„Az az álmom, hogy annyi embert tegyek boldoggá, ahányat csak tudok” – Dolly Parton születésnapjára
A ma hetvennégy éves Dolly Parton elég hosszú ideje dolgozik sikeresen a szórakoztatóiparban ahhoz, hogy még aki nem ismeri a zenéjét, az is tudjon a Dolly-jelenségről. Feltűnő, hamis és mű (nem bánná, hogy ezt mondom, ő maga is sokszor hangoztatta) kinézete talán sokakat előítéletessé tesz vele kapcsolatban, de ha valaki egyszer látta vagy hallotta, az soha nem felejti el, és pont ez az, amire Dolly mindig is vágyott: felkelteni az emberek figyelmét, majd elérni, hogy a kétkedő egyszer csak azon vegye észre magát, hogy teljesen beleszeretett ebbe a lenyűgözően tehetséges, aranyszívű nőbe. Velem is ez történt – Csernik Gréta írása.
–
A költői nevű Great Smoky Mountainsben (Nagy Füstös-hegység) felnövő Dolly Rebecca Parton negyedik volt tizenkét testvér közül egy szegény helyzetben lévő, zenei szempontból azonban gazdag családban. Édesanyja ágán rengeteg zenész volt köztük, és nem egy későbbi Dolly Parton-dal szól a helyi templomban, illetve a kis ház tornácán hajnalig tartó gitározásról, éneklésről. Dolly hétéves volt, amikor megkapta élete első igazi gitárját bácsikájától, Billy Owentől, akivel azóta rengeteg dalt írtak közösen. A tizenkét testvér között elvesző Dolly figyelemre, szeretetre és csodálatra vágyott, így rendkívül élvezte, ha a család és a szomszédok előtt énekelhetett, helyi eseményeken léphetett fel, amikor a sok csillogó szempár csak őrá tapadt. Tizenhárom éves volt, amikor a nashville-i countryszcéna híres színpadára, a Grand Ole Opryba került – itt találkozott Johnny Carsonnal, akinek a tanácsát, hogy mind a zenében, mind a karrierjében kövesse a megérzéseit, egy életre megfogadta.
Mindig is büszke volt a helyre és a közösségre, ahonnan származik, de sosem rejtette véka alá, hogy egész gyermekkorában többre vágyott, mint amit a füstös hegyek számára nyújtani tudtak. Vonzotta a hírnév, a szépség, az anyagi jólét, minden, amit szülei nem tudtak megadni neki.
A sztárságra, sőt ahogy egy interjúban mondta, szupersztárságra vágyó Dolly az érettségije utáni napon barátnőjével Nashville-be költözött, hogy valóra váltsa álmait. Tizennyolc éves volt ekkor, és elmondása szerint mindössze két barátot hagyott hátra. Eszébe sem jutott, hogy új pasit keressen, kizárólag a zenei karrierjére akart koncentrálni. Az élet azonban közbeszólt: már az első nashville-i napján, egy mosodában megismerkedett a fiatal Carl Deannel, kétévi együtt járás után összeházasodtak, és azóta is legendásan boldog házasságban élnek. Carl visszahúzódó személyiség, és bár Dolly sokat beszél róla interjúkban, alig van róluk nyilvános közös fotó, és Carl szinte sosem kíséri el Dollyt semmilyen nyilvános eseményre, fellépni is csak egyetlenegyszer látta. Dolly mindig a legmelegebb szavakkal beszél a férjéről, aki azt adta neki, amire a legnagyobb szüksége van: szabadságot.
A hatvanas években Dolly rendszeresen fellépett a The Porter Wagoner Show című zenei tévéműsorban. Wagoner felkarolta, számtalan dalt írtak együtt, és több lemezt is készítettek. Dolly azonban egyre híresebb lett, és egyre több műfajban szeretett volna szólókarriert csinálni. Ahogy elkezdett kacsingatni a popzene és Hollywood felé, Wagonerrel megszakadt a munkakapcsolat. Végül az I will always love you című saját szerzeményével szakított végleg Wagonerrel, és indult el a saját útján. A szám olyan siker lett, hogy a kiadási jogait Elvis Presley menedzsere, a hírhedt Colonel Tom Parker is meg akarta vásárolni. Ekkor jött jól Johnny Carter egykori tanácsa, mert Dolly a megérzéseire hallgatott és nemet mondott. Évekkel később Whitney Houston dolgozta fel a számot, amelynek elsöprő sikere milliókat hozott Dolly számára.
Többször is elmondta, hogy egyáltalán nem bánja, hogy Houston sikeresebb lett az ő dalával, mint saját maga, hiszen egyrészt a pénz nagy része továbbra is az övé, másrészt csodálatos volt hallani, hogy az ő kis dalát úgy is el lehet énekelni, ahogyan azt Whitney tette.
