Kiss-herceg, nem feledünk! – Rendhagyó születésnapi emlékezés Prince-re

–

Egy kis személyes

Talán a Kiss volt az első szám, amit hallottam és láttam tőle még tizenéves koromban és igazán nem is tetszett, mégis valami lenyűgözött benne. Mármint Prince-ben. Minden alkalommal, amikor elcsíptem a videót, értetlenül álltam a napszemüvegben, kendővel vonagló bombázó és Prince párosa előtt, és csak azt éreztem, hogy ez az ember maga a zene és a tesztoszteron robbanó elegye: megragad és nem enged. Akkoriban még határozottan nem voltam megőrülve érte, de valahol elraktároztam magamban a pasit.

Aztán a zenei ízlésem változásával egyre jobban kúszott be az életembe, és kifejezetten központi alakká vált. Ikonja lett számomra is a sokoldalú zenésznek, a tehetségnek, a férfiasságnak és a szexualitásnak. A szövegeiben idővel felhagyott ugyan ez utóbbinak az explicit tolmácsolásával, a zenéjében mindvégig lüktetett továbbra is. Élőben pedig még inkább. Erre először a szigetes koncertjén ébredtem rá, és onnantól kezdve nyughatatlanul kerestem az újabb élő „találkozás” lehetőségét, de elkerült a szerencse. Mindaddig, amíg egy májusi reggelen egy apró hírben a férjem felfedezte, hogy Prince annyira szereti Bécset, hogy hirtelen úgy döntött, ott ünnepli meg a születésnapját, így aznap délután hat órától lehet rá online jegyet venni.

Mint azt utólag megtudtam, a mindenre elszánt férjem fél órával előtte már a gépnél ült, és még így is éppen hogy le tudott csapni a jegyekre, annyira leterhelődött a rendszer. Két óra múlva pedig már egy darab sem volt. Hát így jutottam el életem koncertjére, ahol több meglepetés is várt: a Herceg megtiltotta a képek, videók készítését, és mindenki kezébe nyomtak egy számlistát, amiben le volt írva, hogy melyek azok a dalok, amiket biztosan el fog játszani, aztán következtek azok, amiket csak akkor, ha egész jó lesz a kedve, aztán azok, amiket akkor, ha nagyon jó lesz a kedve, és a végén az a három, amit kizárólag ünnepi hangulatba kerülve nyom le a közönségnek…

A koncert végül négyórás lett, és olyan rögtönzések is belekerültek, amiknek már hírük-hamvuk sem volt a papíron, én meg szinte öntudatlanra táncoltam és énekeltem magam.

Azóta sem tudom amúgy felfogni, hogy egy ember, akiben ennyi élet és kirobbanó energia van, hogy végezheti be az életét ilyen értelmezhetetlen módon: egy liftben, rosszul belőtt mennyiségű fájdalomcsillapítóval?

Dupla fekete keretes

A sors kegyetlen és furcsa fintora, hogy pont Minneapolisban, Minnesotában született, afroamerikai szülők gyermekeként. Pontosan ott és abban a közösségben nőtt fel, ahol egy héttel ezelőtt rendőri túlkapás okozta George Floyd halálát, ami tüntetéshullámot indított Amerika-szerte. A művész ezt már nem érte meg ugyan, de egészen döbbenetes párhuzam, hogy kevesebb mint egy évvel a halála előtt egy kísértetiesen hasonló eset miatt demonstrált ő maga is. Történt ugyanis, hogy 2015 májusában Baltimore-ban életét vesztette Freddie Gray, egy szintén színes bőrű férfi, akivel a rendőrök indokolatlanul erőszakosan bántak a letartóztatása során, és a sérülései pár napon belül a halálához vezettek. Prince a tüntetők támogatására és Gray emlékére Baltimore címen megjelentetett egy számot, és a Paisley Park-i otthonában koncertet adott az emlékére. Megkérte a rajongóit, hogy szürke ruhában jöjjenek Freddie Gray tiszteletére, utalva ezzel az áldozat nevére.

Amilyennek nem igazán ismerte a világ: a filantróp Prince

Szokás őt egyfajta önimádó különcként („My name is Prince and I am funky, My name is Prince the one and only” – My name is Prince), élvhajhász, majd megtért zseniként elkönyvelni, de azért arról sem érdemes megfeledkezni, hogy önmaga szentsége elé vagy mellé még megannyi mást is helyezett. Rengeteget jótékonykodott, a legtöbbször név nélkül támogatta az afroamerikai közösségeket, a hátrányos helyzetű vagy sérült gyerekek, vagy éppen a zöldebb jövő ügyét, mélyen megrázta minden embertelenség, elesettség, de még barátai, ismerősei anyagi gondjai is. Egy dolgot viszont nem tett: nem nyilatkozott erről, és nem nyilvánosan szeretett segíteni.

Azt mondta, hogy őt a zenéjén, a művészetén keresztül ismerjék és szeressék, és ennek a szeretetnek az anyagi vonzatából ő majd teszi a dolgát.

