–

Nem esett messze a fájától

Hrutka János, korábbi labdarúgó összesen tizenöt évet töltött Fradi-címeres mezben, ma is szenvedélyesen szereti a klubot, a közösségi médiában is minden lehetőséget megragad az ellenfél szurkolóinak froclizására. És nem ő a legfanatikusabb a családban…

„Ahogy egy nagy »bölcselet« is tartja: minden ember újpestinek születik, csak aztán később továbbtanul… De hogy mit is jelent valójában fradistának lenni, azt nehéz megfogalmazni” – mondja. „Istenigazából ezt a fanatizmust, elhivatottságot, klubhűséget csak az tudja megérteni, aki gyermekkora óta magába szívta minden rezdülését. Nekem nem volt nehéz helyzetem: édesapám vérmes zöld-fehér szurkoló volt, és a mai napig elvakult szimpatizánsként tartják számon.

Nálam teljesen magától értetődő volt, hogy amikor elmentem vele vásárolni, a nagy, hatalmas, mindent tudó családfővel, és lila-fehér csíkos bevásárlószatyorban adták oda neki az árut, akkor aznap nem ettünk, mert hozzáérni sem volt hajlandó az idegen színekhez.

A legjobb esetben egy nagy csetepatét követően tudtuk csak megvásárolni és kifizetni a kis papír fecnire felírtakat, miután áthelyezték azokat egy semleges nejlonba. A későbbiekben az is evidens volt, hogy lányaim sem jelenhettek meg a nagyszülői házban semmilyen lila, vagy annak bármilyen pici kis árnyalatát magába foglaló öltözetben. A családot tisztelni kell, nagyon erős, komoly és mély értékeket kaptam hazulról. A Ferencváros pedig akarva-akaratlanul is a mindennapjaink részévé válik, és vele újabb családba érkezünk. A legsikeresebb családba, melynek tagjának lenni felemelő, de felelősségteljes érzés is. Mit érzek a zöld-fehér színekkel kapcsolatosan? – ezt is egy szurkolói strófával összegezném: »Köszönöm, Istenem, hogy Fradistának teremtettél«!”

Hrutka úriember, így csak sejteti, micsoda bulikkal ünnepeltél a bajnoki címeket – de azért gondolhatjuk, hogy nem szimpla szombat esti partikról volt szó. „Lehet, hogy pár korábbi csapattársam nem örülne, ha ezeket közhírré tenném!” – nevet a korábbi sportoló. – „A legőrültebb élmények talán mégis a bajnoki fieszták voltak: a több ezres tömeg, a kabriós buszozások a városon (Újpesten!) át, görögtüzek, éneklések, napokig tartó hatalmas ünneplés mind-mind felejthetetlen. Lehet, hogy ide kívánkozna még az 1994-es kupadöntő, az is elég nagy őrültségnek tűnik most már, sok év elmúltával. Visszamenni a kardlapozó lovasrendőrök közé… Az sem egy hétköznapi Váci utcai séta volt.”

S hogy miben más a Fradi, mint bármely másik klub? „Soroljam? Harminc bajnoki arany, huszonhárom kupagyőzelem, hat Szuperkupa-, és két Ligakupa-győzelem. Az egyetlen magyar aranylabdás (Albert Flórián), az egyetlen nemzetközi kupagyőzelem, és az első magyar Bajnokok Ligája-szereplés is a zöld-fehér színekhez kötődik.”

Lógás, kockára tett párkapcsolat, csövezés 

Hatos Szabolcs sportújságíró igazi fanatikus, ahová csak teheti, elkíséri a csapatát. „Mióta megszerettem, a Fradi alapjaiban határozza meg a mindennapjaimat. Hatással volt az öltözködési stílusom alakulására, a barátságaimra, a személyiségfejlődésemre és az ünnepekre is, de ha nincs az iránta érzett szenvedély az életemben, valószínűleg sportújságíró sem lettem volna soha.