Az énekesnő sokat mesél dalaiban és interjúiban is a gyermekkoráról, az emberekről és a környezetről, amelyben felnőtt. A hegyekben, ahol a kemény fizikai munka volt az úr, nem volt egyszerű lánynak lenni – különösen egy olyan csillogásra és szépségre vágyó kislánynak nem, mint amilyen ő maga volt.
Egyszer azzal viccelődött, hogy „a hegyekben nehéz volt megragadni a nőiség mibenlétét, hacsak az ember nem volt férfi”.
Kislány volt még, amikor egy nap az édesanyjával bementek a közeli városba, ahol elsétált előttük egy nő szexi piros blúzban, rövid szoknyában, csillogó bizsuval a fülében. Hallotta, ahogy az édesanyja és a testvérei azt mondják, milyen közönségesen néz ki, míg ő azt érezte, hogy még soha életében nem látott ilyen gyönyörű nőt. Akkor eldöntötte, hogy így akar kinézni, ha felnő. Gyakran viccel azzal, hogy azóta rengeteg pénzt költött arra, hogy pontosan olyan olcsón nézzen ki, mint az a nő.
A szőke paróka, az erős smink, a plasztika és a csilivili, szexi ruhák, egyszóval a Dolly-look soha sem volt a véletlen műve, de még Dolly esetleges rossz ízlésének következménye sem. Az elejétől az volt, amit ma tudatos brandépítésnek nevezünk. Barbara Waltersnek mondta egy interjúban, hogy soha nem akart úgy kinézni, mint mindenki más.
„Nincs annál egyszerűbb dolog, mint követni a divatot” – nevetett. Ő úgy öltözködik, ahogy akar, olyan ruhákat vesz fel, amik neki tetszenek és élvezi, hogy meg tudja lepni a közönséget.
Mindig is értette és ösztönösen érezte a sztárság mibenlétét. Ismerte az emberek természetét és tudta, mit kell nyújtania ahhoz, hogy először megismerjék, érdeklődni kezdjenek iránta, meghallgassák a mondanivalóját, és végül visszavonhatatlanul beleszeressenek. Sokan talán nevetnek rajta a kinézete miatt – mondja Waltersnek –, de ők nem tudják, hogy a csattanó sohasem ő, hanem mindig is a közönség volt, hiszen – ahogy híres (egyébként kivételesen nem általa írt) dalában, a Dumb Blonde-ban énekli – „ez a buta szőke nem bolondja senkinek”.
Dalaiban szívszorítóan és emberien tárulkozik ki, ahogy szüleiről, a városi történetekről vagy épp a férjével flörtölő vörös Jolene-ról énekel, míg „az igazi” Dollyt féltve őrzi, mindig hagyva teret a közönség kíváncsiságának. „Az emberek pontosan annyit tudnak rólam, amennyit elmondok nekik magamról” – mosolygott.
Kylie Minogue énekesnő mondta róla, hogy egész életében feminista üzenetet küldött a világnak – álarcban. Jane Fonda is azt nyilatkozta, hogy bár soha nem kiáltotta ki magát feminista aktivistának, Dolly élete bizony egy feminista nő élete. Fondával, illetve Lily Tomlinnal élete első filmjében, az elsöprő sikerű Kilenctől ötigben játszott együtt, amiért Oscar-díjra is jelölték. Az itthoni rajongóknak jelentem, a filmnek hamarosan érkezik a folytatása! Később több sikeres filmben is feltűnt, a másik leghíresebb talán az Acélmagnóliák, amiben Shirley MacLaine, Julia Roberts és Sally Field volt a partnere.
Egy azon kevés művészek közül, akit jelöltek mind a négy nagy amerikai díjra: Emmyre, Grammyre, Oscarra, és Tonyra is.
Dollywood nevezetű kalandparkja harminc évvel ezelőtt nyitott meg, és azóta is szép számmal csábítja a látogatókat, akik a szórakoztató műsorok mellett a Chasing Rainbows Múzeumban Dolly relikviáit, köztük a kedvenc szerzeményében, a Coat of Many Colors című dalban megénekelt, kiskabát tökéletes replikáját is megtekinthetik.
Édesapja tiszteletére alapította meg az Imagination Library elnevezésű jótékony szervezetet, amelynek célja az írástudatlanság és olvasni nem tudás csökkentése Amerika- és világszerte. A szervezet jelentősen erősödött az elmúlt években, és több millió könyvet adományozott nehéz sorsú gyermekeknek. Édesapja azt mondta Dollynak, hogy az Imagination Library élete legnagyobb alkotása.
De azért érdemes a zenei életművét is mélyebben megismerni, mert amit Dolly a világban képvisel, azt senki nem tudja szebben átadni, mint ő maga és a dalai. Meg kell hallgatnotok!
Csernik Gréta
Kiemelt kép: Getty Images/Tabatha Fireman/Redferns
