–

A Négy évszakból stílszerűen épp a Tavasz tétel csendült fel, annyira hatással volt rám az elmúlt napok kikeletillata meg Szabó Lőrinc Nyitnikék című verse. Kész szinesztézia az egész, majd minden érzékemre kihat ez a tapasztalás, az egyik részletről eszembe jut a másik, és fordítva. Bonyolult összefonódása az érzékeknek, néhol még keszekusza, kicsit olyan, mint most az életem, de nem bánom. Felvillanyoznak a napsugarak, pont olyan érzés, mint amikor a fülemben trilláznak a hegedűk. Bármelyikről legyen szó, könnyű belefeledkezni, ott maradni vele a pillanatban, pláne, ha egyszerre több inger is hatással van rám.

Felfedezésre váró rétegek nem csak vájtfülűeknek

Ha az előbb felsorolt elemek közül csak a klasszikus zenét vennénk, az már önmagában nagyon összetett képződmény a többi tapasztalás nélkül is. „Egy zeneműben megannyi réteg rakódik egymásra, amiből a kíváncsi hallgató épp annyit érzékelhet, amennyit szeretne. Minél jobban beleássa magát az adott műbe, annál több rejtett üzenetet, pluszjelentést fedezhet fel a dallamok között – avat be Mona Dani.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mona Dániel (@monadani_musicologist) által megosztott bejegyzés

– Akadnak olyan komplex összefüggések és szigorú szerkesztési elvek, amelyek csak a zenében tájékozottabbaknak mondanak valamit, de a legtöbb darab ezek észlelése nélkül is kitűnően élvezhető, pont elég felfejtésre váró réteg jut el egy kevésbé vájtfülű zenehallgatóhoz is. Ez adja a klasszikus zene esszenciáját.”

Sokakat persze pont ez az összetettség riaszthat el, no meg a rokon elnevezés: komolyzene.

„Meghallja az ember, hogy komoly, és úgy érzi, ő nem felel meg ennek a kritériumnak, ezért rögtön elhatárolódik tőle. Mert mire asszociálunk? Az idős közönségre és egy olyan miliőre, amibe fiatal(os érzetű)ként nem szeretnénk belecsöppenni.

Ezért én sokkal jobban szeretem a klasszikus zene kifejezést, ez inkább az intellektuális részére helyezi a hangsúlyt” – mondja a zenetörténész.

Mona Dani (Fotó: Valuska Gábor)

Nem lehet elég korán kezdeni…

Ugyanakkor sosem késő elkezdeni ismerkedni ezzel a világgal! Nekem voltak szárnypróbálgatásaim már a gimiben is, például az érettségire készülés hajrájában rendszerint próbálkoztam a végtelenített esőhang mellett egy-két klasszikus zenei darabbal, de inkább ellenkező hatást váltott ki a kísérlet mindkét eleme: rendszerint elaludtam a tanulnivaló fölött. Aztán egy kedves volt kollégám megmutatta az egyik lejátszási listáját, amit általában kreatív folyamatokhoz használt, én meg gondoltam, kipróbálom majd, hátha nekem is segít. Maximum alszom egy jót… El is érkezett egyetemen a beadandós korszak – ez volt a puding próbája.

A lista remekül szerepelt, egy-két dal közben olyan flow-ba kerültem, hogy szinte füstölt a billentyűzet a kezem alatt, és a szerkesztési feladatokba is sokkal könnyebben bele tudtam helyezkedni általuk.

Azt hiszem, sokat elmond az elmúlt évemről, hogy a Spotify szerint a leghallgatottabb dalom is egy ilyen klasszikus darab volt… (Igen, az online oktatásban háromszor annyi esszét kellett írnom, kiváltva a vizsgák és részvételi órák nagy részét.)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mona Dániel (@monadani_musicologist) által megosztott bejegyzés

Ha hiszitek, ha nem, szakértőnk már kilencévesen úgy gondolta, hogy ez lesz a hivatása

Már akkor is zenetörténész akart lenni.

„Nem egy átlagos álomszakma” – viccelődik. Érdeklődését a különféle zenetörténeti korok iránt zongoratanára ébresztette fel benne, aki elvárta, hogy mindig legyen tisztában a tanult darab hátterével. Közben VHS-en végignézte Vásáry Tamás „zenei ismeretterjesztő” sorozatát, és tudta, ő is ezt szeretné majd csinálni felnőttként. Bár ma már nem az ismeretterjesztésen van a hangsúly, nem az a lényeg, milyen számadatokkal bombázza a nézőközönséget, hanem a hangulat számít, amivel megágyaz a soron következő műnek. Élményalapú, interaktív és szórakoztató műsorvezetésre van szükség, így talán a klasszikus zenére kevésbé fogékony fiatal felnőtt korosztály is megszólítható. Ahogy ő fogalmaz, „zenebohócként” szeretné átragasztani azt a lelkesedést másokra is, amit belőle váltanak ki a klasszikus darabok. Persze vannak olyan művek, amelyekhez muszáj komolyan hozzáállni, de pont ez a szép ebben a műfajban.

