1. Feminizmus, girl power meg vámpírok

Forrás: Apple TV+

Kerepeczki Anna kedvence a Dickinson című sorozat az Apple TV-n. „Emily Dickinson költőről és családjáról szól, valódi történet, izgalmas stílusban. Azt tárgyalja, hogy a főszereplő hogyan találja meg a költői hangját és ezzel együtt önmagát is. A sorozat azért fogott meg leginkább, mert ugyan az 1800-as években játszódik, de teljesen modern, mai hangnemben, ráadásul iszonyatosan humoros. Feminizmus, girlpower meg minden a javából. Jókat nevettem rajta! 

Hétköznapi vámpírok (HBO, 2019-)

Amit még szeretnék ajánlani, az a What we do in the shadows/Hétköznapi vámpírok című HBO-széria.

A sorozat alapja egy 2014-es azonos című film, amit az egyedi humorú Taika Waititi (a Jojo Nyuszi című film alkotója is) készített, és ebben a sorozatban is benne van a keze, szerencsére. Az egész egy dokumentum-reality szerű stílusban, látható stábbal, kamerákkal készült és egy Staten Islandon élő vámpírbandáról szól. Nadia, Laszlo, Nandor és Colin Robinson tipikus, hagyományos vámpírok a modern világban, szolgájuk, Guillermo pedig azt szeretné, ha vámpírrá változtatnák, ezért mindent megtesz nekik. Már a filmet is imádtam anno, emlékszem, akkor úgy éreztem, soha nem nevettem még annyit, mint akkor. A sorozat is hasonlóan fantasztikus, üdítő humorú, mondhatni, hatalmas f…ság. De aki szereti az ilyen filmeket, ezt egyenesen imádni fogja, ugye, Borcsa? 

2. Aki a A ki*****tt világ végére vágyna (mert ennyi még nem elég neki)

The End of The F...cking World (Netflix, 2017)

Csepelyi Adrienn ajánlja a The End of the F***ing World/A ki*****tt világ végét, a Netflixen.

„Annyira morbid, annyira beteg, hogy csak bele akartam nézni anno a megjelenés napján, és egy ültő helyemben végigdaráltam az egészet. Egy sorozatgyilkosnak készülő, kissé (nagyon) kattant srác és egy abnormális családból menekülő lány nagyon elvont, de mégis emberi road movie-ja, a Blur-frontember, Graham Coxon pazar zenei aláfestésével. Van már magyar szinkronja, de én javaslom az eredetit, parádés jelenetek vannak benne, amik kábé azonnal mémmé váltak.” 

3. Történelmi, de nagyon modern

Gentleman Jack (HBO, 2019-)

Fiala Borcsa nagyon szerette a Gentleman Jacket az HBO-n, ami egy leszbikus földbirtokosról, Anne Listerről szól (igaz történet alapján készült a film), 1832-ban játszódik, Yorkshire-ben.

„Imádtam a főszereplő karakterét, aki egyszerre érzékeny, határozott, sebezhető, okos, szembemegy az árral, és abszolút megelőzi a korát sok szempontból.”

4. Besonkázva, kanapéra rogyva pedig ezt nézd

Találd meg önmagad (Netflix, 2006)

Kurucz Adrienn azt meséli: „Egy nagyon édes filmet láttam a minap a Netflixen, svéd, és nem új, 15 éve készült, a magyar címe (rémes) Találd meg önmagad. Ha nem olvasom el, miről szól, biztos nem kezdek bele, de szerencsére megtettem. Az a fajta mozi, amin végig mosolyogsz, csoda aranyos. Mintha az egyik kedves bestselleríróm, a szintén svéd Frederik Backman írta volna a forgatókönyvet. A karakterek is olyanok, mintha az övéi lennének. Adott egy jószívű fiatal lány, akit folyton macerál a zsémbes nevelőanyja, akinek olyan passziói vannak, mint hogy például gyűjti a migránsok által elkövetett bűncselekményekről szóló újságcikkeket. Tele van dühvel, szeretethiánnyal, ezért másokat piszkál, amúgy viccesen. Szegény nevelt lánya, aki kutyakozmetikus, hogy levegőhöz jusson, elmegy egy guru hétvégi táborába. Ott megismer egy álruhás királyfit, aki különben nem is királyfi, hanem újságíró, és le akarja leplezni a gurut meg a bizniszét. Nem lövöm le a poént, de tényleg érdemes megnézni besonkázva, kanapéra rogyva, üdítő, na.” 

