Íme, a betyárköltészet kőkemény, ám csupaszív rockere: Vidrócki Marci
Sokaknak ismerős lehet, ha máshonnan nem, hát az általános iskolás énekórákról Vidrócki, meg az ő híres nyája, ami csörög, morog a Mátrában, de hiába csörög, nem találja a gazdáját (mert az biztos le van némítva...). De hogy ki volt maga Vidrócki, akiről még a népdal sem árul el túl sokat, csak hogy tragikus véget ér, azt bizony már kevesebben tudják. Fiala Borcsa írása.
–
A tolvajok magyar fejedelme
146 évvel ezelőtt, 36 éves korában, ezen a napon gyilkolta meg társa orvul a magyar Robin Hoodot, a mátrai és bükki erdők híres betyárját, Vidrócki Mártont.
Az ő esete is remekül példázza, mennyire hajlamosak vagyunk regényes legendakört építeni egy alapvetően illegalitásban élő bűnöző köré.
Akárcsak az angol Tolvajok Fejedelmét, Rózsa Sándort, Savanyú Jóskát és a többi betyárt is inkább szeretjük igazságosztó harcosnak látni, mint egyszerű rablónak. (Maga a betyár szó is hetyke, bátor legényt jelentett eredetileg.) Alakjukat szuperhősi képességekkel ruházza fel a nép, tetteiket heroikusnak ítéli, talán hogy ezzel is kielégítse a romantikusan kalandos történetek utáni vágyát.
Nyakas közlegényből dezertőr
A valóság azonban rendszerint jóval kiábrándítóbb. Adott egy szegény sorból származó fickó, akit 1859-ben besoroznak katonának. A szigorú katonai rendet azonban nem igazán tűri, majd amikor az egyik osztrák felettesét meg is üti, hadbíróság elé állítják és 12 év várfogságra ítélik. A Vidrócki fiú ugyan furfangosan elszökik a fogságból, ám ezek után értelemszerűen nem sok választási lehetősége marad, mint felcsapni betyárnak. Mindenesetre ez a legvalószínűbb magyarázata annak, hogyan került az egykori kondásfiú szegénylegénynek a bükki erdőkbe.
Szerelem, kardozás, autósüldözés
A nép fantáziája persze ennél sokkal izgalmasabb körülményeket sejtet a háttérben. Egyes híresztelések szerint Marci egy goromba, erőszakos munkaadó elől menekült az erdőbe, mások szerint összekülönbözött anyja szeretőjével, volt, aki előkelő származású fattyúként látta szívesen, akit betyárok fogadtak be maguk közé, a szentimentálisabb lelkek pedig szerelmi történetre gyanakodtak. Ez utóbbi változat szerint a snájdig Marci elcsábított egy tehetősebb családból származó leányzót, Rózsikát, ám a reménybeli após hallani sem akart a frigyről. Szó szót követett, a feltüzesedett fiú képen törölte Rózsika apját, majd szégyenében világgá bujdosott.
Vidróckit külsőre kellemes, délceg, helyre legényként írják le, természetesen. Meg hát mégis, ki akarna megénekelni egy kicsi, köpcös, rút, erdei vagabondot?
A magyar desperado a híresztelések szerint alaposan fel volt mindig fegyverkezve puskával, pisztollyal, és félelmetes ellenség lehetett, a közhiedelem szerint ugyanis nem fogta őt golyó. Érdekes motívum azonban az is, hogy a rablóbanda állig felfegyverkezett vezérének kezéhez mégsem tapadt egy csepp vér sem, sőt! Akár csak az angol tolvajfejedelem esetében, Vidrócki Marciról is azt tartják, hogy a javak igazságos elosztásán dolgozott buzgón, még munkaidőn túl is, amit a gazdagoktól elvett, azt gavallérosan a szegényeknek adta. Az elesetteket gyámolította, a gyengéket istápolta, és megvédte a hivatalos szervek igazságtalan eljárásaitól.
A maradék időben pedig vígan tengette igazi rocksztár életét az erődben, evett, ivott, mulatott és a női szíveken tiport kacagva... amíg sajnos utol nem érte a hatóság szigora 1863-ban, és 23 év börtönre nem ítélték. Vidróckinak nyolc év fogság után sikerült csak ugyanazzal a módszerrel kereket oldania, mint egykor a katonaságnál: az egyik őrét leütötte, felvette a ruháját, majd a folyóba vetette magát.
A betyárvilág tündöklése és kényszerű bukása
Ezúttal azonban nem a Bükkben, hanem a Mátrában húzta meg magát – a hírét megéneklő, szélesebb körben ismert népdal pedig javarészt ezt a másfél évét örökíti meg. A régi, jól bevált gyakorlat szerint ismét rablóbandát gyűjtött maga köré, ám a börtönévek során valószínűleg kijöhetett a vezérkedés gyakorlatából, ezúttal ugyanis nem sikerült a korábbi fegyelmet, tiszteletet kivívnia. Ahogy a Kodály által begyűjtött népdal is megörökíti, az egyik riválisa, Pintér Pista nem akart szót fogadni Marcinak, és 1873. február 8-án orvul meggyilkolta: hátulról fejbe vágta egy baltával, majd össze-vissza kaszabolta, végül még a pisztolyával is jól belelőtt.
Nem volt a betyárvilágban szokatlan az effajta hatalmi harc, a belső konfliktusokat gyakran oldották meg határozott, sallangmentes ’huszárvágással’.
Pintér Pista biztosra akarhatott menni, a holttestet a felismerhetetlenségig széttrancsírozta – ami persze újabb izgalmas legendák táptalaja lett. Felröppent a hír, hogy tán mégsem a híres betyár, hanem a társa, Görbe Jóska halt meg a Zagyva-patak hídjánál. Később hol itt, hol ott látták Vidróckit, és akadtak olyanok is, akik az állították, az egykori betyár jó útra tért, és beállt dolgozni becsületes szabólegénynek.
Vidróczki halála után nem sokkal a korábban oly virágzó betyárvilág is hanyatlásnak indult. A hatóságok végre elkezdték erős kézzel visszaszorítani az egyre inkább elmaffiásodó szegénylegényeket, majd a 20. század elejére végleg megszűntek azok a körülmények, amelyek lehetővé tették a betyárbűnözést.
Neked viszont, ha kedved van testközelből is átélni egy kis betyárromantikát (mínusz a csendőrök üldözése, rablás, fosztogatás és belső viszályok), akkor kirándulj el a Mátrakeresztestől nem messze található Vidrócki-barlanghoz, a rablóvezér egykori szálláshelyéhez, vagy a másikhoz a Bükkben, a Sólyomkúti sziklaüregnél, és próbáld meg elképzelni, milyen lehetett ott élni az erdőben, számkivetettként – ám egyúttal úgy, mint a népdalok fess, igazságosztó főhőse.
Fiala Borcsa