Az »ezt majd elnövöd« ponton már régen túl vagyunk. Büszkeséggel tölt el, hogy – még ha csak a lelátón is –, de része lehetek ennek a különleges történetnek.”

Hatos Szabolcs tizenöt éves kora óta jár mérkőzésekre, és elég sok őrültségre volt képes az évek során. „Sokáig a fővárostól 180 kilométerre fekvő Tapolcáról utaztam el a leglehetetlenebb helyekre. Kezdetben a szüleim határozottan féltettek a meccsektől, ezért ha nem engedtek, gyakran »megszöktem« otthonról. Néha ellógtam a suliból, máskor a sokéves párkapcsolatomat tettem kockára, vagy »csöveztem« éjszakákat egy forint nélkül idegen városokban, vasúti kocsikban, csak azért, hogy ott lehessek, ahol a Ferencváros játszik. Az évek alatt felgyülemlett mulatságos, néha vállalhatatlan őrültségekből képtelenség volna egyet kiemelni, lassan egy könyvet meg tudnék tölteni velük. Egyszer lehet, rá is szánom majd magam.”

S hogy mit mond a szakíró a Fradi jelentőségéről? „Elfogultság nélkül állítom, hogy Magyarországon nincs még egy olyan klub, amely mögé »szerelemből« bárhol, bármikor, bármilyen élethelyzetben olyan létszámban odaállnak az emberek, mint a Fradi mögé.

Gyakran beszélünk Fradi-családról, ez pedig a mindenkori sportolói közösséget vagy a lelátó népét elnézve, egyáltalán nem túlzás – bármilyen formában is tartozol ehhez a klubhoz, szerintem egy második családban érezheted magad.”

Büszkeség, elhivatottság, szenvedély

Baksa András musicalszínész ugyan néha csak a tévé előtt tud szurkolni (Show Must Go On, hogy stílszerű legyek a We Will Rock You című musicalben is szereplő színésszel kapcsolatban), Fradi-mániája évtizedek óta kíséri. „Fradistának lenni büszkeség, elhivatottság, szenvedély” – sorolja. „Büszke vagyok arra, hogy hatéves koromban, amikor az MTK volt a nagy favorit az osztálytársaim között, én akkor is a Fradit választottam, és idén a 30. bajnoki címünket ünnepelhetjük. Elhivatottság, hiszen a nehéz időkben is követjük a csapatot, például a másodosztályba… És szenvedély, amikor – ha nem tehetem meg, hogy a helyszínen legyek – a tévé előtt ugyanúgy üvöltök és leszek libabőrös, mint kint a meccsen. Természetesen együtt szurkolni tíz–húszezer másik fradistával együtt, az az igazi erő.”

A drukkerek – és így Baksa is – gyakran nem válogatnak az eszközökben, ha a soron következő meccsről van szó. „Debrecenben voltam egyetemista, és a régi stadionba nem tudtunk a fradisták közé jegyet szerezni, csak a hazaiakhoz. 2009-es meccsen hárman ültünk a debreceniek között, szidták rendesen a játékosainkat, vezetett is a DVSC, majd amikor kiegyenlítettünk, a nagy feszültség kijött belőlünk és egy rövid »GÓL!« kiáltással felálltunk – majd egyből vissza is ültünk a helyünkre, mert közben eszünkbe jutott, mik lehetnek a következmények. Na, akkor volt már másodperces síri csönd körülöttünk…”

András nem fél nagy szavakat használni, ha a Fradihoz való kötődéséről kérdezem: „A Fradi a legnagyobb magyar klub, olyan történelemmel, presztízzsel bír, amit nem lehet pénzen megvenni. Harminc bajnoki cím…

Egy életérzés, együvé tartozás, egy közös szívdobbanás ennek a klubnak szurkolni.” 

Szerelem, kapcsolat, sírig tartó házasság

Lippai Anna húszéves kora óta szurkol a Fradinak, jól ismert arc a lelátón – és itt most nem vesszük elő a „nő létére” aspektust.

