–

Adott egy harmincas csaj, akiről nem mondható el, hogy minden szinten klappol az élete. Pedig klassz munkahelye van (bár éppen fölé ültettek valakit), egészséges is, és a humora se hagyta el. Viszont egy nagy szarvashiba tátong az életén fekélyes, lüktető sebként: nincs pasija.

Most gondolom, nagyon hátrahőköltetek, és megrendültetek ezen mondat elolvasása után. Ja, nem! Nem gondolom.

Az, hogy valakinek nincs pasija, lassan olyan általános, mint a szombat délelőtti trendműsorok, melyekben csillogós, zselés lakkal kenegetik egymás körmét a műsorvezető csajok. 

Szóval a főszereplő Luca szingli, és mivel szingli, ezért slampos is. (Nem tudom amúgy, melyik állapota volt előbb, vagyis a szingliség miatt hagyta el magát, vagy azért hagyták el, mert amúgy is slendriánul öltözködik.) De ez még mind semmi, mert Lucának tökéletesen pöpecek a felmenői, van egy szekrénybe behajtogatható húga, akinek, mit ad Isten, épp most kérték meg a kezét, meg egy luxusgardróbból előrántott anyja. Ergo mondhatni, bántó a kontraszt.

A sorozatbeli testvér, és nővére

Ennyi közhely után még simán el is kapcsolnám a tévét, ha nem lennének jók a színészek (tényleg egytől egyig profik), és nem vetülne elém egy borzasztóan fontos tünet:

A lelki terrorista anya, aki az őrületig nyúzza a gyermekét azzal: ha nincs egy pasid, és nem mész férjhez harmincöt éves korodig, akkor lószart sem érsz.

Ha nem látnám a közvetlen környezetemben, mennyi nőismerősöm küzdött meg ezzel több-kevesebb sikerrel, akkor annyira nem is volna izgalmas az egész téma. De ez egy elképesztően fontos kortünet, és örülök neki, hogy képernyőn keresztül tart most egy produkció görbe tükröt azoknak a nőknek, akik talán észre sem veszik, mit tesznek a lányaikkal. 

„Kövér vagy. Ne zabálj annyit, mert nem fogsz kelleni senkinek!”
„Slamposan öltözködsz, mik ezek a ronda göncök rajtad, nem fogsz kelleni senkinek!”
„Felkeltél már, elindultál futni? Nagy a segged, nem fogsz kelleni senkinek!”
„Nézd meg a húgod, mennyire csinos és szép, te meg nem fogsz kelleni senkinek!”

Mintha a női létezés egyetlen értelmes kiteljesedése a férjhez menés lenne. Mintha nem volna más a házasságon kívül. Vagyis de. A gyerek. És akkor hátradőlhetsz.

Ha ez megvan, akkor elértél oda, ahol az istenek ambróziát csurgatnak a szádba, miközben ondolált hajjal ülsz a melegített ülésű Volvóban a férjed mellett, és minden kurvára tökéletes.

Az egyik barátnőm azt mondta néhány éve: „Lassan harmincnégy leszek. Hidd el, te is inkább hozzámennél ehhez a csávóhoz, ahelyett, hogy az anyádat hallgasd!” A barátnőmet ugyanis addig csesztette az anyja, míg hozzáment egy sráchoz, akit nem szeretett igazán, van egy halom probléma a kapcsolatában azóta is, és semennyire sem boldog. 

Persze, lehet erre legyinteni, és könnyen lehülyézni, hogy jó nagy idióta, minek ment hozzá (ez kábé hasonlatos a minekmentoda-hoz), de a dolog nem ennyire egyszerű. 

Mert jobb esetben fogalmunk sincs arról, milyen lelki terrorban élni, egy olyan terrorban, amit az anyád gyakorol. Az pedig a kaktusz-bónusz, hogy ettől az anyától soha egy jó szót, dicséretet nem kapsz, de az már egy másik téma, hogy milyen lesz az a kislány, akit az anyukája soha nem dicsért meg.

A 200 első randi egy jó sorozatnak ígérkezik, fontos tüneteket vizsgál. A humor pedig egyelőre úgy tűnik, nem veszi el a dolgok élét, nem puhít az üzeneten. Én szurkolok majd esténként, hogy végig kitartson a lendület.

Szentesi Éva

Fotó: Viasat3/Labancz Viktória