Kihúzott erősítők

Kezdjük az évfordulóját „ünneplő” „show”-val. A rövid életű, de rendkívül népszerű és azóta kultikussá vált Sex Pistols első koncertje meglehetősen rövidre sikeredett a Saint Martins College buliján, 1975. november 6-án. A zenekar a Bazooka Joe előzenekaraként debütált először színpadon, de mindössze tíz percig melegíthették a körülbelül húszfős közönséget. Ugyanis a fő attrakció Bazooka Joe tagjai úgy gondolták, hogy a túl hangosan játszó Sex Pistols tönkreteszi a felszerelésüket, így egyszerűen kihúzták az erősítőket, ezzel véget vetve a zenekar első fellépésének.

Mivel bemelegítésként az együttes feldolgozásokat játszott, így ugyan ez volt a Sex Pistols első koncertje, de egyetlen saját számukat sem adhatták elő.

Felgyulladt énekes és utcai zavargások

1992-ben a Metallica és a Guns ’N’ Roses közös turnéra indult. A montreáli koncertjük kétségkívül emlékezetesre sikerült, bár nem abban az értelemben, ahogy a két, akkor karrierjük csúcsán lévő zenekar tervezte. Kezdődött azzal, hogy a Metallica frontembere, James Hetfield másod- és harmadfokú égési sérüléseket szerzett, mert túl közel állt egy pirotechnikai eszközhöz – az énekest a helyszínről kórházba szállították, a show további részét lefújták. Ezek után a Guns ’N’ Roses egy órát várakoztatta a közönséget, majd kábé ötven perc után ők is félbehagyták a koncertet Axl Rose hangproblémái miatt. Az ötvenezer főt számláló közönség csalódottságában és dühében betörte a stadion ablakait, gyújtogattak és elbarikádozták magukat. A zavargásoknak a rendőrség rohamcsapatai vetettek véget könnygáz és vízágyú bevetésével.

A műanyagnak hitt élő denevér

Egy ilyen listáról természetesen nem maradhat le a Black Sabbath 1982. január 20-i koncertje, amikor Ozzy Osbourne leharapta egy élő denevér fejét. Ez a húzása a polgárpukkasztás iskolapéldája lett azóta, bár Ozzy egyáltalán nem tervezte az akciót. Az élő denevért egy rajongó dobta fel a színpadra, és korábban is előfordult már, hogy a közönség tagjai különböző műanyag állatokat dobtak fel az énekesnek, amiknek Ozzy leharapta a fejét.

A frontember ez alkalommal is azt hitte, hogy egy műanyag denevérrel van dolga, csak akkor jött rá, hogy egy élő állat fejét harapta le, amikor annak vérével megtelt a szája. „Amint ráharaptam, rögtön éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel. A szám megtelt valami meleg, ragacsos lével, aminek rettenetes utóíze volt” – nyilatkozta az eset után.

via GIPHY

Régi dalok újragondolva – nem éppen művészi megfontolásból

Botrányos koncertekért azonban nem kell a szomszédba mennünk, itthon is akadt jó pár félresikerült fellépés. Az egyik legemlékezetesebb az Ossian zenekar 2000. szeptember 15-én a debreceni Metal Fesztiválon előadott… hát, nevezzük koncertkezdeménynek. A banda énekese, Paksi Endre finoman szólva sem állt a helyzet magaslatán, amikor az ő koncertjük következett, ennek eredménye pedig egy elég zavaros előadás lett. A Paksi által előadott szöveg és dallam köszönőviszonyban sem volt az Ossian számaival, így nagyjából negyvenöt perc próbálkozás után a zenekar többi tagja lement a színpadról. „Nem tudok mit mondani, nem kérek elnézést, mert erre nem lehet” – így búcsúztak aznap este a közönségüktől. A Paksi Endre által megújított dalok a koncertről készült felvételnek köszönhetően önálló életre keltek, a Márhívó a mai napig felcsendül egy-egy házibuli kései óráján.

A Sziget legnagyobb dobásából lett legnagyobb alibije

Az országhatárokon belül maradva Rihanna 2016-os fellépésén van a sor, ami legalább annyira borzalmas volt, mint amekkorát robbant a hír, hogy az R’n’B üdvöskéje a Szigeten ad koncertet. Önálló show-kon sem, de egy fesztiválon meg pláne nem illik késni, hiszen a szoros program nem engedi a nagyobb csúszásokat. Rihanna mégis úgy döntött, hogy fél óra késéssel áll színpadra.

A türelmetlen tömeg pfújolással adott hangot nemtetszésének, de amikor a világsztár színpadra lépett, abban sem volt köszönet. Félplaybackkel, szegényes színpadi látvánnyal és láthatóan nem túl nagy erőbedobással nyomta le a másfél óra helyett immár csak egyórás haknit, de mindezért persze felvette az egymillió dolláros gázsit.

Justin Bieber, a szárnyaszegett takarító

A YouTube-on éneklő kanadai kiskamaszból lett világsztár 2015-ben Oslóban koncertezett… volna, ha nem hagyja ott a bulit szinte a legelején. Történt ugyanis, hogy az első sorbán álló egyik rajongója a színpadra öntötte az innivalóját, amit Bieber fel akart törölni. A sztár közelségétől hisztérikussá váló rajongók azonban nem hagyták, hogy az énekes felitassa a kiborult üdítőt, ez pedig annyira feldühítette az énekest, hogy méltatlankodva levonult a színpadról és otthagyta a koncertet. Később egy Instagram-posztban bocsánatot kért a csalódott közönségétől.

Ti milyen botrányba fulladó koncertre emlékeztek? Voltatok a fentiehez hasonló furcsa véget érő eseményen? A sztorijaitokat szeretettel várjuk kommentben!

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT.

Dián Dóri

Kiemelt kép – Getty Images/Richard E.Aaron/Redferns