leányzót olyan ruhába öltözteti, ami a mellének alig pár milliméterét takarja el. Mert bizony ez a látvány nekem sem épp egy apácazárdát juttatott eszembe, s nem lep meg, hogy az ír férfiakban (és nőkben) sem a borongós dalocskát szólaltatja meg. 

Harcos asszonyok, angyalok és egy igazság(?)tevő istennő

Ha elhagyjuk a Grafton Streetet és a Temple Bar környékét, sétáljunk át az O’Connel Streetre. Sajnos pár jópofa graffitin, elektromosszekrény-festményen kívül itt már kevés nőábrázolásba botlunk, noha az O’Connel Bridge-hez vezető hosszú utca látványosan sok ír államférfit vonultat fel ugyan, nőt azonban egyet sem – kivéve az angyalokat. 

Graffiti egy elektromos szekrényen – A fotó a szerző tulajdonában van

Számomra van annak némi pikantériája, hogy míg a (természetesen férfi!) hősök büszkén jelképezik a kivívott ír függetlenséget és szabadságot, a harcban, amit vívtak érte, pont a női szobrok sérülése maradandó. John Foley alkotása, Daniel O’Connel emlékműve ugyanis megsérült az 1922-es polgárháborúban. A négy szárnyas angyal is lövést kapott, egyiküknek például a mellkasán látható golyó ütötte lyuk.

Mintha a sors fintora lenne, amellyel fel akarja hívni a figyelmet arra: nem csak a férfiak szenvedtek a harcok során.

Nem angyal, hanem hús-vér ember volt az ír-angol származású Constanze Georgine Gore-Booth. Földbirtokos édesapja a Great Famine (nagy éhínség) idején tevékenyen kivette a részét az éhező ír parasztok támogatásából – valószínűleg a családi példa inspirálta Constanze-t, aki később szüfrazsett, forradalmár, politikus lett. Férje nevén, Constanze Markieviczként vált ismertté, amikor tevékenyen részt vett az 1916-os húsvéti felkelésben, elsősorban azzal, hogy életét veszélyeztetve hordta-vitte a híreket a felkelők között. A forradalom leverése után halálra ítélték, életét végül csupán azért kímélték meg, mert nőként kevésbé veszélyesnek tekintették. Gondterhelt, ám eltökélt arccal és testtartással ábrázolta a szobrász – alakját a Townsend Streeten láthatjuk. Hűségét, kitartását és állatszeretetét jelképezi a lábainál fegyelmezetten álló kutyája.

Constance Markievicz szobra – A fotó a szerző tulajdonában van

Nem a filmtörténet legkiemelkedőbb alkotása, ám hatásos és történetileg meglehetősen pontos a Veronica Guerin életét bemutató film (magyarul Lapzárta – Veronica Guerin története). 

A címszereplőt Cate Blanchett alakítja – kitűnően formálja meg a szenvedélyes, megállíthatatlan oknyomozó riportert, aki addig küzdött a nyolcvanas–kilencvenes években Dublinban elharapózó szervezett bűnözés (és legalább ennyire a szemüket behunyó rendőrség) ellen, mígnem a nyílt utcán, az autójában lőtték agyon. Írország nagyon sokat köszönhet ennek a hangos, nyughatatlan asszonynak. Bár cikkei sem voltak épp visszhangtalanok, és egyre inkább ráirányították a figyelmet az egyre súlyosbodó droghelyzetre (amelynek legfőbb áldozatai gyerekek voltak), a hatóságok tehetetlenségére – ám a sokkoló, kivégzésszerű gyilkosság végképp felrázta a közvéleményt, olyannyira, hogy valóságos földmozgás indult el a drogkartellek felszámolására.

A gyilkosok, akik azt hitték, végre elhallgattatták az oly kényelmetlenné váló nőt, sokkal hallhatóbbá tették szavait, és megkerülhetetlenné az állításait. 

Mellszobra a Dublin Castle melletti kis parkocskában található. Vessünk rá egy pillantást, ha arra járunk – addig pedig nézzük meg a filmet. Sosem felesleges megemlékezni azokról, akik akár az életüket is képesek voltak kockára tenni a náluk kiszolgáltatottabbakért.

Veronica Guerin – Forrás: Wikipedia/William Murphy

A Dublin Castle főkapuja felett egy másik nőalakot láthatunk: Justitiát, vagyis az igazság szobrát. A nőalak ábrázolása cseppet szembemegy a szokásossal – ami érdekes képzettársításokat kelt. Nem, ez nem a Molly Malone-féle gondolatsort váltja ki az emberekből, sokkal inkább a törvénykezéssel kapcsolatos kétségek és elvesztett illúziók fogalmazódnak meg általa.

A szobor szeme ugyanis nincs eltakarva – pedig a közkeletű felfogás szerint Justitiának vaknak, vagyis elfogulatlannak kell lennie, nem szabad látnia, ki felett ítélkezik. Az igazság dublini istennője ráadásul a városnak háttal áll – az ír folklór szerint ez a brit hatalom zsarnokságának rejtett szimbóluma.

Justitia – Forrás: Wikipedia/J.-H. Janßen

Annak idején Ráday Mihály Unokáink sem fogják látni című műsorának alcíme volt: „Avagy Városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát”. Nos, Justitia kezéből a mérleget ugyan nem szokták ellopni, az eső azonban belecsorog (nem is ritkán, ugyebár), s

ilyenkor az ír polgárok kaján tekintettel figyelik, ahogy a mérleg egyik serpenyője bizony elbillen, jelezve, mennyire bízhatunk az „egyenlő mércében”, még ha istennő tartja is a kezében…

Üldögélők

A Ha’penny Bridge (Félpennys híd) közelében, a Liffey Streeten található egy jópofa szoboregyüttes. Két, talán vásárlásban megfáradt nőt ábrázol, akik letették a csomagjukat, és beszélgetnek kicsit a padon. Jó elnézegetni ezt a két alakot, az erre sétálók maguk is sokszor fáradtan odahúzódnak melléjük, legyenek a fél várost körbejáró turisták, vagy munkából hazaigyekvő dubliniak. Jackie McKenna alkotásának hivatalos neve Meeting Place (Találkozóhely). Azonban senki nem hívja egy. Sokkal inkább „The Hags with Bags”-nek, aminek a találó magyar fordítása: „Vén szatyrok szatyrokkal”. Sértő? Ojjé. Kifejezi, mennyire megszerették az emberek ezt a szobrot, mennyire az életük szerves részévé vált, ha már szójátékot találnak ki rá, és ilyen közvetlenséggel emlegetik. 

Meeting Place (The Hags with Bags) – A fotó a szerző tulajdonában van

Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok szerethető, érdekes, említésre méltó (nem csak nőket ábrázoló) szobor van még Dublinban – ez csak az én nagyon szubjektív válogatásom volt azokból a köztéri szobrokból, amelyek eltérő okokból ugyan, de a kedvenceim.

H. Fekete Bernadett