„A nagyapám és az apám is fradista volt. Engem húszéves koromig nem érdekelt a foci, de ha beleszeretsz egy játékosba, beleszeretsz az atmoszférába, beleszagolsz a lelátón levegőbe –  és azt érzed, hogy otthonra leltél. Ez zsigeri. Nálam is így volt az első meccsen, pont olyan, mint a szerelem. Később a kapcsolatomnak hívtam. Vártam a »randikat« meccsnapon, amikor felkeltem, pillangók repdestek a gyomromban, vadul készültem, sminkeltem, mindig új gúnyát húztam, és lejátszódott előttem minden egyes pillanat, amit majd együtt töltünk, vagyis a kilencven perc – és csak reméltem, hogy jó vége lesz. Aztán ez átalakul, amikor komollyá válik.

Véded, és ha rosszul is megy, kitartasz mellette. Hisz ez a kapcsolat már házasság, kitartasz jóban-rosszban… Életed végéig, mert hiszed, hogy ebben sokkal több van, és reménykedsz, fel nem adod soha.”

A szakácsként dolgozó Anna naphosszat tudna sztorizni a lelátói és a túrákon történtekről, nekünk most egy elég „rákendrolra” sikerült szülinapi meccsélményt idéz fel. „ A Fradi nyer, a »mi« jó öreg Szűcs Lajosunk (A Fradi korábbi legendás kapusa – a szerk.) a Lombard Pápa kapujában. Engem viszont a meccs vége előtt húsz perccel kivezettek pirotechnikai eszközök használata miatt. Másnap még a Nemzeti Sportban is benne voltam. Azt történt, hogy a meccs közben előredobtak egy fekete füstbombát, pont a lábam elé, ami miatt nem láttam a pályát. Mivel szinte elvakultan fogtam meg és dobtam előre, nem láttam, hogy pont a biztonsági szolgálat egyik emberére sikerült céloznom. Azonnal elővettek és kivezettek a meccsről, bevágtak egy rendőrautóba, felvették az adataim, és nem engedtek el. Húsz perc szigorú rendőri felügyelet után felajánlották, hogy vagy tíz napot ülök Pápán egy fogdában, vagy ötvenezer forint bírságot fizetek. Az utóbbit választottam. Mivel szervezett buszos túrán voltam, sietnem kellett, hogy a többieket ne tartsam fel a vasárnap esti hazautazásnál. A túrán résztvevők értesültek az incidensről, és míg a Népligetbe begurult a busz, összekalapozták nekem a bírságom felét. Ezt hívjuk mi Fradi-családnak. Tiszteletbeli huligán lettem.”

Anna szerint, ha a Fradiról beszélünk, egy egyedülálló hagyományról sem szabad megfeledkeznünk. „A Fradinak olyan múltja van, hogy itt bármelyik játékos vagy edző pályára lép, nagy teher és felelősség szakad rá. Sok szakosztályunk van, és próbálunk az elvárásoknak megfelelni. Más a táboruk hangulata, mégis egyért harcolunk: a Fradiért. Nem tudom pontosan, hogy ez egy ősi erő, egy hit, egy akarat, megfelelési kényszer a családért, egy eufória a hitelességért, vagy a remény játéka lenne, szerintem ez mind összefoglalja a Fradit. Ha valaki újként kijön egy rangadóra, többé nem akar másnak szurkolni. Már attól is libabőrös leszek, hogy ezeket leírom.

Itt barátokra lelsz, elfeledhetetlen emlékeket kapsz, amikor az adrenalin a tetőfokára hág, olyan extra energiákat kapsz, amik napok múltán sem hagynak alább. A Fradi fejleszt és ébren tart. Motivál. A Fradi erő, és ez az, ami mindig arra késztet, hogy bármit is csinálsz az életben, jobb legyél abban, ami vagy.”

Csepelyi Adri

Kiemelt kép: Getty Images/Laszlo Szirtesi