Most akkor bírod nézni, vagy nem bírod? – Nicole Kidman 52 éves lett

–

1. Bangkok Hilton (1989)

Bár Kidman a Halálos nyugalom című filmmel robbant be ebben az évben, de rám akkor is a Bangkok Hiltonban játszott karaktere tett nagyobb hatást. A mocskos börtönvilágba bekerülő Katrina Stanton úgy kajtat az apja után, hogy közben a saját életét is veszélybe sodorja. A fehér nő az ázsiai fogságban motívuma egyébként annyira erőteljesre sikeredett, hogy még a Bridget Jones-trilógia készítői is megirigyelték, és felhasználták a második részben.

Semmi másra nem emlékszem ebből az ausztrál minisorozatból, csak Kidman lángoló vörös hajára, bájos, karakteres vonásaira (akkor volt huszonkét éves), és hófehér bőrére, amikről szinte ordított, hogy nem tartozik oda, ahova kényszerítették. 

Így lehetett ezzel a saját életében is. 

Egy majdnem húsz évvel ezelőtti Vanity Fair-interjúban ezt nyilatkozza a gyerekkoráról: 

„Az egyik legélénkebb emlékem gyerekként, hogy ülök a szobámban, és nevetést hallok a szomszédból. A mellettünk lakóknak volt egy medencéjük, és hallottam, ahogy nevetgélnek, játszanak. Emlékszem, hogy kirekesztettnek éreztem magam, és csak ültem a szobámban.”

2. Átkozott boszorkák (1998)

Tíz év alatt sok minden történt vele. Például beleszeretett egy nagyon menő színészbe (akire én annyira haragszom, hogy már a Top Gunt sem tudom nyálcsorgatva végignézni), akivel játszottak is együtt olyan szép filmekben, mint például a Mint a villám (1990), a Túl az Óperencián (1992), és a Tágra zárt szemek (1999). Utóbbi a kritikusok szerint féltve őrzött magánéletük végjátéka volt, egyfajta művészi búcsú egyenesen Stanley Kubrick rendezésében. 

A Tom Cruise-zal töltött időszakból mégis egy jóval könnyedebb, és művészileg talán nem is elismert filmet említnék, az Átkozott boszorkákat, amiben Sandra Bullock karakterének testvérét alakítja. Mindig jó szívvel gondolok erre a filmre, és nem mondom, hogy minden évben elő is veszem, de amikor igen, akkor igazi kikapcsolódást nyújt ez a kedves, szórakoztató történet. (Kidmanre egyébként osztottak még egy bosziszerepet: a 2005-ös Földre szállt boszorkányt is hasonlóképpen imádom. Na jó, nem ennyire.)

3. Más-világ (2001)

Hú, ezt nagyon régen láttam, de legalább olyan elementáris hatással volt rám, mint a Hatodik érzék. 

Akinek ez a film kimaradt, az most ne olvassa tovább, mert spoiler következik: egész egyszerűen odavagyok az olyan thrillerekért, amiknek a végén kiderül, hogy valójában az a halott, aki halottnak hisz másokat. 

Kidman fizimiskája tökéletesen illik az 1950-es évek előtt, a második világháború végén játszódó angliai birtokra, ahol a ház úrnőjét alakítja a fényérzékeny gyermekeivel. A színésznőben egyébként is van egy adag előkelőség, amitől tökéletesen illik ezekhez a szerepekhez (is).

4. Az órák (2002)

Kidmannek ez az első és ez idáig egyetlen Oscar-díjjal jutalmazott alakítása. 

Az órák című moziban Virginia Woolfot alakítja abban az időszakban, amikor az író a Mrs. Dalloway című regényén dolgozik, és végül öngyilkos lesz. Erőteljes maszkot visel, tulajdonképpen úgy kell fürkészni az arcát, hogy felismerjük benne a szép, törékeny ausztrál színésznőt. Mégsem a mesteri maszk kapta a díjat, hanem Kidman feledhetetlen játéka. 

Ez a film egyébként is zseniális. Három idősíkon játszódik, Woolf idejében (a ’40-es évek elejének Angliájában), az ’50-es évek Amerikájában, itt Julianne Moore depressziós karaktere elevenedik meg előttünk, és a kétezres évek elején, amikor is Meryl Streep és Ed Harris formál meg egy különleges viszonyban élő leszbikus és homoszexuális baráti párt. 

Akinek Az órák kimaradt, az sürgősen pótolja, nem csak Kidman miatt, bár kétségkívül ő viszi a prímet a moziban. 

5. Dogville (2003)

Nos, ez nem egy népszerű közönségfilm, mint ahogyan a rendezője, Lars von Trier sem az. Kicsit talán furcsa is elsőre egy Trier-filmben Kidman alakja.

