„Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna” –11 írónő, aki férfi álnéven (is) alkotott

–

Mary Ann Evans – George Eliot

1819-ben született egy kislány Warwickshire-ben, akiről nagyon hamar kiderült, hogy ésszel, kreativitással és hatalmas tudásvággyal áldotta meg a sors. Már gyerekként is rengeteget olvasott, majd maga is írni kezdett, amikor a Westminster Review szerkesztőségi asszisztense lett. Megismerkedett – és a maga korában botrányos módon, házasság nélkül együtt is élt – George Henry Lewes filozófus-kritikussal, aki regényírásra ösztönözte. Ekkor vette fel a George Eliot álnevet, hogy elkerülje a XIX. század női íróinak járó beskatulyázást. Leghíresebb regénye, az 1871-ben megjelent Middlemarch volt, amely az írónő Angliájának társadalmát és belpolitikai helyzetét ábrázolta egy kisváros belterjes életén keresztül – méghozzá olyan velősen, hogy minden európai nyelvre lefordították. Tőle származik a címben idézett mondat is, mely mindannyiunkat arra buzdít, hogy vállaljuk az ambícióinkat.

Anne-, Emily- és Charlotte Brontë – Acton-, Ellis- és Currer Bell

Talán kevesen tudják, hogy Anne-, Emily- és Charlotte Brontë férfi álneveken, Currer-, Ellis- és Acton Bellként publikáltak először. Írásaik ugyanis kezdetben túl nyersnek bizonyultak, nem illettek bele a nőiesnek számító stílusba. Saját költségükön adták ki első regényüket 1846-ban a fent említett álneveken. Egy évvel később aztán mindhárman megírták saját mesterművüket, Charlotte a Jane Eyre-t, Emily az Üvöltő szeleket, Anne pedig az Agnes Grey-t. Először mindhárom mű a férfi álneveken jelent meg, de később felfedték kilétüket – így ismerhette meg őket a világ „a Brontë nővérekként”. 

Manapság már lehetetlen elképzelni, hogy egy bizonyos Currer Bell írta Jane kitörő szerelmi vallomását Mr. Rochesterhez, hogy egy bizonyos Ellis Bell alkotta meg Catherine Earnshaw csapongó, érzékeny karakterét, és Acton Bell írt volna oly pontosan és lélekbelátón a nevelőnőkről és a felszínes úri kisasszonyokról.  

Louisa May Alcott – A. M. Barnard

Mire a többször megfilmesített Kisasszonyok című regény először megjelent (1869-ben), Louisa May Alcott már neves író volt. De nem a saját nevén, hanem a nemi szempontból semlegesnek számító A. M. Barnard álnév alatt.

Sötét szerelmes írásai és az osztályrendszert kritizáló novellái „nem hölgyhöz illő írások” voltak, ha saját nevén jelenteti meg őket, valószínűleg nem vették volna komolyan.

Milyen szerencse, hogy mint a Brontë-nővérek Angliában, úgy ő is egy ponton úgy döntött Amerikában, hogy felfedi kilétét, és a saját nevén kezd publikálni. Úgy gondolhatta, hogy a Kisasszonyok cím már eleve felszínre hozza a kritikusok előítéleteit, akkor meg ugyan minek rejtegetné női mivoltát? Ezután pedig többé nem volt értelme rejtegetnie valódi kilétét.

Amantine Lucile Aurore Dupin – George Sand

A lágy és érzékeny Chopin nagy szerelme, Aurore Dupin nemcsak a nevét „férfiasította” a XIX. századi Franciaországban (George Sandra), de férfiruhákban is járt, szivarozott, és rendkívül szabad szerelmi életet élt, ami akkoriban (és valljuk be, gyakran még ma is) kizárólag a férfiak kiváltságának számított. Műveiben provokatívan írt a francia társadalomról, szerelmi kapcsolatokról, határozottan kritizálva saját korának társadalmi normáit és szokásait. De mivel sosem bújt el az álnév mögött, hanem inkább afféle művésznévként, vagy a nyilvánosság előtt vállalt szerepként használta azt, ő egy kicsit kilóg a korabeli írónők sorából.