Szóval, ha nyitott vagy, és szívesen megismerkednél közelebbről is a klasszikus zenével, íme, öt tipp Mona Danitól, hogy kezdőként is befogadhatóvá, vagy talán még szerethetővé is váljon.

1. Hallgasd jó minőségben!

Talán ez a nulladik lépés. Szakértőnk elsősorban az élő zenehallgatásra buzdít, de mivel ez a jelenlegi helyzetben nehezen kivitelezhető, már egy jobb minőségű fejhallgató vagy hangszóró is megteszi. De amint lehet, érdemes kipróbálni egy élő koncertet is, hiszen már önmagában az is óriási élmény, ahogy egy szimfonikus zenekar kiáll a színpadra, vagy ahogy egy szólózongorista egyedül képes betölteni a teret.

A minőséghez az is hozzátartozik, hogy nem mindegy, kinek az interpretálásában hallgatjuk a művet, sok múlik az előadó kisugárzásán is.

2. Társítsd valamihez!

Láttál egy remek filmet, amiben annyira eltalálták az atmoszférát, hogy magával ragadott a zene is? Bátran keress rá a műre külön, ez a kellemes képzettársítás már ott lesz veled. Ugyanígy van ez a könyvekkel is: az autentikus olvasásélmény érdekében nézz utána a regényben szereplő daloknak, nem fogod megbánni! Ha tudsz rá koncentrálni, akár hallgasd olvasás közben is. Kösd össze az élménnyel a hallott dallamokat, így sokkal maradandóbb lesz a hatás. Vetítsd ki, azonosítsd az érzéseidet egy-egy dallammal, és rögtön rezonál a lelked a zenére és a könyvre.

3. Fokozatosan haladj!

Gondolj arra: ha futnál, nem rögtön a maratonnal kezdesz! Így a komolyzenével való érzéki ismerkedés sem egy négyórás Wagner-operával indul, hacsak nem a teljes sokk a cél.

Első körben könnyedebb, rövidebb darabokhoz nyúlj, próbáld megtalálni azt a stílust és apparátust (vagyis hangszerelést), amit a legközelebb érzel magadhoz, például a könnyűzenei érdeklődésed alapján. Ha az így választott zenék tetszettek, szép lassan elkezdhetsz újabb korokba kitekinteni, apparátust növelni vagy a szerzőnek más dalaiba belekóstolni.

4. Magadra figyelj!

Mindig a hangulatodhoz illő művet válassz, ne akard megerőszakolni magadat valamivel, amihez egyáltalán nincs kedved. Ha valami nem jön be, ugyanúgy, mint egy könyvnél, bátran tedd félre, hagyd abba, akár felejtsd el örökre! Ne hallgasd végig csak azért, mert „úgy illik”, vagy mert mások azt mondták, milyen kafa lesz. Illetve azzal se törődj, ha valamit elcsépeltnek vagy túlértékeltnek titulálnak mások, te meg odáig vagy érte. Vállalom, nagy Ludovico Einaudi-fan vagyok – és ez sem ciki.

5. Csinálj belőle programot!

Dani szerint meg kell adni a módját a zenehallgatásnak, érdemes néha minden mást kizárni, és „csak” zenét hallgatni. Egy klasszikus darab ugyanis energiát követel a befogadótól is: a mély és sokrétű tapasztaláshoz elengedhetetlen a hallgatóság figyelme. Én is érzékeltem már, hogy teljesen más élmény cikkírás mellett zenét hallgatni, mint ott lenni a pillanatban, és tényleg csak a műre összpontosítani. Jó ötlet lehet barátokkal közösen belekezdeni a klasszikus művek hallgatásába, majd a végén átbeszélni a benyomásokat egy-egy mű kapcsán, mintha csak könyvklubot tartanánk. A teljességhez felnyithatunk egy üveg finom bort, is és máris kész a minőségi idő.

A szép, fülbemászó dallamokat szeretik az emberek, a komolyzenék pedig csupa-csupa szép dallamból állnak.

Minden hangulathoz találhatunk passzoló darabot, és bónuszként megmutatom nektek a kedvenc cikk-/beadandó-zenéimet, hátha valamelyik titeket is megfog:

  • Angèle Dubeau & La Pietà – Experience
  • Yann Tiersen – Comptine d’un autre ete – l’apres-midi
  • Ilya Beshevli – Morning Sun
  • Karl Jenkins – Palladio – 1. Allegretto (arr. for Strings Orchestra)
  • Martin Phipps – Simple Harp Variation No.1.

Klassz(ikus) zenehallgatást kívánok szeretettel!

Deli Csenge