„A boldogságnak nincsen jelen ideje. A boldogságnak csak múlt ideje van.” – Extra Dry-ajánló

–

„Nyugodj bele, Zsuzsa, hogy ez a bolygó hamarosan el fog pusztulni, mert nem lehet azt mondani az embereknek, hogy holnaptól nincs repülő, meg autó, meg áram, meg tévé, meg betonház, meg nejlonzacskó, meg atom, meg cigi, meg dobozos sör, meg laptop, meg minden. Nem lehet azt mondani a népnek, hogy menjetek vissza a középkorba, túrni a földet a jó levegőn! Nem lehet azt mondani, hogy dobjátok el a hamburgert és az okostelót, szántsatok-vessetek faekével, egyetek újra fekete kenyeret és kását, és akkor a Föld megússza! Kész, kampec a világnak, ennyi. Ez az ipari forradalom első napján, sőt első percében eldőlt, nagyjából abban a percben, mikor Thomas Newcomen agyából kipattant a gőzgép gondolata. Most meg már az utolsó perceket éljük. Hogy öt perc, öt év, öt évtized, öt évszázad, azt nem tudjuk, de tulajdonképpen mindegy is. A lényeg, hogy konyec filma, kedves Zsuzsa!"

– mondja az Extra Dry egyik válófélben lévő kulcsfigurája a jövendőbeli exnejének, egy McDonaldsban. Annyira túlzó, hogy már szinte közel jár az igazsághoz. Ha egyáltalán megtudjuk valaha, mi az igazság…

Az emberi viszonyok úgy bomlanak szét Cserna regényében, mintha sosem álltak volna biztos alapon. A színfalak mögött meghúzódó titkok annyira mocskosak, hogy amikor a szereplők szembesülnek velük, kizárólag szélsőségesen képesek rájuk reagálni. De ez még semmi. 

A kötetben megszólal egy gyerekhang is, aki rajzokon és girbegurba irkafirkákon keresztül jelenik meg a fejezetek végén, és úgy kenegeti a baljós hangulatot a falra, hogy közben még jobban kiszínezi azt, amit a szereplők nem képesek (vagy nem akarnak) elmondani. 

Rossz házasságban vergődő barátnők, Piroska, nagymama, vadász és a farkas, identitásválság, nyelvtannáci nagypapa, középkori kínzások a legapróbb részletekig kifejtve, drag queenek, kokó, sperma, metál, pia és vér. 

Erre számíts, ha el mered olvasni az Extra Dryt. 

Külön tetszik Cserna nyelvezetében, hogy nem finomkodik, hahem kimondja, amit gondol, úgy, ahogy az van. 

Ebben az interjúban arról beszél, hogy: „Az irodalmi nyelvvel szemben még mindig van egy sznob, életszerűtlen, valóságtól elrugaszkodott elvárás, hogy legyen mindig emelkedett, tiszta, éteri, mégiscsak az öröklétnek írunk. De hát úgy nem lehet hiteles az irodalom, ha a szereplők hamis nyelven beszélnek. »A férfi elővette hímtagját…« – ilyet akár mondhat egy narrátor jó adag malíciával, de élő ember így nem beszél. Nem, a mai férfi nem a hímtagját, a péniszét vagy a kukiját veszi elő, amit elővesz, az a farka vagy a pöcse. Esetleg a fasza. Mindezt nem érzem sem durvának, sem trágárnak. Ez (is) a mi nyelvünk ma. Takargathatjuk, de nincs értelme.”

És valójában nem is lehetne ezt máshogyan. Ez nem a vulgaritás népszerűsítése, hanem a történések, helyzetek, karakterek pontos leírása. Látlelet az adott környezetről, ahol a kommunikáció része a trágárság, ahol nem finomkodnak a szavakkal, és nem fehér keszkenővel fogják meg a… tudjátok, mit. (De ne aggódjatok, én nem írom le, nehogy elpiruljatok.)

„A boldogságnak nincs jelen ideje. A boldogságnak csak múlt ideje van.”

Már ezért a mondatáért is őrült nagy rajongója vagyok Csernának, bár ezt sosem tagadtam. És ennek csak kevés köze van ahhoz, hogy Szentesen született, meg a tanárom volt kreatív szépírásból. Inkább azért rajongok érte, mert akárhányszor olvasom, mindig kiválóan szórakozom, a nyelvezete őszinte, egyedi és nem finomkodó, a karaktereiben sincs semmi fennkölt cicoma, és többnyire nem is kedvelhetők, ráadásul nem is találkozom sehol máshol hasonlóakkal. Legfeljebb egy Tarantino-moziban.

Bár Cserna-Szabó András ezidáig nagyrészt novellákban utazott, a Helikon kiadásában megjelent harmadik regénye sem okozott csalódást. Sőt! 

A kötetet ajánlom azoknak, akik nem ijedősek, nem prűdek, és ki akarnak tekinteni egy kicsit a valóságba. Még akkor is, ha olyan komoly veszélyek leselkednek ránk, mint egy aprócska vírus egy denevér hasában. 

Szentesi Éva

Fotó: Szentesi Éva