Sem díszletek, sem tájak nincsenek: csak a csupasz színészi játék van egy sötét stúdióban, jelzésértékű kellékek között. A falut, ahol az egész történet játszódik, tulajdonképpen egy tornateremszerű helyen (vagy épp pont abban) forgatták, a házakat krétával jelezték a padlón, tehát síkban.

Csak az ajtók nyikordulása vagy a kutyaugatás jelzi, hol vannak a falak, a kapuk, az ablakok és ajtók a házakon, mert a karakterek úgy tesznek, mintha ezek között mozognának, de a néző számára láthatatlanok. Mint ahogyan azok a bűnök is, amiket szépen sorban elkövetnek a falu lakói a főszereplőn, a Kidman által megformált Grace-en. 

Ezt a filmet csak egyszer láttam, nem is akarom többször. De nem azért, mert nem jó. Nagyon érdekes film, ahogy Trier összes filmje az. Vegyes kritikákat kapott, mert lecsupaszítva mutatja be a bűnt egy ártatlan áldozat szemszögén keresztül, akit egy olyan kaliberű színésznő alakít, mint Kidman.

6. Stepfordi feleségek (2004)

Ha lehetek elfogult – és miért ne lehetnék az –, akkor megsúgom nektek, hogy ez a kedvencem az összes közül. Már önmagában a témája megfogott, meg a humor, amivel tálalják, de aztán még ott vannak a szereplők egytől egyig (de természetesen Kidmannel az élen), és a jelmezek, a sminkek, és a megteremtett miliő mind pompás és dicséretes.

Stepford egy olyan zárt, szupergazdagoknak kitalált közösség, ahová az elnyomott papucsférjek befizethetik túlhajszolt, csúcsvezetői szerepükben kizsigerelt asszonyaikat, hogy egyfajta terápiaként kisüttessék az agyukat, és mintafeleségekké váljanak. 

Frank Oz rendező olyan szuper megoldásokkal dolgozik, amiktől tényleg ez az egyik kedvenc Kidman-filmem. Meg amúgy is. 

7. Születés (2004)

Ez is egy nagyon furcsa film, meredek és bizarr sztorival. De örvendetes, hogy Kidman az efféle vállalásoktól sem riad meg, sőt, minden évben kipróbálja magát valami vad kísérletben.

A Kidman által megformált Anna tíz évvel a férje halála után ismét házasodni készül, amikor megjelenik a színen egy tízéves kisfiú, aki azt állítja, ő Anna halott férjének reinkarnációja. Már ennél a pontnál jön egy „na, jól van, elmentek ti a…” gondolat, de amikor a kisfiú elkezdi felidézni a házasság legintimebb pillanatait, akkor Anna elbizonytalanodik – nemcsak a születő friggyel és a halott férjével kapcsolatos érzéseiben, hanem a saját józan eszében is. (Közben pedig a néző is ezt éli át.)

Ha akartok furcsát látni, akkor ezt is kötelező megnézni.

8. Szemekbe zárt titkok (2015)

Ennek a filmnek az eredeti változata argentin, és Oscar-díjat is érdemelt 2009-ben, de én az amerikai remake-et is szeretem. 

Nem akarom lelőni a poént, de ez a bűnügyi dráma úgy mesél a haragról, a bosszúról és az elengedésre való képtelenségről, hogy közben elfojtott szerelmeket is elmesél. 

Kidman mellett Julia Roberts erősebb karakter, de Chiwetel Eijofor játékát sem lehet szó nélkül hagyni. 

Ha még egyik verziót sem láttad, most ülj le megnézni.

+ 1 Hatalmas kis hazugságok (2017)

Kötve hiszem, hogy elkerült téged ez a festői szépségű, tengerparti városban játszódó történet, de ha mégis, akkor feltétlenül pótolnod kell. Kidman egy olyan feleséget alakít benne, akit súlyosan és rendszeresen bántalmaz a tökéletesnek tűnő férje (mind külalakban, mind egzisztenciában az), akitől képtelen kiszabadulni. Ahogy az lenni szokott.

Ahogy most nézem ebben a sorozatban Kidman arcát, és visszaemlékezem a harminc évvel ezelőtti Bangkok Hiltonra, arra gondolok, hogy bár nem ugyanazt az arcot látom, mert szembetűnő a plasztika, de ez engem nem zavar. Olyan tehetséges ember, hogy az öregedéssel vívott harcán keresztül is átüt az erő, amivel a vászonra visz egy-egy karaktert. 

Ezért nézem újra szívesen a kedvenc filmjeimet tőle – ezekből ízelítőt adtam nektek. 

Folytathatjátok a sort a ti kedvenceitekkel, hiszen sokat kihagytam. 

Isten éltesse a színésznőt!

Szentesi Éva