Hát tette még a halála után is, hiszen pár héttel ezelőtt három napon keresztül ingyen megtekinthető volt a hivatalos YouTube-csatornáján a Prince and the Revolution: Live című, 1985. március 30-i élő koncertfelvétele (ezen a híres Purple Rain-turnén a címadó szám mellett az 1999, a When Doves Cry és a Let’s Go Crazy című számokat is játszotta) és ez alatt az idő alatt a platformon végig adománygyűjtés folyt. A koronavírus-járvány elleni küzdelemre adakozhattak a nézők, a befolyt összeg pedig az Egészségügyi Világszervezet Covid–19 szolidaritási segélyalapjába került. A Google ezek mellett azt is vállalta, hogy ötmillió dollárig megduplázza az adományokat.

„Could you be the most beautiful girl in the world?”

Ha valami, az egészen biztosan köztudott volt róla, hogy mennyire imádja a női nemet, a szexet, a testiséget. Hódításainak se szeri, se száma nem volt, szerelmi kalandjai felölelték a nyolcvanas és a kilencvenes évek legjobb, leghíresebb nőit is Kim Basingertől kezdve Sherilyn Fennen és Carmen Electrán át egészen Madonnáig. Számokat, közös számokat is írt nekik, mondjuk, Kim Basinger annyit adott a közös dalhoz, hogy az orgazmusa hallható alatta. De hát az se semmi…

Rossz nyelvek szerint, hiába írta meg a Nothing Compares 2U-t Sinéad O’Connornak, vele csak egyszer találkozott, és az a randi is kisebb verekedésbe torkollott.

Egyébként két felesége is volt, az első Mayte Garcia, akit tizenhat évesen ismert meg úgy, hogy a lánynak még fiúja sem volt előtte. Próbálta magát távol tartani tőle, de a szerelem akkora volt köztük, hogy nem tudtak menekülni, és összeházasodtak. Azt már kevesebben tudják, hogy ebből a nagy szerelmi házasságból született a sztár egyetlen gyermeke is. Sajnos már a terhesség alatt kimutatható volt, hogy a gyermek nem fejlődik rendesen, így feleségének a kiírt idő előtt egy hónappal, császármetszéssel meg kellett szülnie. A kisfiú súlyos fejlődési rendellenességgel, Pfeiffer-szindrómával született, eltorzult testtel és koponyával, a szemgolyói pedig az üregükön kívül nőttek. Semmi esélye nem volt az életre.

Prince a kisfiú életének hat napja alatt, amikor csak tehette, beszélt és énekelt neki, és az elvesztése olyan súlyosan megrázta, hogy ekkor szokott rá a fájdalomcsillapítókra és a kedélyjavítókra, majd nem sokkal később csatlakozott a Jehova tanúihoz, és nagyjából ezzel egy időben váltak a dalszövegei is egyre kevésbé vulgárissá.

A házassága nem volt képes cipelni ezt a terhet, négy év múlva elváltak, de volt feleségével jó kapcsolatban maradtak.

A második felesége Manuela Testolini volt, akit negyvenhárom éves korában ismert meg a sztár: szerelem volt ez első látásra, és aztán az öt évvel későbbi válásuk újra romba döntötte.

Egyébként hiába élt viharos szerelmi és szexuális életet, csakúgy, mint a jótékonykodásokról, a magánéleti hódításairól, kalandjairól sem nyilatkozott. Csakis a rivaldafényben élő nőkkel kapcsolatos ügyek kerültek napvilágra, de igazából ők sem beszéltek sokat a kapcsolatukról. Legtöbbször imádott sztár lenni, a show-bizniszben megmutatni magát, extravagánsan élni és viselkedni, de amíg a zenei zsenijét szívesen mutogatta, a magánéletét inkább védeni szerette.

Amit a szülők „köszönhetnek neki”

Az eddig elmeséltekből talán kiderül, hogy meglehetősen összetett személyiség volt, és bár a művészetéért, emberbarát mivoltáért is hálásak lehetünk neki, azt csak kevesen tudják, hogy a már emlegetett szókimondó, erős szexuális tartalmú dalszövegeiért – áttételesen ugyan, de – szintén hálával tartozhatnak neki a kiskorúak szülei. Miután ugyanis Mary El, Al Gore alelnök felesége meghallotta a tizenegy éves lányukat, amint Prince Darling Nikki című, erősen szexuális töltetű számát énekelte, létrehozta a PMRC-t (Parents Music Resource Center), ami elérte, hogy az erőszakos, kábítószeres vagy szexuális témájú dalszövegeket tartalmazó hanghordozókra a lemezkiadók figyelmeztető matricákat ragasszanak „Explicit Lyrics, Parental Advisory” (magyarul nagyjából: Szókimondó szövegek, szülői felügyelettel) felirattal. Ez azóta is működik minden létező platformon.

Pont mint ahogy Prince művészete is. De csak őszintén azzal az „elmúltam 18” gombbal!

Marossy Kriszta

Kiemelt kép: Getty Images/Kevin Winter