Az orosz regényíró, Ivan Turgenyev nem véletlenül írta róla: „micsoda bátor férfi volt, és milyen remek asszony”. 

Karen Blixen – Isak Dinesen/Pierre Andrézel 

A Távol Afrikától dán írónője, a nemesi származású Karen Blixen nem is egy, hanem több álnéven alkotott – de mind férfinév volt. A legismertebb talán az Isak Dinesen név, amelyen a Hét fantasztikus történet című rövid esszékből álló gyűjteményét publikálta 1934-ben Amerikában. Egy másik néven, Pierre Andrézelként adta ki az Angyalok bosszúja című bűnügyi regényét 1947-ben. Ebben a korban az írónőnek már nem annyira a társadalmi elutasítástól és megbélyegzéstől kellett tartania, hanem – saját bevallása szerint – azért használt álnevet, mert bizonyos írásait gyengébbnek érezte a többi munkájánál. 

June Tarpé Mills – Tarpé Mills

June Tarpé Mills pontosan száz évvel ezelőtt született Brooklynban. Képzőművésznek tanult a prominens Pratt Intézetben, majd a divatiparban kezdett dolgozni. Az 1930-as években már képregényekkel foglalkozott, és minden munkáját a semleges Tarpé Mills néven publikálta. 1941-ben megalkotta Miss Fury karakterét, aki így – férfi álnév ide vagy oda – az első nő által alkotott női képregényhős lett. A karaktert azóta is a női képregényhősök egyik leghíresebb és legismertebb úttörőjeként tartják számon. 

J. K. Rowling – Robert Galbraith 

Eszetekbe jutott-e valaha, hogy a világ jelenlegi legsikeresebb és leggazdagabb íróját miért nem Joanne Kathleen Rowlingként ismerjük? Nos, azért, mert a kiadó, amely először látott fantáziát a Harry Potterben, a fiú főszereplővel és a történet férfi karaktereinek számbeli többségével elsősorban a fiúgyerekeket célozta meg, és úgy vélte, egy női név a borítón pont a célközönség kedvét szegné. Azt tanácsolták Rowlingnak, hogy válasszon egy semleges írói „álnevet”, amelyen majd publikálják a művet. 

Ma persze már mindenki fejében összeforrt a J. K. Rowling név a szőke, kék szemű, törékeny alakkal, aki a királynőnél is nagyobb vagyonából előszeretettel jótékonykodik, és műveiben is nagy empátiával ír minden kisebbségről. De épp a páratlan siker miatt döntött úgy Rowling, hogy egyik későbbi regényét, a Kakukkszót is álnéven, méghozzá Robert Galbraithként adja ki. 

Sokan kritizálták érte, de ő azzal érvelt, hogy szeretett volna visszatérni ahhoz a kezdő írói állapothoz, amikor még nem ismerte senki, és nem a hírneve, hanem egyszerűen a mű minősége alapján ítélték meg.

Christina Lynch & Meg Howrey – Magnus Flyte

A végére hagytam a legérdekesebbet, hiszen a Magnus Flyte álnév nem egy, hanem két írónőt takar. A duó legnépszerűbb műve a City of Dark Magic, amely 2012-ben az egyik legsikeresebb thrillernek számított. Az írónők azonban már az elején lelepleződtek, így nem igazán tudták lemérni, mennyiben befolyásolta volna munkájuk sikerét a férfi írói álnév. Talán nem is fontos, a lényeg, hogy mind a férfi, mind a női olvasók imádták a könyvet, az író kilététől, nemétől, vagy „darabszámától” függetlenül. 

És reméljük, ez olyannyira így lesz, hogy a közönség megnyerése, vagy a mű könnyebb elfogadtatása céljából már senki nem kényszerül magának álnevet választani – legfeljebb csak akkor, ha rejtőzködni akar.  

Csernik Gréta

Források: ITT és ITT