5. Húzz el Londonba olyankor, amikor még volt élet benne

I may destroy you (HBO, 2020)

Marossy Kriszta a I may destroy you-sorozatra esküszik (HBO). 

„Egy Twitteren befutott, éppen elsőkönyves szerződését megkötő londoni csaj története, akinek drogot tesznek a piájába, megerőszakolják, és csak halványan emlékszik a történtekre. A rendőrség nyomoz, ő elkezd pszichológushoz járni – gyerekkori ellensége önsegítő körébe. Mindenben mellette áll két gyerekkori barátja, egy meleg srác, és egy – a meghallgatásokon lámpalázassá váló – nagyon jófej barátnő. Illetve a csendes, magába forduló lakótársa is támasz, azonban végig kell járnia mégiscsak egyedül az utat az ügye megoldatlan lezárásán keresztül az öngyilkosság gondolatáig (és majdnem kivitelezéséig). Harcol a nők kiszolgáltatottsága, a szexuális abúzus és a rasszizmus ellen, és miközben elhallgattatja a közösségi média zaját, elkezdi meghallani a fontos embereket és a saját belső hangját.

Nagyon jó figurák, jó dumák, igazi London… amikor még volt élet benne.” 

6. Azoknak, akik azt gondolják, a Forma–1-ben csak körbe-körbe száguldoznak a kocsik

Drive to survive (Netflix, 2019-)

Szentesi Éva ezt mondja:

„Írtam már a Forma–1-hez fűződő kapcsolatomról (ITT elolvashatjátok), de akit nem fertőzött meg ez a sportág, és valamiért unalmasnak, avíttnak tartja, az nézzen bele a Drive to survive című Netflix-dokusorozatba. Már a harmadik szezont követik végig egy stábbal, és rajtuk keresztül bepillanthatunk a kulisszák mögé a műhelybe, meg olyan helyekre is, ahová földi halandónak nincs bejárása. A száguldó cirkuszt végigkövetik a szezonokon keresztül, interjúkat készítenek a pilótákkal, csapatfőnökökkel, mérnökökkel, és nemcsak a nagyágyú versenyzők vannak fókuszban, hanem a jóval kisebb csapatok is, akik az élbolyhoz képest nagyságrendekkel kisebb büdzsékből gazdálkodnak. 

Igazi adrenalinlöket, soha nem látott részeltek és műhelytitkok annyira közelről, amelynél már nem is lehetne közelebb menni.” 

7. Az alulértékelt animációs tartalmakról se feledkezzünk meg!

The Midnight Gospel (Netflix, 2020)

Nyáry Luca szerint nagyon, nagyon, nagyon sok alulértékelt animációs tartalom van a Netflixen.

„Például a Midnight Gospel, ami kábé egy meganimált podcast, iszonyú szép, mély beszélgetéseket lehet végighallgatni, és mellette csodálhatod a bizarrnál-bizarrabb rajzokat.

Justin Roilandnek (a Rick and Morty készítője) van egy másik sorozata, a Solar Opposites, amit szintén nagyon szeretek.

A Bojack Horseman animátorának és producerének, Lisa Hanawaltnak is lett még egy sztorija, a Tuca&Bertie, ami szerintem nőknek különösen ajánlott, ebben volt az egyik legszebben kezelt fiatalkori szexuális zaklatás-storyline, amit valaha láttam.

A Castlevaniát is imádom, hihetetlenül szórakozató és nagyon látványos román-amerikai rajzfilm, ami egy Konami-videójáték alapján készült, és szuper, ha ki akarod kapcsolni az agyadat, és csak »fangirlingelni« akarasz a szexi vámpírokra.

A Love Death and Robotsot meg kötelezővé tenném mindenkinek, gyönyörű antológia-sorozat, és magyarok is dolgoztak rajta. 

Tőlünk most ennyi! Folytasd a sort kommentben, ajánljunk egymásnak néznivalót!

Szentesi Éva